INTERNETEN

– Hát én szedelőzködöm.

Szedelőzködöm – ez a szavajárása! Blanka csak egy kicsit emeli meg a fejét, tekintete nem ereszti el a lista szövegét, egyidejűleg látja a betűket és a két összetolt asztal túlsó oldalán Bernolák Jutka zöld pulóverét.

A szék súroló nesze. Jutka feltápászkodik.

– Még ki kell találnom a vacsorát. Elkészíteni semmiség, de kitalálni mindennap a komplett vacsorát a három fiúnak. Jenő csak hagyján, de a két srác…

Komplett vacsora – ezt is közli időnként. Olykor pontosít: – a szüleiddel neked könnyebb, Blankám.

– Már nem emlékszem, Blanka, hogy kell-e gomba a ménesgazdába.

valaki turkált

Jutka dzsekiben áll, karján barna szatyor, szemében tanácstalanság. – Te is ott voltál, Blanka, amikor Manyi lediktálta. Betettem a receptet a piros irattartómba. Nincs ott. Valaki turkált. — Mutatóujja a csukott ajtó felé bök. Suttog. – Odaáll az ember mellé és les: Mit csinálsz? Te is rászóltál: Láthatod. Pedig te türelmes vagy, Blanka.

Türelmes vagyok?

– Az vagy – szögezi le Jutka. Igazít egyet a dzsekijén, karján himbálózik a barna szatyor. – Hát te se tudod, hogy kell-e gomba? Vasárnapra akartam ménesgazdát. Várhatok, amíg Manyi megjön Brüsszelből.

A kacsázó lába kopogása a magas sarkú cipőben. Távolodik. Á, még visszafordul.

– A faliszekrényben van korpovitom, ha megéhezel.

– Kösz.

Egyedül, végre egyedül … A korpovit … ha megéhezem… Kényezteti, becézgeti, korpovittal etetgeti. Valamelyik szent a farkast, hogy ne bántsa az embereket, na persze, a farkas nem korpovitot kapott. Vagy csak beszélt a farkashoz az a szent, intette, hogy ne legyen ragadozó… Meddig kell még várni?

Kupa Zsolt dünnyögi bele a telefonba, hogy holnap délelőtt nem lesz bent, Hornyák Gizi nyit be, igen, mintha váltig szimatolna, ahogy a fejét előreböki.

Végre csend. Hallani az üres szobák csendjét. Blanka félretolja a listát. A levegőben a ménesgazda lóháton, fején darutollas kalap, mint a népi táncosoknak a tévében.

Blanka a gép előtt.

Gombával vagy anélkül? A ménesgazda a fejét csóválja. Blanka állát tenyerébe dönti az üres képernyő előtt. Nem szabad mindenben biztosnak lenni. Azt hiszem, ártalmas a temérdek tömény bizonyosság. Csak kevés dologban, de abban erősen. Ezt írtam neki.

A ménesgazda eltűnik, hűlt helyén a faliszekrény, benne a korpovit. Blanka lassan pötyögi a betűket a gépen. Kuni – négy csillag a képernyőn. Leshet Hornyák Gizi, leshet akárki. Senki nem fér hozzá az elmentett levelekhez… Elmenteni – micsoda szó! Apa még az öklét is meglóbálta. – Megmenteni, megóvni. Persze, ez magyarul van, a nagyokosoknak nem kell… – mondta apa. Mióta bekerült a reklámba, átalakult. Nincs rá más szó. Azelőtt begubózott önmagába, összetiport volt az arca. Most meg… Ha belegondolok, a három fogán múlt.

Három pötyögés – gun –, három csillag.

Vagyis a protézisén múlt… Azt mondták neki a tévében, hogy vegye ki, és ő kivette, a reklámban tátott szájjal mosolyog a magasba tartott üveg sörre, s a csupasz ínyén felnyurgul a három foga. – Több mint az egyévi nyugdíjam – mondta, és leszámolta a tízezreket anyának. Keserű volt. Keserű és diadalmas.

csak én olvashatom el

da, még két csillag. Gondolatban kimondja a szót: Kunigunda. Kunigunda titkosít. Amit őriz, csak én olvashatom el. Ide csak én léphetek be, a szobámmal ellentétben. A szobámon átvonul anya, apa, naponta számtalanszor. Rossz beosztású lakás, el kellett volna cserélni. Nem cserélték el. Soha nem fogjuk elcserélni…

A sorok a képernyőn. Fejből tudom a szövegem: ’Mit lehet tenni egy 36 éves nőnek, aki sem nem olyan csúnya, sem nem olyan gazdag, hogy beérje ellenszolgáltatás fejében felajánlkozó fiúkkal vagy unatkozó nős férfiakkal. Vajon lehet-e értelmes, független, megbízható partnerre találni…’ 36 éves. Nem elvált. Nem férjezett. Nem élettárs. Hajadon. Hajadon és átjárószoba. Zsákutca…

Futnak a sorok.

