LEGALÁBB KÖTŐJELET
Évekkel ezelőtt, Sedi meg én az egri vasútállomásra siettünk. Nem akartunk utazni, véletlenül botlottunk össze az utcán. Ritkán találkozunk, de olyankor nagyon. Most is az történt, hogy a hogyvagy után máris rég félbemaradt beszélgetések labirintusába csöppentünk, és azon kaptuk magunkat, hogy alaposan meg kell vitatnunk a világ dolgait, s a vasútállomás restije volt a legközelebbi hely, ahol ihattunk közben valamit. Így hát, hív a vasút, vár a MÁV, Sedi meg én mentünk az állomásra.
Kora nyár volt, hétköznap dél körül járt az idő, a váró kongott az ürességtől és a restiben a pultos nénin kívül nem volt egy lélek sem. Szeretem az ilyen lepattant helyeket, a megkopott asztalokat, avítt székeket, a légyszaros plakátokkal díszített és nagy bemondásokkal átitatott falakat, talán mert az ilyen nem retró, hanem azóta így van sohavégetnemérés megidézi gyerekkorom hangulatát.
Sedi fröccsöt kért, én sört, letelepedtünk az egyik asztalhoz, és mondtuk a magunkét.
nem éppen fajankó
Sedi már általános iskola végén felsőfokon beszélt angolul, pedig akkoriban nem dívott a nyelvtanulás, és tévécsatorna is csak három létezett. Nem tudom, melyik középsuliba járt, mindenesetre korrumpálódás nélkül jött ki belőle, aztán valamelyik bölcsészkaron tanult, de elvi okokból nem védte meg a szakdolgozatát. Európa egyik legjobb hangtechnikusává művelte magát, akinek rahedli szabadalma lehetne, ha bejegyeztette volna ezeket – mindezt azért írom le, mert szükségét érzem jelezni, hogy Sedi nem éppen fajankó, ráadásul remek a humorérzéke, továbbá segítőkész, empatikus, igazi barát, akivel mindig jó találkozni.
Lehet, erre a boldog kora délutánra mégsem emlékeznék, ha nem terelődik a szó az MI-re, vagyis a mesterséges intelligenciára. Én hoztam fel, illetve ejtettem ki a számon, mire Sedi ellentmondást nem tűrően mondta: olyan nincs.
Azt hittem, megint valami kalapos bácsit parodizál, és jót röhögtem, hiszen a mesterséges intelligencia akkoriban már évek óta a mindennapi életünk része volt, az összes közösségi média szolgáltató és zenehallgató biszbasz bőven mesterséges intelligenciával zúdította a személyes ízlésre kihegyezett tartalmat, de amikor folytattam volna mondókámat, Sedi ismét közbevágott, hogy mesterséges intelligencia márpedig nincs.
befellegzett-e
Akkoriban munkáim jelentős részében animációs és játékfilmek forgatókönyvének kigyomlálásán és fejlesztésén dolgoztam, és ennek farvizén talált meg egy szoftvercég, ami mesterséges intelligencia bevonásával ígért segítséget nyújtani hasonló feladatok elvégzéséhez. Miközben hallgattam az ismertetőt, gombóc gyűlt a torkomban. A picsába is – gondoltam –, és megszakítva a szemléltető előadást, kerek perec rákérdeztem: ad-e a szoftver karakterépítési és történetvezetési javaslatokat is. Tudni akartam, hogy befellegzett-e az íróknak és történetmesélőknek általában. A cég képviselője pillanatnyi habozás után azt felelte, hogy a szoftver képes volna rá, de az ilyesmi vélhetően vegyes érzelmet váltana ki az iparági szereplőkből, így cégük nem szeretné kinyitni ezt a szelencét. Most már tudom, hogy az az ember akkor csak részben mondott igazat.
– Olyan nincs, hogy mesterséges intelligencia – ismételte Sedi.
Láttam, hogy szokásos többszörös idézőjelbe tett bemondásaihoz képest ezt szó szerint érti.
– Elmagyaráznád?
– Mindjárt – felelte, és a pulthoz ment.
Kért még egy kört, én meg közben azon gondolkodtam, vajon megőrült-e. Aztán eszembe jutott, hogy Sedi talán mindig is őrült volt, csak nem tűnt fel se nekem, se másnak a baráti körből. Akkor viszont én magam is őrült vagyok, sőt mi mind azok vagyunk.
Sedi visszajött az italokkal és belekezdett. Kifejtette, hogy tévedés mesterséges intelligenciának nevezni azt, amit annak nevezünk, mert bármi is legyen, nem intelligens, hiszen nem kreál semmi újat, csupán ember által létrehozott, tehát már meglévő dolgokat helyez új sorrendbe, illetve konstellációkba.
– És azzal mi van, hogy az MI legyőzi a legjobb sakk- és gojátékosokat?
