BÚCSÚ ELŐTT
[LÁTTAM, HOGY KÖZELEDIK]
Devecseri Gábor, a kiváló költő, Homérosz-fordító klasszika-filológus ötvennegyedik évében a Kútvölgyi kórházban feküdt. Már dolgozott az utóbb A hasfelmetszés előnyei címen publikált, betegsége inspirálta naplójegyzeteken, mintegy élete margóján, és gyűltek papírján A múlandóság cáfolatául vékony kötetében megjelent hátrahagyott lírai remeklései. Néha bekopogtatott szobája ajtaján tizenkét évvel idősebb barátja, Hollós Korvin Lajos (édesapám), akivel – Devecseri által megénekelten – nemegyszer kemény közéleti vitájuk volt, ám ezeket mindig elsimította az egymás iránti megbecsülés és szeretet. Emlékszem a kórházból kiszüremlő történetekre a daganattól felduzzadt hasú költő egész életét jellemző, s még ott is, akkor is jelentkező férfiasságáról. Miként arról, amikor egy kolléga-barát megszegve a tapintatos titoktartást, a városban már beszédtéma rákról kérdezte – amit másnap (Devecseriné) Huszár Klára operarendező olyan „történettel” igyekezett semlegesíteni, amely szerint valakik azt tudakolták tőle, ugye kint van már a kórházból a költő („lám csak, mi mindent beszélnek az emberek!”).
1971 tavasza volt. Március 27-én délután édesapám hirtelen rosszul lett, s alig öt óra telt el, míg egy másik kórház orvosa közölte: az infarktusból „nem tudtuk visszahozni az életbe”.
mi az elviselhetőbb
A következő hetekben az Andrássy úti (akkor Népköztársaság útjai) Művész kávéház – közös törzshelyük – asztalánál Huszár Klára és édesanyám (Tóth Eszter) arról tűnődtek, mi az elviselhetőbb: a hosszú felkészülés utáni veszteség, vagy a villámszerű hirtelen sorscsapás. Az utóbbi nehezen emészthető, az előbbi előre hozva kiterjeszti a fájdalmat. Ez a búcsú előtti állapottal is kínoz. Azóta megtapasztaltam többször is mindkettőt.
2014-ben írtam egy zongoradarabot Búcsú előtt címmel. De megvallom, nem (csupán) a közelgő halál emésztő érzésének lelki reakciója a zeném. Másféle búcsúk is léteznek. Lehet ilyen a kihaló szerelem nyomán elhatározott váltás szándékolt búcsúja, de a darab erről egyáltalán nem szól. Lehet, hogy valakinek az otthonát, netán valamilyen más kedves helyet kell elhagynia, esetleg azért, mert az kiveti magából, élhetetlenné válik a számára. Tűz-víz játékban most langyosat kellene mondanom, de azóta egy bő évtized telt el, és lakcímem változatlan. Nem programzenét írtam. Így hát kulcsot sem törekszem adni a tartalom fejtegetéséhez.
Egy kollégám megkérdezett: miért „Búcsú előtt”, hogyhogy nem búcsú?
De hiszen nem megtörtént esemény reakciója hallik hangjaimból. Csak láttam, hogy közeledik…