Horgas Béla

A DÖGÖK

A DÖGÖK

Zöld sarat falnak a dögök, ó, hogy megdobálnak. A szalmától csipkés mocsok harapós rendjelei bevérzik az inget; édes a vér, ugye, édes a sós vér?
Miféle dögök, kik ezek? Én a középkort, a tetves ördögöt, a rühes sebeit elvakaró Sátánt nem hiszem, én hasa szőrébe nem kapaszkodom, ez a dög miféle, súgom, miféle hát, hogy meggörbülnek a csontjaim belé?
Én intem magam, az utcára néző ablakban megállok, hogy jön a szürkület, látom akkor, a dögök poroszkálnak, tölcsérbe tutulnak, esznek, paroláznak, szorítom én a függöny ráncait.
Sárga az ég, a nap lemegy és alulról, a perem mögül néz szemembe vissza, mikor megérkeznek a dögök vasvonaton és az utcákat bebútorozzák hirtelen.
A dögök, intek, és csomagolunk szótlanul, mi keresnivalónk lenne, megbotlanánk az odafeszített selyemben; de már fölzárkóztak és kirajzolják fejünk fölé a mártírglóriákat.
A dögöket ki kell irtani, olvasom éjjel, híg folyamában ringatózva a holdnak, vagy a nevüket tudni legalább, bizony, gyerekkorunkban fateknőben gügyörésztek ők is és a bölcső partján szörnyeteg atya térdelt.
Ó, a dögök, bólintok fölényem aranysugarában, ó valóban, ám a lexikonok oly tökéletesek és a védelmi berendezések ma már a legkeményebb homlokot is elejtik, mint a legyet, és a számítások szerint nincs ok aggodalomra, bár tornyaik egyre nőnek és dőlnek, no de semmi.
A dögök, üvöltöm, ők, a dögök, csak ők! Az összerágott történelem leszakadt ablakain ők ki-belépnek, ők táncolnak ingekben, fehéren, mint a falusi temető sok kísértete, és bort nyakalnak, de én nyögöm az árkot, én élek bogyókon, a termeszek várában én ülök egyedül és ragacsosan, nyökögve, rohadva, én.
Csapatosan a dögök, ősfalkában vásárt vernek, parányi kutyafogatok vontatják őket keresztül a levegőn, a templomon, az előszobán, az ételekkel megrakott ünnepi asztalon keresztül, nyihorásznak és öklendeznek a hold gyümölcsöseiben, végig az ürülék-hegyek és a viasz-erdők mentén – ugye édes a vér, a sós vér; miféle dögök?
Zöld sarat falnak, ó, hogy megdobálnak, ismerem őket, állj, ki vagy, ez a telek, ez a száj, szobáival ez a régimódi ház nem eladó.

Versmondó | Horgas Ádám
kép | adobe.com