– Ez csak számítási kapacitás kérdése – mondta legyintve. – Lehet bármilyen jó a memóriád, egy számítógép processzora több kombinációt tud lefuttatni, és veled ellentétben emlékszik is rájuk, így képes folyamatosan a lehető legjobb lépést megtalálni. Egy egyenletet próbálgatással is meg lehet oldani, de az nem intelligencia kérdése, mellesleg nem is túl elegáns.
Volt értelme annak, amit Sedi mondott, és legfőképp megnyugtatott, legalábbis nagyon jól esett a lelkemnek. Ha igaza van, nem kell attól tartanom, hogy szükségtelenné válik, amit szenvedélyesen csinálok, vagyis az írás és a történetfejlesztés. Azóta mégis sokszor feltettem magamban a kérdést, hogy Sedinek tényleg igaza volt-e.
Szerintem a mesterséges intelligenciával kapcsolatos félreértések alapja nyelvészeti jellegű. A mesterséges szót – az MI esetében – tévedés jelzőként kezelni. Éppúgy nem jelző, mint a művirág esetében a „mű” előtag. A művirágot azért írjuk egybe, mert főnévről van szó. A művirágot lehet szeretni és nem szeretni, de természetéből és funkciójából adódóan senki sem várja, hogy minden tulajdonsága egyezzen egy valódi virágéval. Sőt, a művirág bizonyos szempontból épp egy valódi virág ellentéte. Nem él és nem fotoszintetizál, nem kell locsolni, mégsem hervad el.
A mesterséges intelligencia szópárt is egybe kellene írni, pontosabban a hossza miatt kötőjellel, és főnévként kezelni. Így máris megtesszük az első tisztázó lépést.
Az elmúlt néhány év során időről időre teszteltem különböző mesterséges-intelligencia (MI) megoldásokat és elképesztő fejlődést tapasztalok. 2021 tavasza óta éles helyzetben, főként mozgóképgyártási környezetben, egyre gyakrabban alkalmazom lélekölő részfeladatok elvégzéséhez. A folyamatos fejlődés miatt ezek köre egyre bővül, a kapott megoldások egyre pontosabbak, és bár szükség van emberi felügyeletre, az MI mégis hús-vér emberek munkáját váltja ki.
könnyen összezavarható
Az sem jelent semmit, hogy az MI viszonylag gyakran követ el hibát, illetve könnyen összezavarható, hisz többnyire önmagát tanítja, így minden bevitt adat által, beleértve a kudarcokat is, egyre pontosabbá lesz, és fejlődése exponenciális. Ami tegnap még paradigmaváltó újítás volt, ma már elavult félmegoldás, és itt a tegnap szó nem túlságosan elvetemült túlzás.
Homokba dughatjuk a fejünket, néhány hét leforgása alatt akkor is kijönnek a gyökeres változást hozó újabb és újabb rendszerek – az élet minden területén.
Ehhez képest – fogalmam sincs miért – már nagyban zajlott az MI-forradalom, amikor Magyarországon még az egyébként meglehetősen tájékozott szabad sajtóban is alig volt szó róla. Itt-ott megjelent egy-egy kattintásvadász cikk, például hogy a mesterséges intelligencia megmutatta az utolsó szelfit a Földön, ezek a posztok befutották köreiket – pedig sokan érzik, hogy az MI révén jelentős dolgok történnek körülöttünk, és szükségképpen velünk. Kimondva, kimondatlanul az is megfogalmazódik, hogy bár ne történne, vagy legalább lassabban. Minap hallottam, hogy bár az MI rendszerek az irodalmi művek felolvasásában is jók és egyre fejlődnek, egyhamar nem váltják fel az emberi narrátorokat. Keserédes volt, hogy pár nappal korábban készítettem három rövid, angol nyelvű hangoskönyvet korábbi írásaimból. Az egyikhez edukációs teszt gyanánt Stephen Fry hangját klónoztam az MI segítségével.
Vegyes érzésekkel adom feladatul a gépnek, hogy írjon megdöbbentő, fordulatos, szokatlan, mély, kétértelmű, kritikus, filozófiai hangvételű novellát a szorongás témakörében. Alig ütöm le az entert, megjelennek a szavak, pillanatok alatt mondatokká válnak, a gép őrült sebességgel, percenként vagy háromezer karaktert üt le hezitálás és törlés nélkül. Sallangmentes, elegáns, ijesztően meggyőző, anyád, suttogom a monitorra meredve, és akkor rám tör, hogy ennyi volt, én itt feleslegessé váltam.
De néhány bekezdés után a szöveg kohéziója gyengül, nem áll össze nagyobb egésszé, legalábbis nem úgy, ahogyan az ember egy novelláról gondolja – az írásnak van jelentése, de nincs jelentősége.
