LÉLEKISMERET – LELKIISMERET

Mi a különbség lelkiismeret és lélekismeret között? A két összetett szó közötti hasonlóság szinte kínálja a kérdést. Az elemek azonosak (lélek – ismeret), mégsem mindegy, melyikkel érez elemi azonosságot az emberi öntudat. Mindkét előadás^[1] rámutatott, hogy a lélek fogalma kimeríthetetlen, vagyis a szó olyasmit jelöl, amit nem lehet tökéletesen átlátni, megismerni. A tudat viszont nem szívesen azonosul az ismeretlennel, jobban szeretnénk az ismeret felől közelíteni a lelket, mint a lélek felől az ismeretet.

mint vizsgálatunk tárgyát

Itt válik fontossá a két szóösszetétel közötti grammatikai különbség: a lelkiismeretnek a lélek az alanya, a lélekismeretnek a lélek a tárgya. A lélekismeret során az ember törekszik arra, hogy megismerje a lelket (akár a sajátját, akár az általános fogalmat). Számunkra ez a sokkal biztonságosabb terület, hiszen itt urai lehetünk a helyzetnek, a kimeríthetetlen lelket mint vizsgálatunk tárgyát szívesen szemléljük; rajtunk múlik, „meddig megyünk”, a vizsgálódást, az ismerkedést tetszés szerint bármikor abba lehet hagyni. Az ember mint aktív alany, mint „ágens” a saját lelkéhez is képes külső szemlélőként viszonyulni, s ahogy elbizonytalanodik, véget vethet a veszélyesnek tűnő vállalkozásnak, és kimondhatja a Kállay Géza által idézett Hérakleitosszal: „A lélek határaira jártadban nem találsz”.

Nádas Alexandra: Hordozható kertek V.

A lelkiismeret esetében azonban a lélek (akár a sajátunk, akár az általános fogalom) az alanya annak az ismeretnek, aminek az ember a tárgya. Ez a helyzet jóval félelmetesebb, itt az ember passzív: a lelkiismeret munkája során az emberi cselekvést felváltja a történés. Akár tetszik, akár nem, kiszolgáltatottak vagyunk, kitéve olyan lélek-mozgásoknak, amiket nem irányíthatunk, amelyek kezdete és vége nem (csak) rajtunk múlik. Ráadásul, mivel nem tudhatjuk, milyen mélyre hatol, „meddig megy” ez a vizsgálat, úgy érezzük, a lélek sokkal jobban ismer minket, mint mi őt. Ebben az állapotban az ember sebezhető, és a helyzet egyáltalán nem kellemes: a lelkiismeret nem simogat, hanem furdal.

kötőmód

Úgy tűnik, sem az aktivitás, sem a teljes passzivitás nem visz igazán közel a lélekhez: az aktív lélekismereti vizsgálódás során a lélek tárggyá, azaz élettelenné válhat, a lelkiismeretnek passzívan kiszolgáltatott ember pedig „passiót” él meg, vagyis szenvedést. De hogyan lehetne mégis a passióból passzió, hogyan élhetnénk meg a puszta szenvedés helyett valamiféle tartalmas és élvezhető viszonyt, valami élő, bennünket a lélekhez kötő szenvedélyt? Mondhatnám megint Hérakleitosszal: ha megtalálnánk a passzivitás és aktivitás közötti „mélységes arányt” – illetve mondhatom Kállay Gézával: kötődésünkhöz talán a kötőmód felismerése és elismerése a legnagyobb grammatikai segítség. Ahhoz kell az aktvitás, hogy kimondhassam: „come what may”, „jöjjön, aminek jönnie kell”, vagyis felkészüljek arra a passzivitásra, amellyel befogadhatom a lélektől érkező (kellemes vagy kellemetlen) meglepetést, így válik a kötőmód egyben teremtő móddá, így lehetséges, hogy a judeo-keresztény hagyományban a „Legyen világosság!” beszédmódjának emberi nyelven leginkább ez felel meg: „Legyen meg a Te akaratod”. A két „legyen” az azonos alakon keresztül, kötőmódban kapcsolódik egymáshoz, és ez a kapcsolat „lélek”-ről és „ismeret”-ről, a két szó lehetséges összetételeiről és viszonyáról is sok mindent megmutat. És kifejezhetjük-e az összetett szavakat kötőmódú mondatokkal? „Ismertessék a lélek”? „Lelkesedjen az ismeret”? Számomra mindkettő egyszerre kérdés és kívánság.

1. A VAN FOGALMAD? sorozat LÉLEK címszóról

   Kállay Géza: Lélek-ismeret kötőmódban https://ligetmuhely.com/liget/lelek-ismeret-kotomodban/

   Farkas Attila Márton: A lélek rémtörténete https://ligetmuhely.com/liget/fam-a-lelek-remtortenete/ ↑

felső kép | Nádas Alexandra: Hordozható kert III. (Üvegház)