SZAVAKTÓL HOMÁLYLÓ
2004 augusztus
Weiner György emlékére
A fürtös gyöngyike kéksége
a domboldalon leomló fű nedves
hullámaiban izzó parázs.
Sziszereg a szél ahogy ezeregy
ujjával oda-odakap és a tegnapról
mára kizöldülő földre rázza (nyakamba)
alig kinyílt kökények pihéit.
Már-már könnyű vagyok ott sáros
ösvényen járkáló áprilisi térdet és derekat
mozgató talán nem is gondoló a hegyen
hengergőző lég hajlataiban szerelme
illatait szimatoló lény s akkor oldalról
lesből szinte W. tüdőráktól
lihegő légvétele hangzik
s az orvosi becslés szavai hogy mennyi
ideje lehet még már belátható
hogy nem látja többé ezt a gyöngyikés
zöldet ezt a verset sem ahogy idilljéből
kikerekedve akar széthullani éppen
mert összetarthatatlan nem is
ésszel de az érzületek szavaktól homályló
színpadán a „belátható” és a „jó eset”
kény- és tény-szerű jelentéseiben ahogy
az elmúlás érzelgős rezgésektől
érintve is tárgyilagosan
megmutatja magát mutogatom.