[HA EZ AZ ERKÉLYAJTÓ…]

Ha ez az erkélyajtó itt s vele az ablakok egy űrhajó ablakai lennének,
mely a jelzők nélküli sötétbe menekítene minket valami pusztulás után,
s az üvegen emlékeink és vágyaink jelenetei peregnének,
nem egy városszél állóképe sötétedne csak,
s én ugyanígy állnék itt, zsebre tett kézzel,
üresen, tómeder,
te nem állnál a hátam mögé, s nem kérdeznéd, mit bámulok, amikor nem látni
semmit,
s ha egymás szemébe néznénk, nem mondanád, hogy
„a gyerek”, „a tél”, „a télikabát”, „a vacsora”, „a holnap”, hogy „nehéz” –
megjelennél szívemben, ahogy a leheletünktől bepárásodó ablakban
összemosódnának körvonalaink.

kép | shutterstock.com