Mennyi válasz! Gábortól kilenc. Egy egész kötet a levelezésünk…

Törölni kéne a válaszokból. Minek őrizni ennyi lehetetlen választ?

„Nem lepukkant, belső autonómiával rendelkező 42 éves charmos férfi” – charmos, vagyis bájos. Röhejes. Kitörölni! Nem, mégsem törlöm ki, mert olyan röhejes. „Szakállas, elvált üzemmérnök” – kitörlöm. A Szabadság téren találkoztunk, az amerikai tárbornok szobránál. – Van diplomája? – ezt kérdezte. – Nincs, nincs! Pali ment egyetemre. A Fiú! És mit jelent a jó húsban lévő 178 centisnél a szabad vegyérték? Ki vele! A buffalóival is, aki nyaranta idejön, mert egy kicsit macerás az USA-ban. A szekszárdi özvegy gyógyszerész… Magány, szomorúsággal birkózó remény, így írta, de ő dunántúli partnert keres, lehetőleg szekszárdit vagy a környéken lakót, hogy a hétvégeken… – Őt megtartom. Megszólítás: „Hello, cica!”, aláírás „jócsávó” – Törölni! A kétgyermekes vállalkozót is, 177 centi, 82 kiló, öt percig vártam rá a hóesésben… 21 éves főiskolai hallgató „Kedves hölgyem, mik az elvárásai, az anyagiakat is beleértve”… A földön járó, de jóképűt is kimustrálom, és ezt is, 20 éves, imádja a szex minden fajtáját, szeretne találkozni velem, és addig is „csókolom a szexis testedet”. És a barna szemű szőkét is, aki nagyon unatkozik. És a hóesésben sem akarok többé várni, nem akarom, hogy megkérdezzék, diplomás vagyok-e és van-e saját lakásom. Nem akarok feleség vagy élettárs lenni, csak háborítatlanul, kettesben szólni egymáshoz az Interneten. Háborítatlanul. Az ajtón túlról ne halljam a beszédüket, a fülelésüket. Karcsival emiatt romlott el, tudom, hogy emiatt. Gábor meg én mindenről szólunk egymáshoz, szinte mindenről, ami fontos, és semmiségekről is. Semmiségekről is kell néha beszélni. Nem akarok személyesen találkozni vele. Ő sem hozta szóba. Talán majd idővel. Háborítatlanul, ez a lényeg. Mindenről, ami fontos – ez a lényeg. Azt írta: „Felötlött bennem, hogy lehetsz Bence, Balázs, vagy akár Bendegúz is, de én úgy érzem, valóban Blanka a neved. Blanka, fehérség, hó, kristályos fény. Mit gondolsz, Blanka, hat valamiként a név a viselőjére?”

Kérdezi. Válaszolni. Szólni. Háborítatlanul szólni egy emberhez. Egy férfihoz. Nem bogoz hozzá sem szeretet, sem keserűség. Gondolatokat cserélünk, beszélünk egymással hangtalanul. Nincs arca. Csak a gondolatok… Talán nem is akarok én mást. Nem akarok.

„Szia, Gábor,

Azt kérdezed, alakítja-e a név a viselőjét. Azt gondolom, valamelyest, akárcsak születésünk perceiben a csillagok. De szerintem egyik sem döntő hatás, csak egy a temérdek közül, ami az embert éri. Persze sokan vakon hisznek az asztrológiában. Az egyik munkatársunk a névnapjára készült, a nagynénje felhívta és könyörgött neki, hogy meg ne tartsa, mert a horoszkóp baljós eseményt jelez.”

Blanka mosolyog, a fejét csóválja. Jutka begyulladt, lemondta volna a névnapot, de a férje nem engedte.

„Ott voltam a névnapon, minden jól sikerült, csak az egyik sütemény, a kakaós lett egy kicsit száraz. Hát ilyen az olcsó misztika, amire a mi korunk nagyon hajlamos. De azért – ne nevess! – valahogy jólesik, hogy ugyanabban az esztendőben születtünk, én a Rák égisze alatt. Ha érdekel, a napot és az órát is közölhetem. Hát te?

