EMBERSÍRÁS

A porceláncsésze széle számhoz ér,
ez is öröm.
Alkonyi ellenfényben
kopár mezők szépsége tör át lehunyt
látóhatáromon, alaktalan alakzatok menete;
kiféle-miféle társaság hát;
homo ez meg az bizonyosan;
bántana minden kérdezősködés;
a csordogáló állathangok dödögését
embersírásnak hallani nem nehéz –
el egészen Thébáig
és vissza-előre, hol ásító szájüreg-sötétbe
hull a méhéig kizsigerelt Földgolyó;
süss, Napgolyó, csészére, vak királyra süss,
a csöndre süss, hol a sírás látható,
Neutron-isten tenyerén egy tárgy a Földgolyó,
gurul.

kép | vecteezy.com
versmondó | Horgas Ádám