Hollós Máté

„AZÉ AZ ÉRDEM…” 

2008 július

„AZÉ AZ ÉRDEM…” 

Szaladó ujjak, pörölycsapásként aláhulló kezek a billentyűkön megszólaltatott akkordokra. Hangmagasságok tévedhetetlen képzése vonós hangszerek jelöletlen fogólapjain, miközben a húr hasít. A húr a gitáros kezébe is váj, a hárfás pedig, ha hetekig nem gyakorol, újból kezdi a vízhólyagokkal viaskodást. Hörcsögöt megszégyenítően felfújt szájüreg, hogy a rézhangszerekbe kellő időben kellő mennyiségű levegő hatoljon, s bármilyen fúvósnál a küzdelem a légszomjjal, az ajkak formázásával, hogy megszólaljon a hangszer, s úgy, ahogy a játékos kívánja …

ízekre szedve

Játéknak nevezzük, amit a művész űz. Kedvünket lelni hallgatjuk, s gondoljuk, akkor bizonyára ő is kedvét leli benne. Ahhoz, hogy mi leljük, neki ízekre szedve kell gyakorolnia az apró részleteket, izomemlékezetbe táplálni, mert az agy emlékezete ehhez kevés. Megannyiszor gépiesen ismételve, különböző ritmikai torzításokkal nehezítve megint sulykolva repetálni a rövid egységeket, több ilyet összeragasztgatva újra meg újra… Képzeljünk el egy zenei frázist, s hasonlítsuk egy verssorhoz. Milyen lehet így tanulni egy költeményt: máregyhete, máregyhete, máregyhete, csakamamára, csakamamára, csakamamára, máregyhetecsakamamára, máregyhetecsakamamára…? Ez volna a „játék”?

vecteezy generative ai abstract street art with keys and musical 23533113 760

Persze, tudom, a gyakorlás edzés. A stadionban esztétikusan ható tornamutatványt vagy egy elegánsan csavart gólt Ugyanilyen gépies mozdulattömeg előz meg, tesz lehetővé. De a művészetet hajlamosak vagyunk a lélekkel és a szellem szabad szárnyalásával azonosítani.

S csakugyan, akkor magas rendű a művészi produkció, ha úgy érezzük, nincs benne erőfeszítés. A magától értődően csak úgy lehet, de legalábbis az akkor csak úgy lehet érzésével megajándékozó természetességet várjuk. Gyerekkoromban a női műkorcsolyának két sztárja vetélkedett. Beatrix Schuba jól képzett sportoló volt, üzembiztosan hozta az axeleket és rittbergereket. Gabi Seyfert pedig úgy siklott-ugrott, mint aki egy percet sem készült erre, csak épp arra járt. És játszott…

Az alkotó is játszik Lehet, hogy szigorú struktúrák megvalósításán fáradozik, s tisztességes konstrukciókat hoz létre – akkor Schuba. Ha ellibben a konstrukció fölött – Seyfert. Mintha József Attilával mondaná:

Hétért magamat kérdem –
adsz-e hatot?
Játszom. Azé az érdem,
ki játszhatott.

A zeneszerző sokszor igazán játszik Mozart kockajátékkal permutálható darabja távoli előképe például Jeney Zoltán A szem mozgásai című kompozíciójának, amelyben tetszés szerinti sorrendbe helyezett kottalapokon olvasható akkordok tetszés szerinti sorrendű leolvasásából áll elő a mű hangzó képe. Ez a kártyajátékszerű gondolkodásmód a véletlenen alapuló komponálás, az aleatoria (alea iacta est) egyik megnyilvánulási formája. Az irodalomban a dobozkönyv a megfelelője, amelynek lapjai-fejezetei szabadon permutálhatók, s mindenhogyan kiadnak valamiféle „történetet”, összefüggésrendszert.

vecteezy generative ai abstract street art with keys and musical 23533157 8

De nem kell kimondott „társasjáték”-félére gondolni az alkotói játék kapcsán A következő hang megtalálása, a forma kialakítása, a komponálás egész folyamata voltaképp játék. Nem kevésbé komoly, mint a gyereké, aki nemcsak lelki szelepül használja azt, de alkot is a játékban, konstruál.

S vajon a közönség nem játszik-e? Játszhat, ha megtanulja a „játékszabályokat”. Nem kell szakemberré válnia, de ki kell építenie az idegpályáit az alkotás befogadására. Ha ezt elmulasztja, s a zeneszerző „labdát gurít” felé, az biztosan elgurul mellette. Ha tudja, mire hallgasson, mit hogyan értsen, elkapja a labdát, tovább- vagy visszapasszolja.

mégiscsak élvezi

Térjünk vissza kérdésünkhöz, csakugyan, a művész élvezi? A sportoló az eredményre hajt, a sikert élvezi, a lehetetlennek tetsző nehézség – s benne a saját maga – legyőzését, a teljesítményt. A művész senkit sem tud legyőzni. A kollégákat is csak felülmúlni akarhatja. De nincs legjobb zongorista, legjobb hegedűs. Legföljebb a legjobbak „klubja” – rétege – létezhet. S végül a művész mégiscsak élvezi azt, amiért könnye és verejtéke hull. Mert formál, kifejez, most máshogyan mutatja meg, amit tegnap vagy öt perce mutatott. Ha már övé a szenvedve megszerzett „anyag”, igazán játszik.

De jaj, a lufilyuggató gombostű! Az építő ember pusztítás-játéka. Mi más is ez, mint az áramtermelésre feltalált atom bombásítása? A művészet ilyet nem ismer. Abban a túlzás önmagát teszi nevetségessé, tehát nyomban veszélytelenné. A művészetben ábrázolható az ördögi, kifejezhető, de nem képviselhető.

kép | vecteezy.com