A JÁRDASZÉLEN

A járdaszélen üldögéltek sorban, mint verebek a villanydróton, a fejük le-lebukott, furcsán forgatták ‘ide-oda, azt is madármód, talán vártak valamire. A Ligetben sétálgatók eleinte ügyet sem vetettek a különös csoportra, turisták is lehetnének, akiket a hanyag buszsofőr sörözés közben elfelejtett, most aztán ücsöröghetnek türelmesen.

A madárszerű lények azonban nem egyszerűen csak üldögéltek, sőt, kuporogtak azon a bizonyos járdaszélen. Hosszú ujjaikat az utca mocskába mártva szó nélkül matattak, és néha felmutattak egy-egy érdekesnek vélt darabot: rongyfoszlányt, tükörcserepet, kopogósra száradt gesztenyét, bogártetemet. Ilyenkor némán bólogattak és egy növekvő kupacra hajították a kezükben szorongatott leletet.

Először két nyugdíjas figyelt fel rájuk, jól értesülten összesúgtak, hogy ez bizonyára olyan izé, kampány vagy tiltakozás, mondhatnánk ülő (üldögélő) sztrájk, talán a Közfenntartó Vállalat emberei, vagy filmet forgatnak a magyar valóságról – és kuncogva körbelestek, hogy felfedezzék a kamerákat. Pár percig vártak, de mivel semmi sem történt és csak a matatás apró zörejei törték meg a csöndet, unottan továbbálltak.

lehetett káromkodás

Egy arra haladó biciklis kis híján áthajtott az összegyűjtött halmon, szerencsére még időben fékezett, tétován meredt a madárszerűekre, majd mormogott valamit a foga között, lehetett káromkodás, de bocsánatkérés is, azok fel sem pillantottak, makacsul rakosgatták egymásra az értéktelen vacakokat, ugyan minek, futott át egy siető diáklány fején, aki a növekvő árnyak alatt a szerelmeséhez igyekezett, egy pillanatra megakadt a szeme rajtuk, megtorpant, de már indult is tovább.

Senki sem szólította meg az ücsörgőket, már majdnem beesteledett, az utcai lámpákat felkapcsolták, a sárgás fénynél a keresgélő ujjak fáradhatatlanul tapogatóztak tovább. Aztán hirtelen, mintha parancsszóra, egyszerre néztek fel mind, és tekintetüket a sötétbe fúrták, oda, ahol a Liget fái a legsűrűbben nőttek. Feltámadt a szél, de furcsamód nem volt sem északi, sem déli, de nyugati és keleti sem, hanem a járda széléről fújt, feldagasztotta az ücsörgők ruháját, röpködtek a szoknyák, az ingek, és a különös szél két alakot repített feléjük, kezükben hatalmas nejlonzsák és két lapát, biztatóan bólintottak és pillanatok alatt a zsákba lapátolták az összegyűlt kupacot, majd eltűntek.

A szerzők megkönnyebbülten álltak fel, leporolgatták magukat, nyújtózkodtak, és a járdaszélen egyensúlyozva beleolvadtak a sötétbe.

kép | vecteezy.com