HURRÁ, BÁNYÁSZUNK!
1999 május

A homokkővel úgy jártam, mint Kolumbus Kristóf: Indiát kereste és Amerikát fedezte fel. Történetesen én az Istenek Kertjét kerestem az Egyesült Államokban, és helyette homokkő-képződményeket találtam. Ennek idestova 30 éve, és azóta megtaláltam a homokkövet itthon, a Pilisben is.
No de, haladjunk sorjában.
indián őslakosság
A Sziklás-hegység Alaszkától Mexikóig húzódó, észak–déli hegyvonulat. Keleti irányú kiszögellésénél – Denvertől délre, mintegy 100 kilométerre – található Colorado Springs, amely felkapott hegyi üdülő. Nevezetessége a hegység egyik csúcsa, a 4312 méter magasságú Pikes Peak. A hegység anyaga eruptív, azaz elsődleges kőzet, főleg andezit és bazalt. Colorado Springsnél azonban váratlanul homokkő-képződmények tarkítják a képet. A homokkő vas-oxid tartalma miatt még vörös színével is elüt a szürke alapkőzettől. A természet erői, a szél, az eső, a nap évszázadok alatt különböző alakúvá formálták a homokkő sziklákat, amelyeket az emberi képzelőerő aztán névvel látott el. Így kapták nevüket a különböző alakzatok: az égbe meredő, csúcsos forma székesegyház lett, két hasonló képződmény ikrekké lényegült, de van mérleg, és vannak emberszobrok is. Az egyik például Manittou főnök, ami arra utal, hogy az elnevezésekben az indián őslakosság is szerepet kapott. A helybéliek szerint Helen Hunt Jackson coloradói írónő nevezte el e természet alkotta szoboregyüttest az Istenek Kertjének, amely – néhány borókát leszámítva – nem növényekből alakult, hanem homokkőből és képzelőerőből. A névadó írónőről egyébként a közelben vízesést neveztek el, így nem csupán a „Kert” kapott nevet, hanem a zuhatag is. A szoboregyüttes Istenek Kertjeként – Garden of Gods – turista látványossággá alakult, amelyet kegytárgy- és levelezőlapárusok leptek el, sőt, szálloda és vendéglő is települt a fennsíkra.
A jelek szerint jó üzletnek bizonyult az Istenek Kertje.
A homokkő nálunk is jó üzlet, de merőben más jelentéstartalommal, mint az USA-ban. Coloradóban azért üzlet, mert ott van, nálunk pedig azért, mert ellopják. Maroknyi népünk megcáfolja a különben is avult mondást, hogy „jó ember ez, csak a malomkövet nem lopja el!”. Tanúsíthatom, hogy a malomkő kismiska ahhoz a több tízezer köbméter ellopott homokkőhöz képest, amit a Pilisből eltulajdonítottak, különösen azóta, hogy a tetthely természeti védettséget élvez. Valahogy azóta jobban esik a lopás. Amikor a Gőgös-hegy még csak tájvédelmi körzet volt, csak imitt-amott bolygatták meg az oligocén korú kőzet mintegy 25 millió éves nyugalmát. Ám 1997 novembere óta – a terület ekkor a fokozottan védett Nemzeti Park részévé lett – a lopás üteme felgyorsult, sőt, gépesített folyamattá alakult. A csákányt és a talicskát felváltotta a kompresszor és a rakodógéppel felszerelt teherautó.
Amúgy az egész folyamat meghitt, úgyszólván családi légkörben zajlik. Pásztorka község kocsmájában – amely a helyi tolvaj közönség disztingvált találkozóhelye – mindig tudni lehet, hogy ma ki lop majd és hol; mikor pedig leszáll az est, nyilván megtörténik az eredmények értékelése is. Mivel a hegy lassú, de eltökélt fogyasztása szinte a nyilvánosság bevonásával történik, minden tátongó lyuknak nevesíthető alkotója van. Ahogy a sebész a vakbeléről ismeri fel a beteget, akképpen tudható, hogy a tájsebet A., B., C. vagy X., Y. okozta. Munkájáról ismerszik meg a Mester.
A lopás morfológiai, azaz alaktani jelei – a kőlopással rendszerint együttjáró – favágással is kapcsolatosak. A nagymenők motoros fűrésszel, a gyökérnyakhoz közel vágják ki a vastag törzsű fát, míg saját használatra a vékonyabb fa is megteszi, derékmagasságban baltával letarolva. Ez utóbbiakat a köznyelv megélhetési bűnözőknek nevezi, és a helyiek nem mulasztják el hozzátenni, hogy az elkövetőknek etnikai származásuk is van.
Az események nyugodt folyamatában csupán egy-egy rendőr tud derűt varázsolni, mikor tettenérés okán valakit előállít. Az ilyenkor szokásos eljárás – jegyzőkönyv meg egyebek – legalább két nagyfröccs elfogyasztásától fosztja meg a pórul jártat. Ám senki ne aggódjon, mert a rendőrszertartás után a folyadékpótlás maradéktalanul, még alkonyat előtt megtörténik. A jelek arra mutatnak, hogy a gépesítéssel dolgozó nagymenőknek nem kell különösebb hivatalos zaklatástól tartani, a kistolvajoknak viszont az igazságosztás inkább áldás, mint átok.
