KEFE VISZ EGY KUTYÁT
Mondok egy mesét, kutya visz egy kefét – vagy mit is beszélek, dehogy! Kefe visz egy kutyát, ez a kutya kihúzta a gyufát, azaz kefe úr karmába rohant, tessék, te kelekótya kutya, megmondtam százszor, hogy ne rohangálj, a rohangálás, a kelekutya élés kockázatos, az ember – vagyis a kutya – egy irtózatos kefe kezére kerül, de hiába beszél az ember neked, hiába ugat, a kefe és a karaván halad; különben mindegy, úgysem erről akartam mesélni; –
félni azért egy kefétől nem kell! No, nézd csak, ki ez a kefe? Mit kefél: cipőt vagy fogat – netán lovat, vagyis közönséges lókefe ez a fekete kefe? Szőre drót vagy gyökér? Miért különb a többinél – mert viszi a kutyát? Ide hallgass, te ebugatta, eb ura fakó kefe, te, talán megszólalnál, s ha körömkefe vagy tán egy óriási úrnál vagy többnél, szóval ha több vagy, mint holmi közönséges holmi, szíveskedj akkor szépen válaszolni, különben mindegy, úgysem rólad akarok mesélni; –
hanem a kutyáról, akit nem faragtak akármilyen fából, vagyis nem amolyan fakutya, nem vihog, és nem szereti a havat, hideget, csak a csuda csibecsontot, ezért is bóklász erre-arra szüntelen, hogy a betevő csontocska meglegyen, ohó, öhő, biz nem afféle céltalan csavargó, a korgó gyomor neki több a soknál, s ha történetesen éhesen marad, hát eszi a kefét, és ilyen szózatba kezd: Hékás, nem ettem meszet, hogy koplaljak, érted?! De nem is ez a lényeg, hanem a kefe, hiszen róla akarok mesélni; –
egy úr, ez kétségtelen, és ne hidd, hogy esztelen vagy süket, mert hallgat, s meg se mukkan, hiszen egy kefétől már szép az is, hogy viszi a kutyát, hát lássatok csudát, okuljatok: a morc kefe oly vidáman cipel hegyre fel és völgybe le és árkon-bokron át egy sehonnai csontleső kutyát, sőt egy ebet, hogy egyebet már ne is mondjak – ó, dicső kefe! Minő kifejezés lenne méltó példádat elzengeni! De oda se neki, mert valójában nem is rólad akartam mesélni; –
hanem kiről-miről, no, nem egy senkiről, sejtheted, az én történetem ebek harmincadjára nem juthat soha, nem leszek olyan ostoba, hogy elmondjam a kutyát és a kefét, eláruljam a hős nevét, hogy kisüsse bárki, hol és mikor esett meg az eset; kihúzta egy kefe a gyufát, mert hátára vette a kutyát, és most viszi – ott megy, fogd meg, nini!