Csongor Andrea

JUSS

JUSS

Kihajtott gallérú fehér ingben jöttek,
szövetnadrágban, szürke zakóban,
utóbbit később levették, kellett a szabad mozgás.
Az egyik, a nagydarab pajeszos, izzadt,
(nem jólétre tervezték ezt a típust),
a fiatalabb fülre fésült
hosszú hajat viselt, arcán dús borosta,
az alkalomhoz nem trapéznadrág dukált.
Megették a slambucot,
a krumpli főzővizét is megitták.
– Szép gyerek – mondták egyenként mind a hatra.
– Könyököd tudod mozgatni? –
próbálták húguk vállában a forgó állapotát,
a kék ujjnyomokra csak egy pillantást vetettek.
Tűrésük határa az ízületnél húzódott.
Két nap, (egy éjjel) maradtak, azalatt
helyre tették a sógort, megbütykölték az
elromlott csöves rádiót,
és a vasárnapi fekete vonatot még elérték.
Édesanyám élete nem különbözött a többiétől, és
neki sem volt mása.
Csak az az egy éjjel.
Hajnalban ura a retusált esküvői képhez vágta tányérját
– anyám értett ugyan a szimbólumokhoz,
de a képnek nem fáj semmi –,
és soha többé nem nyúlt hozzá.
Se ütés, se simogatás.
Ezután már nem történt semmi nevezetes,
reggel(ente) összehúzta a cserepeket,
szétosztotta az életét hatfelé és befejezte.
Enyém lett az egy hatoda.

kép | shutterstock.com