Az egyik, hivatalosnak minősíthető hegyi utam során kéretlen tanácsadómul ajánlkozott Csicsergő J., a tapasztalt kőtolvaj. Nem tagadom, számomra ő tűnt a vidék legszínesebb egyéniségének.
igazság-elemekkel fűszerezte
Csicsergő J. mindenkiről mindent tudott, de az ő tevékenysége is mentes volt a rejtélyektől. Munkagödreit maga választotta meg, és azokból alkalmanként csupán néhány köbmétert termelt ki. Ezt eladta valamelyik építkezőnek vagy az orgazdának, és az így szerzett jövedelmet nagyfröccsbe vagy hosszúlépésbe fektette. Pásztorka község kocsmájának meghitt közönségét kifogyhatatlan történeteivel szórakoztatta. Mondandóját időnként igazság-elemekkel fűszerezte, ami sajátos ízt adott előadásainak.
Miután Csicsergő J.-t időnként le kellett csukni, ezek a Háry János-időszakok szükségképpen megszakadtak. A gyanúsított, vádlott, majd elítélt fokozatokat Csicsergő J. nagy rutinnal élte át, gondosan kerülve a megbánás jeleit, mert a bírói kegyelem felborította volna megszokott életmódját. Életvitelébe beletartozott, hogy olykor a kormány biztosítson számára fedelet, és főzzenek rá. Ilyenkor fennen hangoztatta, hogy ha kiszabadul, újra lop majd, és bízni lehetett abban, hogy ezt az ígéretét meg is tartja. Indokolásul hozzátette:
– Kell az nekem a megélhetéshez, asztán mér éppen én ne csinálhatnám?
Csicsergő J.-t bizonyos fokig meg lehet érteni, noha nem elterjedt vélekedés, hogy jobb a börtön, mint a szabad élet. Csicsergő J. azt tapasztalta, hogy a rendőrségen meg a börtönben rögvest személyiségi jogokhoz jutott, jóval udvariasabban bántak vele, mint a kocsmában vagy a hegyen. A rideg világból a rendőrségre érkezve úgy érezte, mintha az üdvhadsereg fogadta volna, kegyesen és udvariasan bántak vele. Igaz, nem volt ok gorombáskodni kedvenc ügyfelükkel, mert a törzszászlósokat is őrnagy úrnak szólította, és mindig azt vallotta, amit elvártak tőle.
Csicsergő J. a külvilágban nem élvezett megbecsülést – talán mert nem volt szófukar –, így a zárt intézeti egyenlőség számára többletjuttatás volt. Mit cifrázzuk: szeretett becsukva lenni, főleg olyan ügyben, mint a kőlopás, amelyet a társadalom meglepően jól tolerált. Pásztorka községben ez kisebb véteknek számított, mint az almalopás.
Nézve a fogyó és csúnyuló Gőgöst az oldalán éktelenkedő meddőfolyással, felmerül az emberben, vajon védi-e valami ezt a hegyet a teljes elhordástól?
Bizony védi, és nem csupán a hetedik parancsolat, amely tiltja a lopást, de nem szankcionálja. Van itt jogszabály bőven, csak az a baj, hogy értékük nagyjából annyi, mint egy felszámolás alatt álló magyar bank részvénye.
Íme a kínálat.
Első ajánlatunk a büntető törvénykönyv, a maga vonzóan bő választékával, mint amilyen
– a lopás (BTK 316. par.),
– rongálás (BTK 324. par.),
– orgazdaság (BTK 326. par.),
– környezetkárosítás (BTK 280. par.)
– természetkárosítás (BTK 281. par.).
Adott lehetőség a Környezetvédelemről szóló 1995. évi LIII. törvény, ínyencek számára a Természetvédelemről szóló 1996. évi LIII. törvény, valamint az 1996. évi LIV. számú Erdőtörvény.
okozott tájsebek
Fentieken túlmenően meghatározó jelentőségű még az 1993. évi XLVIII. számú Bányatörvény, amely egyrészt kimondja, hogy a földfelszín alatti bányatermékek állami tulajdont képeznek, másrészt előírja, hogy az okozott tájsebeket tájrendezési terv alapján be kell gyógyítani.
Ám, ha ennyi papír védi ezt a fránya hegyet, akkor mitől a hatástalanság? Netán nincs meg az intézményi-személyi háttér?
Jelentem, az intézményekkel is el vagyunk látva. Adva van ugyebár az igazságszolgáltatás hatékonynak tekinthető belső hármasa: a rendőrség, az ügyészség és a bíróság, ezeken kívül a szakhatóságok, mint
– az Állami Erdészeti Szolgálat,
– Bányakapitányság,
– Környezetvédelmi Felügyelőség,
– Nemzeti Park Igazgatósága.
A hatósági szervezeteken kívül még adottak a gazdálkodó szervezetek, mint az erdőgazdaság vagy termelőszövetkezet, amelyek területi megbízottjaik útján (erdészeti kerületvezető, mezőőr stb.) észlelik a lopás, a környezetkárosítás tényét.
Vannak törvények bő választékban, intézmények, szervezetek is szinte fölös mennyiségben; és valami számomra nem teljesen ismert okból
– a szabályoknak nincs rendfokozatuk,
– az intézmények pedig döglött aknák.
Valami köztes állapot van a rend és az anarchia között, amelyben a kis tolvajok még horogra kerülnek, de a pénzes nagymenők valahogy mindent átvészelnek.
Így működik az élet – öntörvényei szerint – a Pilis környékén, ahol a fokozottan védett hegy fogy, mint nyáron a fagylalt. A környék házai és kerítéslábazatai pedig vöröslő színükkel hirdetik a módosított anyagmegmaradási törvényt: A hegy nem vész el, csak átalakul!