VERS ÁLTAL
1997 december

méhviaszba nyomva mintha mindegy
volna születés halál és közben a rozsdás
örökös zümmögés tükrös kórházfolyosókon
megint a történetek megállíthatatlanul és
egymásba nyomorítva kampókkal
mit makogsz mégis különbségeket
hogy a hasonulás mint júliusi hold vörös heve
és a rémületesen vonyító szelek éjszaka
ahogy rohannak körbe a Földön meztelenül
el ne sodorjanak bálányi jegek tűzcsapok
mit remélsz tördelsz kaparsz kinek válaszolsz
vers által homályosan ha moccansz ha nem
közöd van tudod nem hazudod a semmit
megvan az élsz vele egy nem jelképes méhes
kaptárában mézpörgető betonkeverő forgat
azt hallod most ez a te zenéd ez a mondatod
fölajánlod a halottnak: ez mit jelent
hogy halat szalonnabőrt bevagdos késsel
ruhát szótárt tép be tíz ujjad
kukoricacsövet vasszurkálóval szintén
hogy nem mindegy a fájdalmak félelmek
kibetűzhetetlen árja sem bár láthatod
egy irdatlan farkas ül ott a lék szélén