ÁTTETSZŐSÉGE MEGTÉVESZTŐ
Lesem hogy odatűz-e az erkélyre a Nap.
Elég egy sugárnyi hő. Az őszi táj áttetszősége
megtévesztő a versírás versei szintén a
betűk és hangok keveredése csengésük
irtózásuk az agyonhasznált mechanikák
edényeitől sóvárgás szabad sablonokra.
Kiülök mégis visszaverő felületeimmel.
Gép búg kerreg lenn a városban fönn
a levegőben. A sarokban hibiszkuszunk
mutogatja mohó vágyát piros bimbóiban.
Darázs száll papíromra szinte rutinosan.
Egy mentőautó kacskaringós vinnyogása
borzongató a kora délelőtti hűvösségben.
Vasárnap van tizedike. Tegnap este a bábeli
toronyrobbanás képei megannyi elektronikus
csatornán tódultak szemembe újra és újra
csak néz az ember. A tehetetlenség világérzése
rétegre réteg rakódik és lesz hozzáférhetetlen.
Ugyanaz a nem tudom mindig megint feszít
kizár nélkülem van velem hiábavalóan-e.
Az évszak lassan kirakosgatja alkatrészeit.
A mondatok taréját lekopasztom de úgy is.
Elég-e az erkélyre tűző sugárban felfénylő
létöröm meg se kérdezd akár. Széttöröm
mielőtt kimondanám. És le se tagadd.
Hanem mit csinálj vagy gondolj legalább.
Lesem hogy odatűz-e az erkélyre a Nap.