NYÁRVÉGI
2003 április
ezt a porhanyó nyárvégi napsütést most
ebben a hőben-fényben még mikor már
minden új meg új mint rég félévszázada tízévesen
a dal atonális létráit keresem fokozatokat
egy pontra mutatok negyvenhétben költözködünk éppen
vasúti vagonnal ősszel és megáll nyílt vágányon
várakozik a vonat kétoldalt indián kukoricások festett
őserdő levelén zizeg a szél mozdony zihál ott vagyok
vissza most oda megyek ez legyen az a kép vagy
a bakterház almafákkal hányszor idillé szépítettem
ebben a mai nap-özönben élesebb néma
realitásként megbízhatóbb ha innen nézhetem
onnan meg ezeket a mosti mezőket mai világ-ugart
hogy a fölkavart porban búgó szélmalom-óriások
zenéje képzeletünket hentes módjára
szétsarabolja egyszerre látható lesz a közös sehova
kísérteties szellemvasút
valami kipingált kizsarolt semmi
a mezítlábas álmodozások meddő futása mintha zsiráfok
a vagontói két lépésre álldogálok
pontosan látom a mozdulatot ahogy
a fölmagzott sóska kemény szárát eltöröm
nyelvemen az a savanykás öröm
valóban volt-e (volt) megingathatatlan a vágy
és a bizonyság hogy ez mind megtörtént velem
ezt a napsütést itt ott érzékelem
megvan lehet ügetni oda-vissza míg
az idő alagútjain relatív lesz
hogy előre vagy hátra az emlékezet részecskéinek
mozgásiránya de mindez mit ér
mindezt miért forgatom ha föl nem foghatom
mivé szövődik össze miféle minta szívja föl
vagy törli el egy gombnyomásra a látóhatáron fekete-lila
felhő dübörög futkos póklábú villám