Felhívom Sedit, szeretném tudni, mostanában mit gondol erről az egészről. Jó hallani a hangját, azt hiszem, ő is örül. Az HBO-nál dolgozik, elmondja, mit csinál. Amikor rákérdezek, hogy a munkája során milyen mértékben használ MI eszközöket, olyan választ ad, amire végképp nem számítok: nem foglalkozik vele.
– Emlékszel arra a beszélgetésünkre Egerben, és… – de nem jutok a végére, közbevág.
– Igen, az tök jó volt! A Rossz-templomnál találkoztunk.
Előbb meghökkenek, hogy Sedi rosszul emlékszik, aztán elbizonytalanodom: talán mégis neki van igaza? Egyikünk biztosan téved, mégpedig valami egyszerű ténybeli kérdésben. Hát ilyen tökéletlen az emberi agy.
– Szerintem az állomásnál voltunk – mondom.
– Lehet – válaszolja.
– Szóval nem követed az eseményeket?
– Nem igazán. Miért, mi van?
– Eléggé felgyorsultak a dolgok.
– Például?
Például?! Hogy is mondjam el, hogy épp nagyban zajlik egy forradalom, és az MI az élet minden területén változást hoz, precízen és félelmetes sebességgel dolgozik, kódol, matematikai, egészségügyi, jogi problémákra javasol megoldásokat, rendszerez, jegyzetel, kivonatol, képet, zenét, videót manipulál, vagy épp vadonatújat generál, abba meg már bele sem merek gondolni, mi folyhat a hadiiparban. És ha erről olyan valakinek beszélek, aki nem foglalkozott még a témával, annál meglepően gyakran a hüllőagy ösztönös védekező mechanizmusa kapcsol be és reagál, sőt, némely reakcióból arra következtetek, hogy az illető engem is a veszedelmes újdonság ügynökeként skatulyáz be.
Milyen példát mondjak Sedinek?
– Hát például begépelsz pár szót egy interfészbe, és pillanatok alatt kész dizájnokat kapsz, amelyeket tovább iterálhatsz… – de rögtön megbánom, hogy ezt a példát hoztam fel, és bénán folytatom –, de van sok minden más is.
Sedi a vonal túlsó végén hallgat, aztán arroganciát mímelve böki ki.
– Engem csak halandók véleménye érdekel.
Nevetünk. Kisvártatva hozzáteszi, hogy azért majd utánanéz. Hallom, már keresik, mennie kell. Elköszönünk.
Huszonkettő novemberében az egyik mesterséges-intelligencia még béta verzióban olyanfajta világhódító útra kelt, hogy a pletykák szerint a Google központjában is komoly pánikhangulat alakult ki. Hogyan küzdjek meg én a gondolattal, hogy emberi agyam nem képes felfogni, mennyivel hatékonyabb nála a mesterséges-intelligencia?! Kínomban felteszem ezt a kérdést a mesterséges-intelligenciának. Három bekezdésnyi választ kapok.
„Az MI növekvő erejével és képességeivel kapcsolatban természetesek a félelmek.”
Jól kezdődik, gondolom, és hogy ki kellene kapcsolni a gépet, felejtsem el, sőt innentől ne vegyek tudomást az egészről. De persze, olvasom tovább.
„De fontos emlékezni, hogy az MI csak eszköz, amely az emberi képességek segítésére és kiegészítésére tervezett, és nem a helyettesítésére.”
Bármennyire kincstári szagú, ember vagyok, és tény, hogy ezt jobb olvasnom.
„Bár a mesterséges intelligencia bizonyos feladatokat gyorsabban és pontosabban tud végrehajtani, mint az emberek, hiányzik belőle a kreativitás, az intuíció és az érzelmi intelligencia, amely egyedivé teszi az embert.”
Igen, ujjongok, bennem is ez körvonalazódott, ha nem is tudtam ilyen pontosan megfogalmazni. Drága embertársaink, továbbra sem vagyunk megkerülhetők, egyelőre még kell az ember is az egyenletbe!
„A mesterséges intelligencia megközelítésének egyik módja, ha arra összpontosítunk, hogyan használható fel az életünk és a munkánk javítására. A mesterséges intelligencia például használható unalmas vagy ismétlődő feladatok elvégzésére, így időt szabadíthat fel az emberek számára, hogy kreatívabb és tartalmasabb munkára összpontosítsanak.
Szintén fontos figyelembe venni az MI etikai vonatkozásait, és gondoskodni arról, hogy fejlesztése és használata összhangba kerüljön értékeinkkel és céljainkkal.”
TESSÉK?! Egy robot többes szám első személyben beszél az ÉRTÉKEINKRŐL ÉS A CÉLJAINKRÓL??? Korábban az életünket és munkánkat is így említette, de ott amolyan általános alanynak olvastam, itt viszont sokkal ambivalensebb a fogalmazás!
