OLDALAZÁS

Oldalazva haladok a piaci nyüzsgésben, július közepe van, ma írta alá a köztársasági elnök az új média-elnökök kinevezését; fedeles kosaramat jobb kézzel előre tolom, bal kezemben szatyrot lógatok… – Nem, ez a piac valódi, egyedi, a budapesti Fény utcában létezik, a Moszkva tér mellett, és eszemben sincs átvitt értelemben írni róla, de természetesen tudatában vagyok a szavak jelképesülő rétegeinek, és jegyzetemben végső soron a mesterségesen lecsupaszított, merev, tételes oldalak ostobasága ellen szeretnék érvelni, ami ugyanakkor nem az egyértelműség vagy a lényeglátó fölegyszerűsítés szépségének és erkölcsi fontosságának elvetésével azonos, nem, hiszen vannak helyzetek, amikor egy szóval, egy mozdulattal, egy fejbiccentéssel vagy szemvillanással kell válaszolni a kérdésre: ,,Te melyik oldalon állsz?”. 1991 őszén kérdezte ezt tőlem a 6-os villamoson egy közéleti személyiséggé keveredett (zavarodott) ismerősöm, akivel évtizedekig a magyar társadalom azonos oldalán álltam – igaz, akkor nem volt az oldalak közt olyan nagy választék: igaz, a 91-ben már erősen jobbra csúszó kormányzó erőkkel szemben megint csak szinte kiadódott az egyetlen másik oldal; igaz, 91-es kérdezőm a kormányzatot és az ellenzéki sajtót tekintette oldalnak, én meg akkor, most is egy magasabb szint, egy szellemi oldal pártján álltam és szeretnék állni. Bár most éppen erkélyemen ülök és írom: a piac közepén a Tojásos Asszony standja előtt állok, és elmerülve hallgatom, hogy egy atlétatrikós, verejtékező úr miként inti a hölgyet: ne válogassa a tojásokat, adja sorjában, s mikor látja, hogy hasztalan a feddő szó, fújtatva elrántja a műanyag tartókat, s azok reszkető kezéből csörögve a földre hullanak; a Tojásos Asszony alkoholtól duzzadt arcát lilára sötétíti a harag, tömzsi ujját magasra emeli és ő is szól: ,,Kerge vénemberek! Itt kóvályognak egész délelőtt és zrikálják az embert!” Asszonyok kórusa helyesel. Mély szimpátiát érzékeltető aulikus mosollyal határolom el magam én is a zrikálótól, bár elterelően mégis, mikor panaszosan megjegyzem: a múlt héten nem láttam, hol volt?, két ifjú helyettese alig bírta szuflával. Elhúzza fogatlan száját és megengedően nyugtázza udvarlásomat: mondták neki mások is, tudja ő, akármit ugat a kóválygó vénember, aki nagy kutya volt ám a régi rendszerben, és azt hiszi, hogy most is valaki, pedig senki; csak kóvályog itt, mint gólyaszar a levegőben.

oldalak

A „szellemi oldal” persze kissé bizonytalan kifejezés, a „szellemi szint” meg annál is -talanabb, pedig „bizonyos szellemi szint fölött” eleve vonzónak, építőnek, összefogónak, egybehangzónak képzeljük. Ezt a bizonytalan, romantikusan bizakodó kifejezést használtam a Verses öröknaptár előszavában még 1991 nyarán, könyvkiadási erőfeszítéseink kezdetén. Tizenegy kortársammal dolgoztam együtt, akik a maguk választotta versekhez széljegyzeteket írtak, s bár megkezdődött már az „oldalak” szétszakadása a magyar szellemi és irodalmi életben, a legújabb süllyedés szerkesztői élményeinek hatására még azt írhattam, hogy „különböző ízlésű és világnézetű társaink is szinte egy húron pendültek ebben a munkában”, majd ária következett: „Egy időtlen remény tört így át a mai idők szétszaggató viharain, minden összecsendülésre erőszakos ingerültséggel, gyanakvással felhördülő kórusain, mely azt biznyította legparányibb rezdüléseivel is, hogy bizonyos szellemi szint fölött egyetértés van, összhangzat.”

