FOLYÓIRAT A FÜRDŐKÁDBAN
68 tavaszán – a fürdőkádban ülve, ketten – megalapítottuk
folyóiratunkat, az Eszméletet. J. tárcsázta A. elvtársat,
kapcsolták, másnap fogadott – mutassuk meg, hogy mit akarunk,
mondta, s a politikus elmék dicsértek: kedvező a pillanat.
Ragyogtunk sután, a saját tavaszunkat éltük, naivitásunk
alig volt tettetett, de Prága után már kevés illúziónk
maradt, s érteni véltük visszamenőleg is e közbülső régió
bukásait, a karácsonyi ponty esélyét, hogy a lefolyón át
egyszer mégis tengerre ér.
– Mi volt az Eszmélet? most már megmondhatom… mit szerettünk
volna, hogy legyen: út – derengő szótól a tiszta beszédig;
és a romlott szíveknek, mocskoló és megfojtó kezeknek nem
volt, nincsen, sohasem lesz… Mi volt az Eszmélet?
most már dúdolgatom s a dallam talán megtévesztő,
de nincs más vigasz és érti, aki érti. Botor bizalmak hányszor
lépre csaltak: viszonylagosságuk mit mutat? Fehér elefántot
s angóranyulat egyazon bokorban – lyukas cilinderben!
Akaratlan bűvésze itt mindenki a létnek s örüljön,
ha le nem aljasul. – – – A fürdőkádban tákolt utópiákra
cápa-rezignáció leselkedik, s vér mindenütt, hiába is
csitítanál, hogy festett vér csupán, ceruzás, irodalmi
árnyak, hogy filmeznek és szereplő vagyok, pózba süllyedő;
csontig hasít a hiány, nem heged.