PETRI GYÖRGY VERSÉRŐL
2009 február
AZ ILYEN FONTOS BESZÉLGETÉSEK
Az ilyen fontos beszélgetések
alkalmából mindig
vagy behoztál egy üveg pálinkát,
vagy nem hoztál be egy üveg pálinkát,
de a célzat mindkét esetben ugyanaz volt.
Ez alkalommal, azt hiszem, nem hoztál be.
(Amitől kissé el is ment a kedvem,
mert a választások előtti szesztilalmat
idézte az eszembe,
a szombat déli tizenkét órától
imaházzá lényegült vendéglők
elsorvadó forgalmát,
a nagymálnát tartalmazó korsókat.)
Különben lehet, hogy mégis hoztál be pálinkát,
csak azt nem tudom, miért emlékszem mégis inkább úgy,
hogy nem hoztál be.
Nem tudom pontosan
rekonstruálni. Bementünk
a nagy szobába. A kerek asztalon volt
– mint mindig – egy váza virág. Ezt áttettük
a zongora tetejére,
mert ha az ember leül egy váza virág
két oldalára egy kerek asztal mellé:
folyton hajladozni kell, mintha számháborúznánk.
Mármost ezután szoktad mondani, hogy
„Vegyél ki poharakat“, vagy csak
mutatsz a pohárszékre, s mész a spejzba,
majd egy zöld orvosságos üveggel térsz vissza.
De hogy mondtad-e (vagy mutattad-e), és
kimentél-e – ez az, amire nem tudok visszaemlékezni
öt év távlatából. És ez most már teljességgel eldönthetetlen.
Mert te jobban szeretted az ilyesmit (s ne köntör-
falazzunk – itt nem egyszerűen ilyesmiről volt szó, kezdjük
tehát újra): mert te biztosan jobban szeretted volna ezt
tiszta fejjel megbeszélni. Viszont tudtad,
hogy én szesz nélkül nem tudok huzamosabban figyelni, illetve
kizárólag arra, hogy valamit kellene innom.
És mivel elég fontos lett volna, hogy én oda tudjak figyelni –
Nem tudom! – Nyugodtan behozhattad volna különben
– két deci két embernek…
Bár jó erős pálinka volt, meg kell hagyni.
A vers a nyelvi ellipszis poénján alapszik: sosem tudjuk meg, mi volt a fontos beszélgetés témája – még azt sem, kivel vagy hol történt mindez, csak az időt érzékeljük, az öt évvel korábbi beszélgetés egyetlen részletének indokolatlannak tűnő, és éppen ezért mulatságos felnagyítását. A szappanoperákon szocializált ember valószínűleg türelmetlenül legyint: kit érdekel, hogy volt-e pálinka vagy sem, az a lényeg, hogy mit mondott akkor a nő (mert, ugye, nő volt, a költő nagy szerelme), bizonyára akkor vallotta be, hogy közöttük mindennek vége, mert a brazil pincértől hármasikrei lesznek… A szappanoperákon edzett ember azonban ritkán olvas Petri-verseket, és érzéketlen az ellipszis finom szépsége iránt. Ne is törődjünk vele: inkább olvassuk el újra a verset, amelyből az alkoholizmusát nyíltan vállaló, a versben mégis bezárkózó költő önironikus szorongása sugárzik. A fontos beszélgetés témáját következetesen hárítja – nagyon hangsúlyosan helyette beszél az érdektelen részletről, ami valójában nem érdektelen: a gyengeség, a lelki és fizikai betegség őszinte beismerése.
Nem szeretem a tömény italokat, a pálinkától különösen irtózom, és nem ismerem, tehát nem is érezhetem az alkoholista művész függését, aki szesz nélkül képtelen koncentrálni. Nem érezhetem, de a verset olvasva, az aprójelzéseket követve megpróbálom érteni, milyen szomorú ez a mulatságos vers.
A választások előtti szesztilalom hazugságára tett gunyoros megjegyzést a pontosan kivetített képrészlettel (nagymálnát tartalmazó korsók) a bizonytalanság követi és a vallomás: Nem tudom pontosan rekonstruálni. Aztán ismét aprócska részletek – a kerek asztal, virág, zongora –, és a sokszor ismétlődő jelenet leírása: ezután szoktad mondani. És mintha éppen a rutinossá vált képsor részletgazdagsága bizonytalanítaná el: ez az, amire nem tudok visszaemlékezni / öt év távlatából.
újra meg újra
Ez a pár sor hozza igazán közel a verset: az emberi elme kiismerhetetlen működésének közös átka – mert mindenki tapasztalta már, hogy ha sokszor egymás után megtörténik ugyanaz, előbb-utóbb bekövetkezik a pillanat, hogy nem tudjuk már, valóban ismét megtörtént, vagy a képzeletünk tréfálkozik, és lejátssza újra meg újra ugyanazt a korábbi képsort, mint egy elakadt lemezjátszó. (Persze, ezt csak az gondolhatja, aki látott még régi lemezjátszót, és hallotta, ahogy elakad – az mp3 lejátszó, sajnos, soha nem akad el, és fuccs a hasonlatnak.)
A gyakran ismétlődő mozdulatok, szavak, a másik szokásainak, gondolatainak pontos ismerete intim jelenetet fest elénk, és a kitárulkozást, a sérülékenységet éppen az éles ellentét miatt fokozza a pálinka előtérbe tolása. A nyelvi ellipszis a vers végén a fokozhatatlanságig erősödik, és most már teljességgel eldönthetetlen, pontosan milyen erős lehetett az az öt évvel ezelőtti pálinka, és mennyire szomorú lehetett a költő a beszélgetés után. De nagyon szomorú vers, meg kell hagyni.