ÚJ ÉLET
WORLD PRESS PHOTO
Zivatar volt, villámok cikáztak az égen, a levegő megtelt elektromossággal azon a délutánon, amikor Sugri Zenabu találkozott Istennel.
Az ébredése óta hétezer-nyolcszáznegyvenhárom lépést tett meg, gondosan kiseperte a házat, és megfőzött tizenegy emberre. A faluban jártában a szembejövők többsége nem köszönt neki. Amikor egy ismerős asszony megszólította és a hogyléte felől érdeklődött, nem válaszolt, csak visszakérdezett. Hallgatta, ahogy a másik belemerül a szomszédja terjengős szapulásába. Sugri Zenabu nem tudta volna megmondani, hogy van. Nem emlékezett, mit jelent az, hogy lenni.
Délután mosni akart, de ahogy gyűltek a viharfelhők, lemondott erről, mert elázott volna a kiteregetett ruha. Fel sem merülhetett, hogy ölbe tett kézzel üljön a hirtelen felszabaduló órákban. Elővette a polc alá tolt kosarat, és gyakorlott, pontos öltésekkel nekiállt megvarrni a családtagok szakadt ruháit. Már nem látott olyan jól, mint négy-öt évvel azelőtt. Erőltette a szemét, a nyűtt nadrágokat közel emelte arcához.
A kutya egész délelőtt a falu határában kutatott maradék után, akkor a nyitott ajtón át berontott a házba, körbenyargalt az asztal körül, szőréből por hullott. Sugri Zenabu káromkodott, seprűvel kikergette, aztán újból kisepert odabent. Mire végzett, a közeledő vihar felhői miatt annyira besötétedett, hogy nem tudta folytatni a varrást.
Bántotta, hogy nem halad a teendőivel. Akkor lepényt süt a vacsorához. Nem ötlet, nem is gondolat volt ez – Sugri Zenabu rég elfelejtett gondolkodni.
A lepényhez három alapanyagot kellett elővennie. A tenyere megkeményedett bőrére, az ujjai közé is víz és liszt csirizes keveréke ragadt. Összeállt a tészta, ő a lavór fölé hajolt, hogy tisztára sikálja a kezét. Ekkor odakint már szakadt az eső.
Istent akkor látta meg, amikor végzett a kézmosással, elfordult a lavórtól és egy pillanatra az ajtó felé nézett. Az egyik villám tökéletesen megvilágította, de az is lehet, hogy ő maga volt a fény. Utána jött újra a sötétség és vele a mennydörgés. Sugri Zenabu tisztán kihallotta a dörgésből a neki szóló szavakat. Le kellett ülnie a földre.
Hónapok teltek el.
A halványsárga turbánt, sárga felsőt és sárga-zöld szoknyát, amit aznap viselt, azóta sem vette le. Papucsos lába ujjaira mostanra több rétegben rakódott a por. Ül. Akik felületesen néznek rá, azt hihetik, vár valamire. De Sugri Zenabu nem vár semmire. Rég megérkezett.