IDŐK

Kezdetben olyan jól ment.

Az építőkockás kosárnál láttam meg az elsőt. A nagy, tompakék facsillag mellett araszolt, és a sárga oszloperdő felé tartott. Nyilvánvalónak tűnt, hogy a küszöb melletti résből jött elő. Rossz előérzetem volt, de meg se fordult a fejemben, hogy bántsam. Nem akartam rátiporni, a gumipapucsos talpammal addig csiszatolni rajta, amíg felismerhetetlen, apró, fekete morzsákra esik szét, nem vágytam lecsapni rá hirtelen a városi lap feltekercselt példányával, és nem képzeltem el, milyen érzés volna a mutatóujjbegyemben, ha csak úgy egyszerűen, a puszta kezemmel belenyomnám, belepréselném a parkettába. Kisétáltam a konyhába, a mosogató alól elővettem a kisseprűt, a lapátot. Nyugodt mozdulatokkal felterelgettem a zöld műanyaglejtőre, és kivittem a kertbe.

vigyázz

Még aznap délután az egyik ukrán leejtett egy kiflidarabot. Láttam, ahogy lecsusszan a madárkás tányérról, pont ott voltam a nappaliban, tűrtem be a lepedőt a kanapé ülőrésze és a támla közé, de nem tudtam szólni. Nem tudom, hogy mondják ukránul, hogy vigyázz. Amikor fél órával később bementem hozzájuk a törölközőkkel, már egy húszforintosnyi területen zsizsegő, hemzsegő massza képződött a parkettán, ott, ahová a kiflidarab esett. Beharaptam az ajkamat. Letettem a törölközőket, és kimentem a nappalinkból.

Este sütőport szórtam az ajtókhoz és az ablakokhoz. Módszeresen dolgoztam, rászántam az időt. Jutott sütőpor a kamra kis, bukóra állítható ablaka mellé, és rávettem Tamást, hogy fújjon purhabot abba az apró lyukba a konyha kövén, ahol, gyanítottam, alkalmasint behatolnak. Tamás az elején vonakodott, nem akart felállni a tévé mellől. Amikor mondtam, hogy hozza a purhabot, azt válaszolta, nézni akarja a híreket, de végül feladta, és elindult érte a pincébe. Aznap este már nem szólt hozzám, csak éjjel jajgatott megint álmában. Biztos megint beszélgetett az ukránokkal az általánosban felszedett oroszával, vontam le a következtetést. Vagy megint az a kurva híradó.

szétzilálta

Reggel, miután az ukránok továbbindultak, kimentem kávéért a konyhába. A macskák tálkája a konyhában maga volt az iszonyat. A tasakos eledel maradékát nem is lehetett látni, a húsgöröngyöket teljesen ellepték, és masíroztak, masíroztak még többen a ragacsos tálka felé a teraszajtótól. Hideg verejték öntött el. Tamásnak jó sok időbe telt, hogy előbányássza a nyugtatót a gurulós bőröndből. Az oldalsó cipzáras kisrekeszben volt az útleveleink alatt, a többi gyógyszer között. A keresgéléssel szétzilálta a ruháinkat, amiket pedig olyan szépen összekészítettem, két-két váltást mindenből mindkettőnknek.

Megvettem azt a rovarcsapdát a reklámból. Húszat belőle. Különféle mérgeket szórtam szét. Aeroszolos irtószerrel fújtam tele az összes szobát.

Jöttek továbbra is. Egyik sem ért semmit.

wikimedia.org

Amikor a fogkefémről, ahogy a számhoz emeltem, ráesett egy a kézfejemre, vettem a kabátomat, és elhagytam a házat.

Tamás azt mondja, kihívta az irtókat, és kifogástalan munkát végeztek. De én tudom, hogy ha hazamegyek, csak jönnek, jönnek majd a hangyák, belemásznak a szemgödrömbe, a fülembe, csapatostul végigsietnek a nyelvemen, le a torkomon, míg tele nem tölt belül a fekete massza.

Sose lesz már semmi sem rendben.

kép | unsplash.com