NEMES NAGY ÁGNES VERSÉRŐL
2012 június
LEMENT A NAP
Lement a nap. De nem. Még látható.
Csak v o l t a k é p p e n ment le, még az égbolt
tenyéröblében tartja ezt a másik,
megtévesztésig hasonló napot,
akár egy homokóra felső
üvegcsészéjét, melyből már kipergett
a voltaképpeni.
És lent a lámpák csattogásai
a drótkötélen imbolyogva,
a huzalok e természeti hangja,
mit nem vezérel más, csupán a szél.
Ezek már más beszédek,
ezek az önmaguk mögé
lecsúszó helyettesitések,
a vissza-vissza integettetések,
ezekkel már sietni kell.
1986-ban jelent meg A Föld emlékei címmel Nemes Nagy Ágnes összegyűjtött verseinek klasszikusan elrendezett, időrendet követő, négy ciklusba tagolt, nyitóverssel ellátott, három verses történettel kikerekített kötete – s a Lement a nap a negyedik ciklus, voltaképpen az egész mű záródarabja, egy különös pillanat bravúros felmutatása. Bravúros, mert az ötlet, hogy a lemenő nappal az életút aktuális állását jelképesen érzékeltesse, dilettantizmusnak vélhető. De nem, mert már az első sor kijelentései is felhangolnak, és a második sor teljes figyelmünket megragadja: a nap csak v o l t a k é p p e n ment le. A mindennapi beszédben a helyesbítés felvezetésére használt kifejezés itt, megerősítve a szokatlan betűritkítással, elemi erővel szól. S a folytatása is a homokórás képpel, a voltaképpeni második és másféle használatával, mintegy leleplezve a megtévesztésig hasonló napot. A vers második része a naplementés táj alsó képét és hangzásait írja le, az idő múlását érzékelteti, a harmadik meg tárgyilagosan eltávolodva, rálátva az egészre, úgy szól, mintha már utána lenne: lementek az élettörténések az önmaguk mögé lecsúszó helyettesítések közé.