Jámborné Balog Tünde

BENEZOLI A TOLLÁT FORGATJA

BENEZOLI A TOLLÁT FORGATJA

Benezoli körülnézett ebben az eszement világban, megcsóválta a fejét, összevonta a szemöldökét, és fittyet hányva a köldöknéző, önmegvalósító kordivatra, kiszáradt kalamárisát megtöltötte a saját titkos receptje szerint készült téntával – sejtésem szerint kisüsti pálinkát biztosan löttyintett bele, és az édesnemes szögedi paprika mellé csípőset is kevert hozzá –, nekiveselkedett, és pennáját sűrűn mártogatva egykettőre megírta az utóbbi idők legmulatságosabb könyvét egy régóta lerágott csontnak számító témáról, melynek feldolgozásai a vásári ponyváktól a Móricz-regénye(ke)n át az álnéven író Csöndes Hubertusz vadnyugati paródiájáig terjednek, a magyar nótákat és a Szinetár-Oszter–féle filmsorozatot nem is említve, ám Bene Zoltánnak sikerült valami teljesen új, friss ízt adni az elcsépelt betyárkalandoknak, miközben megőrizte a történet óidőkbeli zamatát is, és érdemes, nemes Rózsasándorát nemcsak a Kukorica Jancsik, Háry Jánosok, Kakukk Marcik közé emelte föl, hanem egy füst alatt világirodalmi kontextusba helyezését is végrehajtotta a megfelelő párhuzamok felvillantásával.
furmányos lelemény
A téntán kívül számos nyelvi trükköt használt, amikkel – mondhatni – orránál fogva vezeti a századok és kontinensek, valamint a műfajok – mesék, mondák, lovagregények, népi trufák – és huszonegyedik századi aktualitások, mély bölcsességek, tudálékos közhelyek – között a jámbor olvasót, aki csak kapkodja a fejét, mert mire ráismer az egyikre, már szembe lovagol vele a másik, mint például furmányos leleménye a nevekkel, mert ahogy a régi öregek emlegették Ferencjóskát, úgy köznevesíti szereplőit a vezeték és keresztnevek egybeírásával, de a legendák magasába is emeli az egyetlen szóköz hiányával Rózsasándort, Panzasándort, Pandúrsándort (a sándorságok mibenlétének, jelképiségének kibogozása is megérne egy misét!), és a népnyelvi megszólítás közvetlenségével Veszelkakomát vagy a Tombáczgyerököt, akár a megvénült negyvennyolcas honvédek Kossuthapánkat.

72_robin_web

Nem nehéz kitalálni, hogy Panzasándor – kinek álmaiban gyakorta megjelenik a búsképű lovag – Sancho Panza alteregója, és Rózsasándor is megvívja szélmalomharcát a puliként acsargó délibábokkal (micsoda metafora!), de ezen kívül még számos párhuzam szolgál irodalmi ínyencségül a vájtabb fülű olvasónak. A mulatságos és állandóan ismétlődő eposzi elemek, az epitheton ornansok – a kedvelt uraságom vagy népünknek nyúzója – soha nem maradnak el, lüktetést visznek a történetekbe, akárcsak a vendégszövegek, mint a tüzesen sütött le reájuk a nyári nap sugára; vagy a petrencés rúd, az egy, csak egy legény…, és fel-feltűnnek népmesei motívumok: a háromszori próbálkozás, a jellegzetes szófordulatok, az Üveghegy és az Óperenciás tenger, a tájszók és régies szavak pedig úgy tarkítják a látszólag hétköznapi, de nagyon is míves folyóbeszédet, mint zöld gyepet a pitypangok és százszorszépek; természetesen simulnak bele a szövegbe a kendtek, kegyelmetek, kenyeres pajtások, árgus szemek, besték, spionok, az áristom, a fertályóra, az ágyasház, a früstükölés és a karcer, sőt az ángliusok meg Ámerika is, és csak elvétve akad egy-egy példa az ö-ző nyelvjárásra, mert mondanom sem kell, hogy ennek a Benegyeröknek a legnagyobb csalafintasága az, hogy szerencsésen kikerüli a legveszélyesebb csapdát, amibe elődei többé-kevésbé belesétáltak, a szögedi nyelvjárást; ö-zés legfeljebb a Tombáczgyerök és Vadembörfogadó nevében fordul elő.
délalföldi népi humor
És hogy még sincs hiányérzetünk – tulajdonképpen fel se tűnik –, alighanem annak köszönhető, hogy a népi gondolkozásmód, a parasztmesék nyelvi szerkezete, logikája, a délalföldi népi humor sajátosságai tájszólás nélkül is anyanyelvi szinten adnak színt és szilárd alapot a betyárpikareszknek nevezett történetfüzérnek.

De hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, bizonyítékul inkább magát az írót, azaz magukat az érdemes betyárokat idézem:

A Tombáczgyerök félszemű? – kereste a csomót a kákán Veszelkakoma.
– Az – mondta nyomatékkal Rózsasándor.
– Mióta?
– Mióta kiütöttem neki véletlenül – dörmögte.

64_alrozsa_web

A groteszk képeken és ötleteken, az enyhe iróniába forduló humoron azonban átsüt az író szeretete; egy húron pendül, hogy ne mondjam, együtt szalonnázik hőseivel nem hiába a másik hírös város, Kecskemét szülötte azonosulása írása szereplőivel épp úgy megvan, mint nagy elődeinél a János vitézben és Háry Jánosban, Steinbecknél a Kedves csirkefogókban, vagy akár Kuroszava Hét szamurájában, akikkel az érdemes délalföldi betyárok immár együtt múlatják a végtelen időt az örökkévalóság pantheonjában. (Mert a kultúrák bárhol békén megférnek egymással, csak az emberek nem, mivel mindenki okkal született oda, ahová, ahogy az elmés, nemes paraszturaság, Rózsasándor mondja.)

Bene Zoltán | AZ ÉRDEMES, NEMES RÓZSASÁNDOR KALANDJAI