EGY NÉPBALLADÁRÓL
2012 április
SZÉP FEJÉR JUHÁSZKA
Amúgy őrzi amott
Szép fejér juhászka
Ezer báránykáját,
Néztelen sok juhát.
Havas oldalába,
Havas kebelibe,
Ő es kitekénte
Havas tetejire.
Hát, úgy jő, hát úgy jő
Három gonosz tatár,
Ők oda érének,
Ők es köszönének.
– Jó napot, jó napot,
Szép fejér juhászka,
– Hozott Isten, hozott,
Három gonosz tatár.
– Nem adnád-e nekünk
Néztelen sok juhod,
Ezer báránykádot,
Tarka nyájecskádot?
– Jól látom, jól látom,
Három gonosz tatár,
Hogy fejem veszitek,
Ha megtehetitek.
Ha fejem veszitek,
Ez úttal mellékes
Ingem temessetek, –
Bárányim vigyétek!
Nagyobb furulyámból
Szép selyét csánnyatok,
Küsebb furulyámot
Lábomhoz tegyétek.
Hogy mikor az alszél
Fújja, fúdogálja,
Ki azt es meghallja
Tudom jól, megmondja:
Itt egy szegény legény
Magát havalgatja,
Édesit kesergi,
Mert meg nem láthatja.
Ez úttal mellékes
Fejér báránykáim
Szépen játszodoznak
Amúgy ugráncolnak.
Hol tü elémentek,
Egy füstös házocskánál
Abba nekem vagyon
Egy jó öreganyám,
Fekete micét fon,
Mind ingemet gyászol,
Tudom jól, megkérdi,
Az én fiam mit csán?
Tudjátok mondani,
Hogy megházasultam,
Mert sokat kénlódtam
Mióta elhagytam.
Azt es megkérdezi,
Vajon kit vettem el,
Tudjátok mondani,
Igazat szólani:
A Napnak húgával,
Föld unokájával,
Világ csudájával,
Tegnap elvevődtem.
Hol tü elémentek
Egy virágos kertnél,
Ott nekem es vagyon
Két hajadon néném.
Virágot gyomlálnak,
Ingemet gyászolnak,
Ingemet gyászolnak,
Szüntelen siratnak.
Tudom, ők es kérdik,
Hogy én most mit csánok,
Élve-e, halva-é,
Ingem hol láttatok?
Tudjátok mondani,
Hogy megházosultam
A Napnak húgával
Föld unokájával.
Vigyetek nekiek
Tőlem békességet,
Szüvemböl üzenek
Tartós egészséget.
A román ballada sok száz változatban maradt fent, de magyarul csak Moldvában ismerik. Két román hegyi pásztor szövetkezik a harmadik meggyilkolására, mert annak szebbek a juhai, göndörebb a kasa, kezesebb a lova. A juhász táltos báránya meghallja, mit terveznek, és menekülésre biztatja gazdáját, de a legény nem védekezik, a bárányra hagyja, hogy titkolja el anyja elől a halálát, mondja azt: távoli vidékre vándorolt, királylányt vett feleségül. A román ballada a képzelt esküvő leírásával végződik: „fenyőfa szépen, / volt a násznépem, / magas hegyek – papjaim, / s muzsikásaim / ezer madárka, / s csillag – a fáklya!”
A pásztortársak helyét a moldvai verzióban három gonosz tatár veszi át – ez már nem hétköznapi, kicsinyes irigykedés: a tatárok rabolni jöttek. A szép fejér juhászka krisztusi megadással olvad a fehér havasok oldalában legelésző, fehér juhnyájba. Azonnal rendelkezni kezd a temetéséről – és mivel más nem jár a havasokon, a gyilkosokra bízza a gyászszertartást. Bensőséges bizalommal beszél otthoni élete részleteiről, s így fel sem merül, hogy a tatárok majd a vadállatokra hagyják tetemét. A ballada végül mitikus magasságba emelkedik: az elképzelt menyasszony itt a Nap húga, a Föld unokája – mintha az örökké ragyogó, magányos fehérségben éldegélve a juhászka nem is bánná, hogy végre csatlakozhat fényből szőtt menyasszonyához.