Horgas Béla

AZ IGNOTUS UTCA SARKÁN

2001 augusztus

AZ IGNOTUS UTCA SARKÁN
Írom a verset,
jelentése nincsen,
vakajtó leng a rézkilincsen,
jön képre kép,
eszi a keselyű az oroszlán belét,
bókolok neki, tapsolok, hogy: csatt-csatt.
(Éjidő, 1970)

Az Ignotus utca sarkán tudod ott
a zöldséges előtt
az Opelben ült reggel fél kilenckor
mint évek óta már rend szerint – bár ez mindegy.
Most bóbiskolt az eszemadta. Sötét volt a szeme alja. Bach szólt a Bartókon
Gould zongorázott júniusi hűvösség áradt be borzongott
sajgott dereka válla ablak iránt fölriadt fázott visszahullt
lenn volt alant benti világűrben lebegett lelkileg
az agyban talán karambolozó kvantumok vitték
a zene alatt a nyolcórás hírek fölött
húzott át mint mélytengeri halvonulat
és beakadt a tudat
a napról napra új gyilkosság-információk hálójában összerándult már szinte várta.
Kinézett az Ignotus utcára.
Ott éppen okádott (rend szerint) egy neuraszténiás hajléktalan a kukába
fejét a fejtámasznak támasztotta
és érezte ám ahogy a kormányt fogja menthetetlen foglya
a lehetetlen telhetetlen gyomrában zuhan
hol a Semmi ürese van hol keselyű eszi az oroszlán belét
hol álmatagon szipákolnak ismérvei és vad érzetek
fojtogatják rá nincsenek tekintettel hogy tehetetlen.
Tudja nem tudja most már mihez fogjon éppen s megint.
Mondom
az Ignotus utca sarkán s mintha néma beszéd tengelyében máris.
Benn és külön középen mélyen mögött ahol
mint eszement facsiga pörög búg (rend szerint)
ostor sem kell ütni csak tűrni. Reggel fél kilenckor ott a zöldséges előtt.

kép | shutterstock.com