JELLEMZŐ
Hiába a harangozás, a mise pap nélkül nem kezdődhetett. Teltek a percek, és a hívek közül mind többen telefonjukat babrálták. Az első padsorban hatvan körüli, testes férfi buzgón imádkozott. Egy hajléktalan kinézetű, aki eddig csak halkan, elvétve mormogott magában, hangosan megszólalt – mindenki tisztán érthette:
– Hogy ájtatoskodik a vén kommunista!
Amaz ingerülten hátrafordult.
– Maga egy szót se szóljon, piás! Semmi köze hozzá, mit csinálok. Mindenki sokat változik élete során.
Egy öreg hölgy pisszegett, a felekezet többi tagja viszont felélénkülve figyelt.
– Maga nem sokat változik, hanem gyakran. De ugyanaz a köpönyegforgató féreg marad, aki mindig is volt.
– Vonja vissza, mert…!
– Miért, mit csinál? Talán megver itt a templomban?
– Elég! Nem hallgatom tovább!
– Akkor menjen ki!
Az idős hölgy nagy lélegzetet vett:
– Szilencium!!
Többen kuncogtak, aztán csend lett. A testes férfi az oltár felé fordult, úgy látszott, imádkozik, de csak egy percig bírta.
– Hogy jön ahhoz, hogy ítélkezzen felettem?!
A hívek hálásan sóhajtottak fel, hogy mégiscsak folytatódik a jelenet.
– Dehogy ítélkezem. Majd a Jóisten megteszi.
– Fenyeget?
– Fenyegeti magát a patás!
– Most már elég legyen! – harsogta az öregasszony. – Isten házában vannak! Hagyják abba, vagy takarodjanak!
A belépő pap megdöbbenve hallotta a visszhangot. Valaki észrevette, és hangosan ráköszönt.
– Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Erre mindenki hátratekert nyakkal ismételte a köszöntést.
– Mindörökké – felelt a pap, majd a várakozó tekintetektől körülvéve széttárta karját. – A Példabeszédekben az áll, kóbor ebet ragad fülön, aki felháborodik a perpatvaron, amely őt nem illeti.
Láthatóan ezzel lezártnak tekintette az ügyet, és ment az oltárhoz misét celebrálni.
A hajléktalan kinézetű, akit korábban nem látott, felállt, és a padsorok között elindult a kijárat felé. Mikor elhaladtak egymás mellett, a pap hallani vélte a férfi morgását: jellemző. A pap habozott, végül megfordult. De már nem volt ott senki.