HIÁBA
A kisgyerek, ki voltam, mégis él még.
(József Attila)
Él amíg élek ezt remélem nem is
volt soha más mértékem létrámon
hozzá másztam vissza le mindig ő
súgott futott fatalpú bakancsában
tó jegén jön verset lép velem itt ma
hozzá képest vagyok hajtogatom
egyre metámhoz megvan a minta
nyakába varrom vigye képzelmeimet
zörgesse fatáskáját doboljon rajta
biztatom csak rajta kisfiam miféle
dzsungelen át hol színe visszája
egyszerre szúr valahány világhiány
és száll alá fajunk hiába üvöltözünk
nincs fül hallani látni vak a nap
tudom mióta hogy kérdezni kevés
malignus-e mindenképpen a létezés.