JAJSZONETT

Jaj megint ez a szonett! Gyáva vagyok.
Le kéne végre írnom, ahogy van,
minden estet: fekszem a sarokban,
és már a másnapra várva hallgatok.

Szabadversbe kéne írni a fáradt
csüggedést: a mindig csörömpölő
holnaphoz, hogy nem lesz bennem erő,
majd csak a sápadt napfény drogja járat.

Se rím, se ritmus, se rend, se csattanó,
olyan vers kéne, mi attól lenne jó,
hogy úgy döcög egészen, ahogy én.

Nem mint ez. Minden szonett hófehér
oszlop, ravaszul szerkesztett vallomás.
Az estéket kéne! Míg el nem mondja más.

kép| shutterstock.com