Bevallom, ma is tetszik nekem ez a Babits-dallamra játszó mondat, de már a második, s különösen idén, a harmadik kiadás nyomdába adásakor kísértést éreztem módosítására. A Verses öröknaptár munkatársai közt 1991-ben még volt bizonyos egyetértés, ami a szellem összefogó erejét mutatta, de ez mára elkopott, a különféle oldalak szanaszét hevernek, a politika szférájában kihajtott két címke, a „nemzeti” és a „liberális” mint a „népies” és az „urbánus” megfelelője irodalmi jelenségekre is rátapadt, egymással szemben álló „vagy-vagy” táborok meghatározójaként virul azóta is az ostobaság hevében. Virul és pusztít, hiába az elemző szó, hiába minden párbeszédet kezdeményező törekvés. Nincs válasz. S a konkrétumok megkerülhetetlenek. A Verses öröknaptár ma és így nem jöhetne létre; a tizenkét költő, író ma nem lenne képes együtt dolgozni: sem a szerkesztői felkérés, sem a termékeny szerzői válasz nem születne meg; nem, ma más a helyzet, merőben más, mint akár négy évvel ezelőtt, s talán az lenne (mégis) a közös feladat, hogy a kulturális prularizmus, az egymás mellett élés feltételeit megteremtsük; állok a Tojásos Asszony előtt, egy tojás 10 Ft., „Te melyik oldalon állsz?”, én a harmadikon, jobb kezemben fedeles kosár, a balban szatyor. Örök ellenzéki? Mindenkori perifériás? Lebegő vagy kóválygó netán?

ellenálló és összetartó

Nem, ezeket a címkéket sem szeretném, és tudom, hogy a harmadik út eszméje és gyakorlata is roppant kétséges, holott globális értelemben más mód a túlélésre nemigen mutatkozik, és a gazdasági területen – de a társadalmin és a kulturálison is! – egyre jelentősebb a privát és az állami mellett a harmadik szektor működése, amelyet a szokványos jobb–bal politikai szemüvegén át nézve részvételi demokráciának nevez Dernői Lajos a Liget 1990/3-as számában, és összefoglalva így jellemez: „kis léptéke és széles (’grassroots’) elterjedtsége miatt úgyszólván határtalan diverzifikációra nyújt alkalmat… Az alternatív harmadik szektor modus vivendije a társadalmi és környezeti koegzisztencia.” Mikor ez a tudós dolgozat megjelent a lapban, próbáltam terjeszteni, alkalmazni, hivatkozni rá, de legfeljebb a félreértésig jutottam, mint ahogy a modernitás kritikái is oly sokszor torzíttatnak fundamentalista hörgéssé, a környezet- és természetvédelmi indíttatású törekvések, ökológiai szemléletű elemzések a civilizáció és a technika válogatás nélküli ellenzőivé (pedig a vízlépcső, a világkiállítás, az autópálya csak egy-egy konkrétum), és az is megesik bizony, hogy a fölületes általánosítás egyenesen a fasiszta oldalra söpri ezeket az érveléseket, fasiszta balra vagy fasiszta jobbra, szinte mindegy. De az ember nem csupán a szélsőségekkel áll szemben, hiszen szemben álló lény, ellenálló és összetartó. Módjában van, hogy az egész kaotikus világot befolyásolja, hogy az együttélés gondozója legyen. Amolyan non profit gondozó.

Én a non profit oldalán állok – Magyarországon ugyan még nincsen non profit törvény, de talán lesz, most már lesz, most megint valaminek a kezdetén vagyunk talán. Szédítőek a változások, az ide-oda lökődések, és bármennyire is a felszínen futnak a szavak, mégiscsak ez a mesterségem: romlásukkal is mozdul közben a mély. Hogyan is van ez? Hogyan volt? A régi és az új – de melyik régi, melyik új?

