SZAG
2002 június
Az ablaktalan folyosó sötétjében tapogatózva a zárba dugta kulcsát; a csikorgást visszaverték a néma ház falai, mintha el akarnák ijeszteni. Megrántotta az ajtóvédő rácsot; hangosan csattant a vasrudakhoz verődő kulcscsomó. Nincs mitől félnie, még csak fél hat.
Az előszobába lépve azonnal megütötte orrát a különös szag, iszapos víz és kezdődő rothadás keveréke. A dunai holtág közelében sétálva érezte először, akkor fuldokolva, szégyenkezve küzdötte le a rátörő hányingert; úgy tett, mintha nem venné észre a kutató pillantásokat, az értetlenséget; papírzsebkendőbe temette az arcát, és mélyen beszívta a mentaillatot. Ez ugyanaz a szag, átjárja az egész lakást, beleivódik a szőnyegekbe, a fotelok kárpitjába és a bevetetlen ágyneműbe. Kinyitotta az utcára nyíló szoba ablakát, és a széles keretnek dőlt. Az aszfaltból áradó hő elnehezítette a késő délutáni levegőt, és a szag úgy zuhant rá, mint az előző este kapott ütések: higgadtan és könyörtelenül.
feleszmélve
Nem kellett volna visszajönnie, azt a néhány szükséges holmit a kolléganője is összecsomagolhatta volna. Tegnap éjszaka az utcáról hívta; a telefonon át is érezte a jóval idősebb nő szorongását: a helyében ő is hárítana. Végül mégis ott aludt, kábultan elnyúlt egy heverőn, és reggel arra ébredt, hogy a középkorú nő vizslatva nézi; összehúzódott. Egész nap mocskosnak érezte magát, hiába zuhanyozott, a kétnapos fehérnemű a testéhez tapadt. Pár percig még kábán maga elé meredt, aztán feleszmélve a magával hozott nejlonszatyorba hajított egy-két nadrágot, szoknyát, pólót, mindenből csak a legszükségesebbet. A fürdőszobában már válogatás nélkül söpörte táskájába a különböző krémeket, csörömpölve zuhantak egymásra az apró tégelyek. Sietnie kell, tíz perc múlva hat.
Az íróasztal fiókjában csak számlákat és biztosítási papírokat talált. Mindent átkutatott, mire az ágyneműtartó hátsó sarkában, a falhoz tolva megpillantotta a fehér cipősdobozt. A kötvényekhez nem nyúlt, némi tétovázás után csak a készpénzt és az útlevelét vette el, majd gondosan helyére csúsztatta a dobozt. Ahogy kipirulva felegyenesedett, a levegőben foghatóvá sűrűsödő szag az arcába ugrott; hátratántorodott. Három perccel múlt hat.
A könyvespolcról találomra kihúzott néhány kötetet, végül otthagyta valamennyit. A kabátját kereste, a papucsát; tornacipőt és egy fekete magassarkút dobott a dagadozó szatyor tetejére. Úgy tervezte, csak két napra való holmit csomagol össze, napközben azon töprengett, mit nem szabad itt felejtenie, még listát is írt, de minél tovább maradt, annál több tárgy ragadt hozzá; szétcsúszó halmokban sorjáztak; az üresedő polcok vádlón körülvették, koldusgyerekként nyúltak felé. Nyolc perc múlva negyed hét.
A dunai holtágnál végül visszaszálltak az autóba, némán hajtottak a forró város felé; lehajtott fejjel, kezét a térdei közé szorítva, dacosan hallgatott. Az a szag mintha beleköltözött volna, a legváratlanabb pillanatokban tört rá, mindig otthon, amikor kettesben voltak. Ilyenkor gyanakodva szaglászott körbe, macskaszerű, puha mozdulatokkal ingatta a fejét, mint aki zsákmányra les. A szaglása néhány hét alatt eltompult, már semmi mást nem érzett, és mintha örökösen náthás lenne, vattacsomóként bedugaszolta az orrát, tarkójára telepedett. Az ablakba tett növények is sárgultak, szinte hallotta, ahogy levegőért kapkodnak, gyűrött levelek és fonnyadt indák lógtak az utca fölé. A fürdőszobában vizet engedett a kiürült habfürdős flakonba, gépies mozdulatokkal megöntözte valamennyit, mint egy unott ápolónő. Öt perc múlva negyed hét.
Nem megy vissza ahhoz az orvoshoz; amikor az ideges fül-orr-gégész a harmadik negatív vizsgálat után megadta egy magánrendelő számát, már tudta, hogy fölösleges, de bejelentkezett; a rendelő falára szögezett réztábla láttán egy pillanatra megállt. A pszichiáter különös dolgokat kérdezett, képeket mutatott, és ahogy ott ült, hirtelen megütötte az orrát a szag, mintha egyenesen az orvos szájából áradna.
Megmarkolta a nejlonszatyor fülét, a másik karján cipőt, kabátot és esernyőt egyensúlyozott; lábával lökte be a lakásajtót és a rácsot; nagyot csattant. Az étkezőfülkével egybeépített konyhába nem ment be. Negyed hét volt.