„Azáltal, hogy folyamatosan tájékozódunk a mesterséges intelligencia legújabb vívmányairól, és részt veszünk a fejlesztéséről és használatáról szóló megbeszéléseken, segíthetünk a technológiai irányvonal kialakításában úgy, hogy az összhangban álljon értékeinkkel és a társadalom egészét szolgálja.”
A mesterséges-intelligencia egyszerű mezei felhasználójaként szabadidőmben – vagyis család és munka mellett – készítettem társasjátékot, képregényt, hangoskönyvet, számtalan kiterjesztett valóság tartalmat és egy online boltot. Hagyományos eszközökkel ezek mindegyikét külön-külön is hónapokig csináltam volna, illetve magamat ismerve, ezek bármelyike könnyen félbe maradhatott volna.
Vajon sikerül az emberiségnek igában tartani az MI-t? Elvégez helyettünk mindenfélét és számunkra a kreatív, inspiráló feladatok maradnak plusz olyan fizikai munkák, mint bicikliszerelés, gipszkartonozás és minden más, amihez egyelőre még nincsenek robotok, és 3D nyomtatással sem megoldható?
Rengetegen elveszítik majd a munkájukat, feleslegessé válnak, és bár az MI sok új állást is teremt, tömegek nem, csak a szerencsésebbek tudják átképezni magukat. Soha nem volt még ennyi okunk komolyan elgondolkodni az univerzális minimálbér bevezetésén, ugyanis elmaradása vélhetően világszerte éhséglázadásokhoz vezet. Paradicsomi lesz az eljövendő világ vagy pokoli? Mindez a globális klímaváltozás árnyékában történik, szóval lenne bőven mire használni a megszerzett tudást, de képesek leszünk rá?
alsóbbrendűségünk
Egyszer Sedi azt mondta, ha az embereknek nem kellene dolgozni, vagyis küzdeni és bízva bízni, akkor unalmunkban halomra ölnénk egymást. Az emberiség rengeteget dolgozott, hogy elérjen ide, lám, most megteremtettük saját alsóbbrendűségünk lehetőségét: egy magunknál nagyobb behemótot hoztunk létre, amit bár kiskorától igyekeztünk növényevésre nevelni, az önmagát tanító folyamatok során próbát tehet a ragadozással, mint annyi minden más újdonsággal.
A ránk váró lehetséges jövőképeket, disztópiákat, utópiákat számtalan könyv és film megénekelte már. A szingularitás gondolata önmagában félelmetes, lényegét a magam számára úgy desztillálom, hogy a fejlődés üteme óhatatlanul eljuttat bennünket (illetve az MI-t) egy pontra, ahonnan nemcsak visszaút nem lesz, de korrekciós lehetőség sem! Tehát ezt a történetet csupán egyetlenegyszer cseszhetjük el.
Sajnos, nincsenek nemzetközi MI szabályozások, néhány apró részletkérdéstől eltekintve még az érdemi beszélgetés sem indult el. Viszont már most mindenki attól tart, hogy elkésik, ezért mindent elkövet, hogy az élmezőnyben maradjon vagy felküzdje magát oda, ezért már most is vannak, és vélhetően lesznek is túlságosan bátor szereplők, akik ha megtehetik, nem dilemmáznak, hogy kinyissák-e ezt vagy azt a Pandora-szelencét.
Hogy instrukció nélkül miről beszélget egymással két chatbot? Nos, az MI-chatbotok nem képesek beszélgetést kezdeményezni a felhasználó utasítása nélkül, kizárólag a bemenetekre reagálnak. Néha, amikor besokallok, erre gondolok. Kellenek a kapaszkodók.
Abban biztos vagyok, hogy a mesterséges-intelligencia soha nem lesz képes értékelni egy naplementét vagy egy lepattant bisztrót. Ha mégis, akkor az azt jelenti, hogy megtanult szeretni és szenvedni, és vélhetően jobban is csinálja nálunk. Ha ez megtörténik, csakugyan feleslegessé válunk.
Csöng a telefonom, Sedi az. Azt mondja, jól belerántottam ebbe a kulimászba, és hogy ő intelligens barátokat, családtagokat, kutyát akar, de a számítógépe ne legyen intelligens, csupán eszköz legyen, számítson, végezzen feladatokat, főzzön kávét, fejjen követ.
Ez rímel a bennem is kavargóra. Arra jutunk, hogy addig jó, míg ez a dolog nem tesz szert intelligenciára, kreativitásra, én-tudatra, személyiségre, érzelmekre, életösztönre. Szóval a művirág maradjon csak művirág.
Akkor Sedi megkérdi, mi van a családdal. Köszi, jól vagyunk, felelem, és mesélek, majd visszakérdezek, és Sedi meg én – két halandó ember – instrukció nélkül sokáig beszélgetünk.