ŐSZIKÉZÉS

Ádámnak

Gyere, mondom, őszikézzünk,
füttyent a szél, és lehajol értünk
                           a kék ég mélye,
        röpülhetsz,
        örülhetsz,
tiéd a tűnő káprázat:
bolyhos-kesztyűs levegő-kezek
súrolnak egy rézházat –
        micsoda ház!
        Pattog a máz
az ajtóról, az ablaküvegen vén,
bokros paradicsomhoz hajlik, a szén-
fekete szőlőtől nyög az arany-venyige,
       kérdem tőled, tudod-e,
milyen érzés az őszikézés?
       Dünnyögés:
üvegtálon egy karcsú kés.
      Cérnaszál:
madártoll útja, zöld spirál.
      Áttetsző
tokban a lusta esztendő
      bőgő-brummogása,
kövön két bogár megiramodása,
barázda lassú feltöltése,
árnyak szárnyának beszegése –
      rálátsz az egészre,
      és trillázol, mintha
      vinne madárhinta,
nem csalás, porban mezítláb trappolás,
hunyt szemmel a szent odaadás –
      vagy mondjam a tájat?
Szavuk van hozzád a fáknak!
      Dőzsölés:
merészen lebegsz, délután van,
fényalagút tülköl szobádban,
asztal, szék, ágy félreugrik,
szabad az út, tapintás, illat összeköt
a dolgokkal, terekkel, volt és lesz
        időkkel –
játszol az ősszel, őszikézel,
könnyű vagy és nem komolytalan,
a bámész maszkot félrevezeted,
a pocakos pojáca egy pöccintés neked,
a mozsárlábú banya most utol nem érhet,
         barangol
benned egy harangszó, egy ruhasuhogás,
egy bátorság is a füstlovak ellen,
az éjszakát tücskök mágnesezik át,
        álmodban úszó sziget a Föld.

Versmondó | Horgas Ádám
kép | vecteezy.com