HA FÉLNE ÉS FÁJLALNÁ
1996 augusztus

az utas nyakát vörösre dörzsölte
a gallér fázott s nem tudta mi ez
a hajnali nesz a még sötét üvegen
mit jelent a ,,nincs maradás”
parancs vagy pohár (keserű) ahogy
kintről a szavak megütötték
„végállomás”
s a félhomályos fülke
falain túlról a fülbe már rég halott
indulók szivárogtak be láng és vér
lovasai dél volt a sarki boltban
egy kisfiú ötvenegyben sót cukrot
ecetet kért kenyeret alkonyodott
a vonatfüst mögötti házban lámpa gyúlt
tudta
az utas: álom-élelem a vesszőből font
kosár hasából tiszta zokni
meleg alsó mindenkor oly készségesen
kipróbált történet mondható
ha félne és fájlalná
vörösre dörzsölt nyakát
s körülnézett az állomáson hát hova
jöttem szemmel a névtáblát kereste
nem mintha jelentene bármit de
nem volt a sötétzöld szeméttartókról
is régen lekopott a felirat most tűnt el
akácos domb megett a vonat utolsó kocsija