1989-ben néhány pillanatig egy illúzió is megkörnyékezett sokunkat, engem legalábbis. S ebben kikerülhetetlenül ott volt a maga praktikus és szellemi oldalával egyszerre, hogyha fordulat van a társadalomban, ha letűnt, aminek ellene voltam, akkor most szellemi értelemben, mintegy következésképpen: nyertesnek kell lennem. Nem voltam az. Vagy csak: alig. Aztán sehogy. Már megint ellenzéki lettem, bár tudtam, hogy ez más, minden más, s ha ellene vagyok az újnak, nem a régit sírom vissza. Most meg letűnt ez a legújabb kurzus is, ismét én nyertem, de semmi diadalmas érzés persze, és bosszús ingerültséggel hallgatom az új ellenzéket, semmi közöm hozzájuk persze, csupa persze vagyok, ha nem is kóválygó vénember még, a Tojásos Asszony zrikálója.

szorongás

Oldalazás ide, fennköltség oda, címkék és közhelyek virulásán túl vagy innen, gondolom: mégiscsak létezik a normális élet Fény utcai mértéke és az értelmiségi függetlenségre törő vágya, amely persze hogy nem független politikai nézeteitől. De ,,… író nem állhat a hatalom oldalán akkor sem, ha ez az ő oldala” – idéztük mottóként Ottlik Gézát a Liget májusi számának élén. A szellemi és a politikai nem ugyanannak a valaminek a két oldala, s milyen jó lenne, ha négy év múlva a szabad választásokat már nem kellene ekkora szorongással követni, ha természetes lenne, hogy a hatalom képviselői elküldhetők, ha állhatnék az irodalom oldalán. Ha a címkéket eltolhatnánk, akár úgy, hogy újakat keresünk az elkoptatottak helyére, vagy csak melléjük – a hazafisághoz például a Festetics Antal ajánlotta „ökológiai hontudatot” kapcsolnánk, ami közelebb vihetne a „globális értelem” tartalmaihoz.

Végül a Tojásos Asszony előtt aratott babérjaimon fölindulva megkockáztatnék egy újabb áriát két irodalmi, írói póz, oldal, közvetve magatartásforma, de legalábbis attitűd eltolásával, amelyet egyként rühellek, de virulenciája, divatjának jelenlegi foka miatt a másikat hevesebben, mint az egyiket, noha tudni vélem, hogy ez a másik jelentékeny részben a küldetéses, heroikus, önfeláldozó, másokért, a közösségért stb. szenvedő, de valójában mégiscsak uralkodó, megmondó, kiszabó, parancsoló, egyetlen rendet diktáló, tehát másokat (személyt, történetet, formát, módot stb.) kizáró ember eszményének kritikájaként született, és destrukciójának konstruktivitása így eleve adott, a dekonstrukció gesztusában, az egész posztmodern pluralizmusban is ott bujkál, de azt is állítani merem, hogy a kétségbevonásban, felbontásban, mellérendelésben, áttetszőségben, az irány és arány nélküli esetlegességben, a kozmikussá tupírozott „mintha”-ság korlátlan szabadságában, zakatoló ürességében – a Fény utca felől nézve – kétségbeejtő romlást látok, a diktatúra sohasem volt bonyolultságú és mértékű benyomulását, a sokféleség paródiáját, a mindent néző, semmit se látó elektronikus szemet, a képet nemző képet, a mindennapi irodalmi (kulturális) jelenségekben a szakmai züllést, az egoizmus ajnározását a nyitottság nevében, zagyvaságot a bátorság és őszinteség maszkjában, a maszkon is csak maszkot, mely már nem fáj senkinek, se a nézőnek, se a viselőjének, akik közt nincs is különbség, mert különbség egyébként sincsen – pedig van, a Fény utcában van, és aki azt mondja, nézd, milyen udorító szörnyeteg, milyen gyalázatos vagyok, egy szavamat se hidd el, mert mindezt idézőjelben mondom, és az idézőjelet is idézőjelbe teszem, annak nem dőlök be, a csalást végül is csak annak tudom, ami, hazugságnak; én az össze oldalán, az elmondható és elolvasható elbeszélés oldalán, az irodalom konkrétsága oldalán állok, a szét hívásával szemben, és úgy oldalazok.

kép | jumpstory.com