Inczédy Tamás

NEM A TÖRTÉNELEM ISMÉTLI

NEM A TÖRTÉNELEM ISMÉTLI

Szokták mondani, hogy addig nem haltunk meg, míg van, aki emlékezzen ránk. A rólunk készült fotókat világszerte minden nagyobb híroldal közölte. Gyakran elképzelem, hogy százkilencvenvalahány országban embertársaink tömegei kattintanak fülszövegekre és indexképekre, aztán egy pillanatra megtorpannak, mert böngészőjük figyelmeztet a leselkedő veszélyre, hogy vigyázat, felkavaró képsorok következnek. Ez az utolsó pillanat visszakozni. Az olvasó ekkor már tudja, nem sok választja el valami iszonyattól, embertársai kínjának látványától. Talán akad, aki valamiért a mégse gombot választja, de a többség nem fordul vissza.

élete végéig emlékezzen

A monitort bámuló szempár egyelőre képtelen pislantani, az iszonyatos látványról további pillanatfelvételeket rögzít és a másodperc törtrésze alatt az agyba továbbít feldolgozásra és archiválásra, hogy aztán az agy tulajdonosa élete végéig emlékezzen, miként te is, kedves olvasó.

A szörnyűség, láthatod, valahol valakikkel megesett, épp olyan emberek voltak, mint te, egyik pillanatban még jöttek-mentek, ettek-ittak, szerettek, gondolkodtak, aztán felbukkant ez az irtózat, és ők belehaltak, tőle, általa, miatta, vele és érette – ha nem fizikailag pusztultak el, akkor lelkileg vagy szellemileg, és igen, még egyszer: ez veled is megeshet. Persze pánikra nincs ok, a képen nem te szerepelsz, ezt a szörnyűséget megúsztad – jól teszed, ha okulsz.

Valóban a váratlanság annyira szörnyű? Az egyik pillanatról a másikra bekövetkező? Amikor rokonaid és barátaid szembesülnek ezzel a visszacsinálhatatlan őrülettel, nem tudnak mit kezdeni vele, épp, mert visszacsinálhatatlan, és mert őrület.

Ez nonszensz, mondják, vagy legalábbis gondolják, lehetetlen, hogy nem vagy, pedig csak nem szoktak hozzá, és szükségük van némi időre, hogy feldolgozzák. Legfőképp szükségük van valami narratívára, ami megmagyarázza a helyeden keletkező űrt. A holttested ugyan önmagáért beszél, mégsem képes elmagyarázni, hogy a szörnyűség miért történt meg, ráadásul éppen veled és pont most. A hogyan megnevezhetőségébe talán belekapaszkodhat valameddig a szemlélő: hogy szívinfarktus, vonatgázolás, fának csapódás, éhhalál, puskatussal halántékon, repesztalálat, szóval ez a bizonyos hogyan úgy tesz, mintha számítana, pedig nem, de a rokonoknak és barátoknak mégis el kell kezdeni a megértést.

végtelen tényezős szerencsejáté

Amikor meghalunk, a világ túlnyomó része túlélő. Mint hatalmas, végtelen tényezős szerencsejáték, melyben az emberiség minden egyes nap két csoportra oszlik, elhunytakra és túlélőkre, és bár van némi befolyásunk az események alakulására, a játék komplexitása miatt ez valójában csekély. Azt sem mi döntjük el, hogy belekezdünk-e a játékba, senki sem maga választja, megszületik-e egyáltalán, csak úgy hopp, megtörténünk, és már el is kezdődött az életünk, ami egyszer véget ér. S mennyire nem mi választjuk, hogy hová, miféle körülmények közé születünk. Ki születne háború, éhínség, szegénység közepébe?

Életében senki sem gondol arra, hogy halála után majd címlapokon és sajtófotó-versenyeken szerepeljenek a róla szóló szörnyű képek. Balszerencsejáték ez, amiben önkéntelenül veszünk részt, és senki sem tudhatja, melyik nap kerül rá a sor. Mi sem tudtuk. A rólunk készült fényképek az emberi civilizáció végéig keringenek majd a világhálón, valakit minden nap emlékeztetnek ránk, a tragédiánkra, és ha úgy tetszik, hát igen, ezáltal nem halunk meg, hanem történelemmé válunk.

Mondják azt is, hogy a történelem ismétli önmagát. Szerintem ez félrevezető, mert elhárítja a felelősséget a most élőkről. Jó lenne hinni ugyan, hogy ti, szerencsés, ideig-óráig még túlélők tanultok a mi esetünkből. Bizonyára néhányan egyénileg igyekeztek is, de az időről időre felbukkanó kommentelő, aki jó eséllyel a hangadó lesz, iszonytatóbb a megtörtént szörnyűségnél, mert újra bebizonyosodik, hogy nem a történelem ismétli önmagát, hanem az emberek – természetükből adódóan – sétálnak bele ugyanazokba a zsákutcákba, és generációról generációra elkövetik ugyanazokat a bűnöket és ostoba hibákat.

kép | istockphoto..com