Horgas Béla

MOSZTÁR

1993 december

MOSZTÁR

Mosztárra ébredtem ma megint,
még tartott a szeptember éj,
százak úsztak lenn, a hídról
azt is láttam, ki halott, ki,
mind már, mind, mert mutogat-
ják hideglelős ládák falára
kivetítve a képzeletet csúfoló
képeket, ahogy villanások
hasítanak a város méhéig és
megszülik a halottakat,
hallgatlak, és te
ezt suttogod nekem, szeptember;
tücskeid zengésében is ezt
ritmizálod? míg távoli torok-
hangokon a hegy alvó madarai
és kutyái ijedeznek, te el-
játszol vakon a csillagok közt
szálló fémhajóval és kiszámolod
a világ dolgait:
ez fény, ez
hang, ez részecske, ezt látom,
az rám lehel, itt matat, két fű-
szál keresztjén tűnik, volt és
van állkapcsa bekattan, fél
minden éjszakai hajós, kalóz-
kéjenc vagy ifjú bolyongó:
mivé leszel?
Villanysütötte
házfal előtt fekete fenyő;
a „nélkülem” és a „külön” festett
szalmaszálon kifújt buborék,
ma nem röpteti gondolataimat,
zümmög a kertben, mint alvásból
kivetett bogár, elvakulva köröz,
ma gyöngyöző szerelmi áriáid
meghallatlanul enyésznek el
a hajnal suhogó univerzumában,
ott tajtékzol a mélyben, az a
vértől nehéz folyó vagy édes
szeptember éj, hajósaid az
ösvényt elvétve sodródnak, roncs
dől, izzanak kínban az agyba lőtt
elektródák s jajgatva közlik a
város nevét: Mosztár, Mosztár.

kép | Csontváry Kosztka Tivadar: Római híd Mosztárban, wikimedia.com
versmondó | Horgas Ádám