DSIDA JENŐ VERSÉRŐL
2009 április
NAGYCSÜTÖRTÖK
Nem volt csatlakozás. Hat óra késést
jeleztek és a fullatag sötétben
hat órát üldögéltem a kocsárdi
váróteremben, nagycsütörtökön.
Testem törött volt és nehéz a lelkem,
mint ki sötétben titkos útnak indult,
végzetes földön csillagok szavára,
sors elől szökve, mégis szembe sorssal
s finom ideggel érzi messziről
nyomán lopódzó ellenségeit.
Az ablakon túl mozdonyok zörögtek,
a sűrű füst, mint roppant denevérszárny,
legyintett arcul. Tompa borzalom
fogott el, mély állati félelem.
Körülnéztem: szerettem volna néhány
szót váltani jó, meghitt emberekkel,
de nyirkos éj volt és hideg sötét volt,
Péter aludt, János aludt, Jakab
aludt, Máté aludt és mind aludtak…
Kövér csöppek indultak homlokomról
s végigcsurogtak gyűrött arcomon.
Dehogyis nincs csatlakozás! A kocsárdi váróterem ott van a Gethsemáné kertben, vagy a Gethsemáné kert van Kocsárdon. Nem a hely határozza meg az embert, hanem az ember a helyet. Az időt is: hat óra a fullatag sötétben. Tehát Krisztus is hat órát töltött a Gethsemáné kertben. Az Embernek Fia vergődését a kertben éppúgy ismétli, viszi színpadra – kínpadra, várótermi padra – az üldögélő utas, ahogy Krisztus rettegése és gyötrődése értelmezi, ami Kocsárdon történt. A „csatlakozás”, az átjáró: például a kövér csöppek, amint végigcsurognak a homlokon, az arcon. „És az ő verítéke olyan vala, mint a nagy vércseppek, melyek a földre hullanak” – mondja az írás. De ha mind aludtak: ki látta az „ő verítékét”? Ki hallotta az Ő imádságát, ami megjelent – többek között – Máté és János neve alatt? Krisztus szavait valaki olyan írhatta le, akit, mint a kocsárdi utast, arcul legyintett a halál roppant denevérszárnya: átélte, egyes szám első személyben, ami akkor történt, s így lett tanú. A történetek csak átélésükben, ha kell, rettegésben mély, zsigeri félelemben, az egész testet átizzadva válhatnak ismét valósággá: az én, az első személy valóságává. Olyan egyáltalán nem költői helyen, mint a Gethsemáné kert, vagy a kocsárdi állomás, a passio első állomása, ahol megint alusznak a tanítványok, csak a várakozó Utas szemére nem jön álom.