
De szépek is a régi bútorok:
a berakás, ahogy arany cirádás
rajzával izgatottan körbefutja
az asztallap síkját! Furcsa szokás volt,
hogy a szüleinkkel gyerekkorunkban
ezen étkeztünk… Ha meggondolom,
csoda, hogy nem ment tönkre – mondta, és
kihúzta a fiókot. Sok kacat közt
egy megsárgult, gyűrött papírlapot
talált. Olvasni kezdte, akadozva,
mert annyi év után a régi tinta
már itt-ott kezdett elhomályosulni.
Engedd hogy ismét ott csókoljalak
öleljem széttárt barna combodat
Ki küldte ezt, s kinek, s mikor került
a levél a fiókba? Ami az
írást illeti: ahogy a betűket
lássam újból a párologva hívó
bársony dombocskát s a fodrozva nyíló
málnaszín résben nyelvem mélyre fúrva
formálja, ahogy elszánt lendülettel
előre dől a k, a d, a h,
a lucskos tűzben érezhessem újra
azt az egyetlen ízt és illatot
melyért vállalnám hogy kitagadott
legyek minden jogból s reményevesztett
s ahogy követelőn és szenvedéllyel
hurkolja, mintha birtoklási lázban
égne, a g-t, a j-t, az l-t — nem könnyű
eltalálni, vajon ki lehetett,
ilyen vad őrült nem volt a családban,
s viselnék békésen verést keresztet
s boldog lennék süketen is vakon
de az ágyékoddal az ajkamon
s egyáltalán: kérdés, ismerte-e
a levélírót, hisz oly sok helyen
föléd hajolnék vízre szomjas állat
sós nedveid szívnám innám a nyálad
szolgált azóta ez az asztal. Néhány
évig abban a kis lakásban állt,
amit kiadtak. Talán valaki
lélegeznélek és ennék a szádból
s nem lenne más idő nem lenne máshol
nem formálódna más hang mozdulat
csak ami téged szólít rád mutat
a bérlők közül? Ma már lehetetlen
volna megtudni, s mindegy is. Milyen
furcsa: egy idegen egy idegennek
általad élnék történhetne bármi
ha engednél benned hazatalálni
szánta ezt, réges-régen, s most, hogy újra
végigfut egy szempár a sorokon,
szinte meggyullad a papír. Talán
ha a testeddel ágyaznál nekem
s forró combod körülfonná fejem
szétrobbanhatna akkor a világ
jobb nem firtatni, ki beszél s kihez,
ami elmúlt, nyugodjék. – Visszatette
segíts állíts meg ne mondjam tovább
a papírt a fiókba, s újra az
asztalt kezdte vizsgálni. Hát bizony,
ráférne már az újrafényezés,
elég kopott szegényke. Egyszer egy
vizespohár is otthagyta kerek
nyomát a politúron, és az egyik
lába is mozog, az évek során
elengedett az enyvezés. Vajon
honnan kerítsen egy jó asztalost?
A régi mind kihalt, a maiak meg
nem értenek az antik bútorokhoz.