A JÖVŐ MÁR MEGVOLT
1997 augusztus
a képernyőt nézed öregem de a kép
nem néz vissza rád
a rendszerváltás mint műsor pereg el
most történt meg éppen most
magad is feltűnsz magadnak a sorban
egy sátor homályában ültél — ott ni! —
eső és szél csapkodott kinn bután
benn naiv fickó te is szónokoltál hagytak
idéztél hogy egy író mit akarhat
mintha jelenthetne valamit a jövőnek
te
az már ma van most van most nincs
ez műsor láthatod a jövő már megvolt
itt a szörnyeteg-pár szörnyen legyilkolt képe kimerevítve
itt a berlini fal széthordása mámorban
itt a mostari híd szétlövése tankról
itt a csecsen halottvivők szürrealista háromsága
itt a szabadság szürrealista émelygése
itt a zsigereket manipuláló vak szabadság
műkörmű lények ragadják marokra elfeketült botját
a műsor évtizedek temetőgödrein át kanyarog
a műfüst-áldozat lombjaiban
áttetszenek egymáson az évek mint csillámló anemónák
visznek vissza az amerikai bombázókig
ott ódalogsz megint
klottgatyás félelmeidben futsz a sínek közt erdők fia
miközben ülsz és nézed a képet
ez a te műsorod szemmel láthatóan
és akarod nem akarod ott vagy
te mentél be te be
a jobbratö-rések és belebu-kások gőzöse zötyköl
de ma gőgöd baromfiudvart hallucinál
gógnak körül összeszögelt ólban
elfordulsz kibámulsz az éjszakai hegyre
hol szeles és fényes hol forró hol hideg délelőtt ott jártál
paradicsomi fűben vadalmafa alatt méteres a vadzab
borzongtál hogy minden nedves-édes
mintha a világ peremén imbolyogtál volna
látástól vakulástól szavak belső zenéitől
elnehezülten emléket így tapogatsz
léken át visszazuhansz
s a pillanat újrarendezi ugyanazt
hogy dolgainkat-e nem tudod öregem
az öregedés fölvizez s bár unod a bravúrt
ha érzékeid taván történeted képei mint jelenések
lassan és hosszan úsznak át
te fölriadsz és futsz a keskeny peremen