Visszakanyarodva a kérdésedre, azt hiszem, egy kissé valóban blankás vagyok. Fehérség, hó, kistályos fény – ez csupa szép hasonlat, de én inkább úgy mondanám: némileg zárkózott a természetem.”

sokszor kegyetlen

Nem a természetem! Zárkózott lettem. Azzá tettek. Anya. Nagyrészt ő. ’A nő legyen mindig távolságtartó. Ha odavan is valakiért, senki ne vegye rajta észre.’ Amikor szétmentünk Karcsival, megint előhozakodott a bölcsességével. Anya sokszor kegyetlen. Tudom én, tudom, egy álló hétig jóformán el nem mozdult mellőlem, amikor tüdőgyulladásom volt. De kegyetlen.

– Csak félbemaradt ember ne legyen belőletek, mint… – mondta Palinak meg nekem, és apára nézett. Apa úgy gubbasztott a széken, mint egy ottfelejtett rongycsomó. Tudom én, tudom, hogy sok zűr volt vele. Hanyagul dolgozott, kétszer is kicseppent a munkahelyéről. Anya szorgalmas, kitartó. És most… Mint a libikókán. Aki lent volt, a magasba került. Apa egy újabb reklámban. Anya hallgatja a nyilatkozatait. Mert apa nem beszél, ő nyilatkozik.

„Én az ember átalakulásáról, gyökeres megváltozásáról kérdezlek, Gábor. A könyvekben mindig fontos eseményekről, damaszkuszi utakról olvastam. Saulusból Paulus lett vagy ellenkezőleg. A gimnáziumban magyarórán felsoroltuk, mi mindent tapasztalt Rastignac, amíg elvesztette illúzióit és gátlástalan karrierista lett belőle. De én azt is láttam, hogy egy jelentéktelen esemény átalakít valakit, megváltoztatja a lényét, az egész életét. Mi a véleményed?

Azt írtad, a mi korunk a bizonytalanságé. Az idővel kezdődött, mert a sebességtől függ, hogy egy nap csak egy óra vagy egy egész esztendő. Aztán az anyag… Az elemi részecske fogja magát, hopp – így írtad –, és átbucskázik energiává. Sokoldalú az érdeklődésed! És én meg hozzáteszem a megállapításodhoz, hogy az érzéseink is átbucskáznak, hol szeretjük, hol gyűlöljük, vagy szinte gyűlöljük egymást, hol megértjük, hol elítéljük egymást ugyanazért. Meggyilkoljuk és feltámasztjuk egymást.” – Na nem! Gyilkoljuk, meg feltámasztjuk, kitörlöm. Patetikus! Igen, patetikus, de így van. Meggyilkoljuk és feltámasztjuk… de azért mégis kitörlöm. „Ha nem volnánk arctalanok, talán nem is tudnánk ilyen zavartalanul szólni egymáshoz. Mit gondolsz? Persze a kérdés akkor dől el valójában, ha majd egyszer testi mivoltunkban is találkozunk.”

Összeszűkült szemmel nézi a szöveget.

„Azt írtad, elváltnak gondolsz, nem férjezettnek. Az özvegyi állapot fel sem merült benned? Jogos, mert csakugyan nem vagyok özvegy. És még valami. Sok levelet kaptam húsz év körüli fiúktól. Mi lehet az oka?

Üdvözöl: Blanka”

„Szia, Blanka,

az emberiség javáért koplalók szektája

Pontosan 19 óra 6 perc. Most olvastam el a leveled, és máris válaszolok. Kezdem a változással, illetve az átalakulással. Szerintem az ember egyénisége nem alakul át sem a nagy, a fontos, sem az apró eseményektől. Ha a sikeres bankvezér kilép az Audijából és belép az emberiség javáért koplalók szektájába, azért teszi, hogy ott másfajta, talán még nagyobb sikere legyen. Nem bucskázik át, hopp megváltozott emberré, csak a körülményei változnak meg – esetleg.”

A fiú elvigyorodik. Apa is ontani fogja politológiai bölcsességeit élete végéig. Elképzelhetetlen, hogy ne ontsa. A társadalom ütőerén tartja a kezét, gazdasági helyzet, nemzetközi helyzet, kultúra, múltunk és jövendőnk, mindenről ad diagnózist. Fáradhatatlan. Tévé, cikkek, előadások. Ide-oda cikázik az országban, a diagnózisokat idézetekkel fűszerezi. Mellesleg a Cioran kötet, amit pénteken hozott haza, amiből szombaton idézett, azóta is a hallban, mélyen eltemetve folyóiratok alatt. És felháborító, ugyebár, hogy Nyíregyházán a hotelportás nem kapta fel a fejét a nevedre, apa, sőt, meg kellett ismételned, mert az Endrét Bencének értette. És amikor megismételted, hogy Endre, még akkor sem… Fel-há-bo-rí-tóó!

