HUSZONNÉGY EMELETES

Háttal ülsz. Csak kötetlen-hosszú
hajad barna bársonya.
S a terembe bólint a már elkésett
délelőtt – kiélesítve fénytelen felém,
kiérdemelve szemellenződ.
A padsorok: emeletek,
s kilométeres a táv,
s a svédlakat-burok-szív
már liftezhetetlen kizár.
S láttam – kiérdemelve –
kirepülésed kondenzcsíkját,
mikor elmentél másodmagaddal aztán
vakablak-fagy terpeszkedett
vérköreimben, s befelé időzítve, húzva,
egy ablakmélyben kuporogva,
nehezedett rám
a huszonnégy emeletes megatonja.

kép | pxhere.com