MŰHELYTÁRSAM 7.
Új rovatunkban arra kértük szerzőinket, hogy a Liget műhelyében korábban született egy-egy írás rövid részletére mai tudásuk-világérzésük szerint reflektáljanak.
„A kerítés esetenként ’aktív agressziót’ gerjeszt. Gondoljunk csak arra, hogy a nagyon gazdag USA és a nagyon szegény Mexikó határán mi történik! A lehetetlen helyzetből kitörni kívánó mexikói számára nincs más megoldás, mint az USA-ba szökés – sokan meg is próbálják. A gazdag USA azonban védi a ’birtokát’, a határra bizonyos helyeken magas kerítést épít, és megerősíti a fegyveres járőrt, amely az éjszakai reflektorok fényében megpróbálja elkapni az átszökést megkísérlőket. (Az egész helyzet kísértetiesen hasonlít a koncentrációs táborokra, csakhogy itt az ’alacsonyabb rendűek’ nem bezárva vannak, hanem kizárva.) Rémálmaimban megképzik, hogy ugyan mi történik, ha egyszer a reményüket vesztett mexikóiak nem százával, hanem a szó szoros értelmében milliószámra indulnak meg északi határaik felé. Vissza fogják őket tartani az amerikaiak a saját gazdagságuk (birtokuk) védelmében? S ha igen, hogyan?
Ez a kérdés persze nemcsak az USA-ra vonatkozik, hanem az egész gazdag világra (benne ránk is!). Lehetséges-e, hogy a szegény világ – tudatára ébredve szegénységének, és főleg annak, hogy szegénysége összefügg a világ kisebbik részének gazdagságával – egyszer csak ’fellázad’ és igazságos elosztást követel? Vagy függő helyzete ezt lehetetlenné teszi? S ha fellázad, akkor a gazdag világ miféle ’vasfüggönnyel’ fogja megvédeni magát, pontosabban saját gazdagságát? Fegyverrel vagy árammal átjárt drótkerítéssel?”
Victor András: Erkölcs és ökológia, 1993/2.
A Jézus Krisztus szupersztár című rockoperában az önmarcangoló, puritán Júdás Mária Magdolna szemére veti, hogy mirhát vásárolt és a megfáradt Jézust kényezteti a szegények segítése helyett.
A mirha egyébként hűsítő balzsam, amolyan masszázsolaj-féle, és Mária Magdolna épp nagyban kenegeti vele Jézust, aki nyugodtan reagál Júdás vádló szavaira, hogy szegények mindig is lesznek, s aki segíteni akar másokon, annak magára is vigyáznia kell. Vagyis szuper(sztár) vagy, ha igyekszel a krisztusi utat követni, de legszebb tetteid kontraproduktívvá válnak, ha Jézusnál is jézusabb próbálsz lenni.
Gazdag és szegény közt nem csupán kerítés gerjeszthet „aktív agressziót”, hanem vélhetően az ellenkezője is, vagyis a kerítés hiánya.
Talán egyszerre kellene kompromisszum és kommunikáció. Egyenként vizsgálni eseteket, kivételeket képezni, aztán a kivételek kivételeit, és mindeközben és leginkább prevencióba invesztálni, ami nem magasabb kerítést jelent, hanem megpróbálni elviselhetőbbé tenni az életet a kerítésen kívül. Ilyen kezdeményezések ma is léteznek, elképzelhető, hogy ezek költségvetését sokszorosára érdemes (kell) növelni.
Mindez kétségkívül időigényes, nehézkes, erőfeszítéseket igénylő folyamat, és a siker így sem garantált. Ha olykor elkerülhetőek társadalmi krízisek, néha az aktív agresszió, arra gondolok, hogy mégsem hiába másztunk le a fáról. Van, akinek ez megéri és van, akinek nem. A szenvedő felet nem mindig kérdezik meg.
passzív agresszió
Érdekes, hogy ahol íratlan szabályok garantálják a legszegényebbek számára, hogy önkéntes parkolóőri szolgálatot teljesítsenek, ott valójában a tehetősebbek értéktárgyait ugyanazok az emberek védik némi aprópénzért, akik máskülönben kiszorított, illetve méltatlan helyzetükben ellopnák vagy megrongálnák azokat. Az ilyesfajta automatizmust lehet kárhoztatni, egy félmegoldás konzerválásának tekinteni, mindkét fél passzív agresszióval vádolhatja a másikat, de az effajta szokásrendszer – jobb híján – mégis sikeres kompromisszum.
Az erőviszonyok persze nem kiegyensúlyozottak. De mindenki érzi, hogy van elmozdulási lehetőség – ahogy az ország Lukács Lacija énekli „a gyenge csak addig az, amíg le nem győzi az erősebbet”.
Ez (halvány) reménysugár a hátrányos helyzetben lévők számára, mégis óvatosságra int. A jobb helyzetben lévők erkölcsi igénye kellene, hogy hajtóerő legyen, ám ennek hiányában is érdemes volna felismerniük: jól felfogott érdekük önmaguk önkéntes korlátozása és a gyöngébb segítése.
Képzeljünk el, hogy holnap valamilyen természeti kataklizma után Észak-Amerika hőmérséklete mínusz harminc fok alá zuhan. Fordított migrációs hullám indul el, az Egyesült Államok büszke népe csapot-papot hátrahagyva tódul Mexikó felé, őrjöngve bontják saját kerítésüket. És ha mínusz hetven fok lenne? Sutba vágva a diplomácia, immár a túlélés reményében legelöl az amerikai hadsereg töri az utat?
Vajon mit szólnának ehhez a mexikóiak?