KLIMANOMÁLIA

A klimanomália szó saját gyártmányom, vagy másfél évtizede préselődött ki belőlem versírás közben, és azért kapaszkodom bele újra, hogy az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó aktuális akciókhoz pár kétkedő mondatot fűzzek. Érzem és tudom persze, hogy kétkedésem is kétes, mert ellentmondásos jelenségekre és lehetőségekre vonatkozik, de így is tartalmaz talán annyi szilárd elemet, hogy érdemes szóvá tennem.

Félreértés ne essék: az akciók meghirdetett célját, hogy a természet- és környezetvédelem szorongató gondjai minél szélesebb körben ismertek legyenek, és formálják a 21. század emberének gondolkodását, világérzését és tetteit – ezt én is parancsoló szükségszerűségnek tartom, de az általánosságnak ezen a fokán olyan üres hivatkozásnak vélem, mint amikor a reklámból élők a tájékoztatásra hivatkozva mentik működésüket. A minap hallottam a tévéből, hogy EU-s támogatásból 12 milliárdot fordítanak az éghajlatváltozásról szóló tudnivalók propagálására. A hírt mindjárt követte egy fölhívó mondat, hogy milyen sokat tehetnénk már azzal is, ha nem égetnénk a gázt, nem tartanánk bekapcsolva a villanyt, amikor fölösleges, és a hulladékot szépen különválasztva gyűjtenénk. Mindezt látni is lehetett, a gáztűzhely lángja kialudt, a villanykapcsolót egy kéz lecsattintotta, a másik pedig flakonokat gyömöszölt zacskóba. Lehetetlen volt nem gondolnom, hogy az egész akció ilyen produkciókkal áll majd elő, hogy még a jó szándékú mutatványok is formálisak maradnak, s mint a különféle világnapok, kampányok, vagy a jótékonysági rendezvények, elsősorban az önreklámozást, személyek vagy vállalkozások érvényesülését, profitnövelő törekvését szolgálják, belesimulnak a fogyasztói társadalom kíméletlen rendszerébe. A klíma változásainak, egyáltalán a katasztrófáknak, a túlélésnek a tárgyalása ma már divatos is, kínomban (Hasek avantgárd gesztusának mintájára) arra gondolok, egy találékony mozgaImár agyából még kipattanhat a jelmondat: „Tiltakozzunk az éghajlatváltozás ellen!”

varázsszer nyilván nincs

Kétségbe vonni, szatírát írni persze könnyebb, mint megmondani: ha nem az a megoldás, hogy oltsd el gázt, kapcsold le a villanyt, akkor mi? Megoldás, recept, varázsszer nyilván nincs – de törekvés, közeledés, próbálkozás lehetne, és ezeken belül kellene őrizkedni a külsődleges propagandától, az állatbőrben tüntető állatvédők vagy a jégkockát becsomagolók buta cirkuszolásától meg a többi effélétől. Az energiapazarlás jelentősége bizonyára lényeges, de nem csak a légkör szennyezése, a bőrünkön csattanó praktikum miatt (arról most nem szólva, hogy a bioszféra viszonylatában már a maximális energiatakarékosság sem megoldás!). Az embernek belső késztetésre kellene minden pazarlást elutasítania, s ezt talán annak ellenére is kijelenthetem, ha nem tudom pontosan megnevezni, hogy mi ez a késztetés, de létezését vagy hiányát érzékelem, számtalanszor tárgyilagosan is kimutathatónak, és mindenkor kereshetőnek gondolom, jó pillanataimban pedig azt remélem, erről is szól a Liget.

kép | vecteezy.com