TÉLI OLIMPIA

A jégpálya hangszórói, mint a kukoricadarálók, fülembe zúgnak ma is, és a körbe-körbe sikló közönség szememben, ó, a fölkapott bokák!

Jiři Holečeket, a nagy csehszlovák kapust akkoriban még nem ismerhettem, könnyű volna kiszámítanom életkorából, de az évek nem érdekelnek;

ha a képernyőre tapadok és követem őket, az első perctől bukott angyalokat látok ide-oda zúdulni, a szemfényvesztő gyorsaság és az otromba nehézkesség kettős álruhájában, karámba zárt idegeneket, akik botjaikkal, pajzsaikkal és maszkjaikkal oly lelkesülten, mintha egy jégkorongmérkőzésen egymás ellen és fej fej mellett két csapat;

ők hatalmas kesztyűket húznak, bakancsokat és sisakot, mint a motorosok, elöl száj-, orr-, szemvédővel, ők lábszár-, mellkas-, könyök- és térdvédőkben, vattázott ruhákban és nagy fekete számjegyekkel, melyek jól olvashatók,

ők magukra öltik külsőségeit is, és oly tüntetően gyermeki hősiességükben, de láthatja, kinek szeme van, hogy Holeček, a nagy csehszlovák kapus, mikor a korong útjába áll és a célba vett ketrec előtt spárgaként kinyúlik vagy szétcsapott karral kétoldalra dől,

láthatja, hogy mire megy ki a játék, s hogy mindez, a térfélcsere, a palánk vagy a tilos felszabadítás, hiábavaló.

Versmondó | Horgas Ádám
kép | Mariah hewines, unsplash.com