Szája idegesen megrándul. Anya már kiöltözve, de még nem kifestve áll a félig nyitott ajtóban.

– Tanácsos volna abbahagyni a petyegtetést, Gabi. Érettségi előtt állsz.

– Ülök, anyu. Ülök egy barna anyaggal behúzott széken.

Anya arca rezzenetlen. – Szeretném felhívni a figyelmedet arra az elkerülhetetlen tényre, hogy az érettségin nem petyegtetésből kell megállni a helyedet, hanem többek közt történelemből is, amiből…

– Félévkor közepesem volt.

– Egyetértünk.

Anya gúnyos udvariassága. Az ügyész vádpontjait nyilván így cáfolja meg a tárgyalásokon. Udvarias gúny. Legutóbbi sikeréről kétszer is beszámolt. Szűk családi körben, meg amikor a dublini jogász…

– Mi most elmegyünk, Gabi. Vacsora a hűtőben. Feküdj le idejében.

Anyai intelem… Csók a fejem búbjára. Parfőmje kikíséri.

A fiú visszafordul a géphez.

„Azt írtad, sokoldalú az érdeklődésem. Nem szerénykedem, valóban az, de a történelem nem foglalkoztat. Egy ember vagy egy embercsoport akar valami hasznosat, jót, aztán nem sikerül. Persze ezt már Madách is megírta, de ekkora öngólt, mint manapság, az emberiség még nem rúgott…”

Egerben beszéltél erről, apa, meg Nyíregyházán. Gondolom borongós volt az arcod, mert akkor is borongtál, amikor beszámoltál az előadásodról… Anya meg vasárnap rákapcsolt a lelki életre. – Szeretném, ha közölnéd, Gabi, mi a bajod velünk. – Az égvilágon semmi. Mondom, hogy semmi. – Nem figyelünk rád, azt mondtad, amikor megpróbáltam veled… Hidd el nekem, hogy figyelünk rád. Csak hát – ezt tudomásul kell venni – a szülő nem lehet szünet nélkül főfoglalkozású szülő. Hivatása is van, vagy mondjuk kenyérkereső munkája. – Felesleges tovább taglalni a kérdést, anya – Anya sóhajtott és kiment.

„Nekem az a tapasztalatom, hogy az ember az évei során egyre inkább beszűkül. 36 éves vagyok, és elégszer…”

Ki akartam próbálni, tudok-e 36 éves lenni. 18 és 36 egyszerre. Az egyik duplája a másiknak. Kitágítani az időt, önmagamat. Elfogadtak. Blanka elfogadott. 18 évesen talán nem is tudnék annyi mindenről írni. Talán ő sem egy 18 évesnek. Kitágítani magam.

„Észleltem, hogy kamaszkorunkban és még egy ideig az egész világ belefér egyetlen pillanatba. Határtalanok vagyunk. Aztán jön a zsugorodás. De te nem zsugorodtál össze, Blanka, ezért olyan jó veled levelezni.

szólni akarnak valakihez

Azt kérdezed, mi az oka, hogy fiatal fiúktól sok levelet kaptál. (A pénzért ajánlkozókat ugyanúgy megvetem, mint te.) Én azt gondolom, hogy a fiatalok nagyon magányosak. Szólni akarnak valakihez. Szeretnék, hogy megértsék őket, hogy odafigyeljenek rájuk. Az okosak is ezt akarják és a buták is. Még a ‘jócsávó’ is, akire dühös voltál, azt írtad nekem, hogy egy 36 éves nőt ne helló cicázzanak. Magányosak a drogosok, és azok is, akik sikerorientáltak akarnak lenni. Engem nagyon érdekelnek az emberek, sajnálom, hogy nem lettem pszichológus.”

Pszichológus leszek. Persze, ők azt szeretnék, ha jogra… Nem jogra! Pszichológus! Nekem fontosak az emberek. Az emberek. Ők ezt nem értik. Majd írok egy tanulmányt. Egy könyvet. A címe: Végtelent ostromló technika, összezsugorodott lét… Nem! Nem! Az ember zsugorodott össze, nem a lét. Vagy mind a kettő. A lét is, az ember is… Összezsugorodott lét, összezsugorodott ember. Nem jó. Nem jó a cím… Sok a zsugor. Más kéne. Másként kéne kifejezni… És még bele kell nézni a törikönyvbe…

„Még sok mondanivalóm van, de munkát hoztam haza, azon kell nyűglődnöm.”

Majd eldöntöm, hogy én is Rák legyek-e, vagy valami más…

„Szia, Blanka, várom leveled,

Gábor”

kép | shutterstock.com