HOGY LEHET A NEVE „KUKI”?

Horgas Béla

„PAMPI” FELIRATÚ TÁBLÁVAL

A rokonság fényévnyi távolából, de Erdélyből jött
az ismeretlen Pampi, kissé félkegyelmű fiatalember,
vártam tizenkettőkor a Nyugati pályaudvaron. Harangoztak. A
Nagyvárad felől érkező vonat berobogott, ott álltam magasba
emelt papírtáblámon a Pampi-val, fejemben ezer nyűglődés,
családi és nemzeti perpatvarok darázsfészkei, belátások és
lázadások mint lyuk vagy buzgár, idő- és kép-zavar-dermedések –
egy szürke kabátos, átlagos, különben normális, ötvenes férfi.
No de a tábla… Már amikor fölemeltem, meglegyintett a
sejtelem, hogy az emberi szellem asszociációs bázisát
egy üvegcsarnok zsibongó piacán ilyen merészen megérinteni
kissé kockázatos, ezért arcomat blazírt redőkbe vontam, s előre
meredtem, a leszálló utasokra, vártam, hogy emberem, kit
rokonként s magyarként ügyében előbbre vihetek, a szolidaritás
kétségtelenül aprócska, de legalább tényszerű gesztusával,
vártam, hogy megszólítson, de nem… ő sem, ő sem… tartottam
a táblát, áradt sok embertestvérem körül s kaptam tömérdek
ajánlatot és kérdést suttogva, vihogva, röhögve, sután, durván,
lotykosan annyi ötlet pukkant rám, hogy ma is elégülten révedek
vissza arra a szürke kabátosra és azt latolgatom, ha majd
szilveszteri mérlegeléskor visszatekintek idei történéseimre
és keresem a telt pillanatokat, bizony a leg-ek közé kell
sorolnom: mikor „Pampi” feliratú táblával vártam a Nyugatiban;
hős cövekként farkasszemet néztem közegemmel,
mindenki látott, csak Pampi nem; még egy lyuk; és harangoztak.
(A Súgja Hang ciklus 25. darabja)

Anyai ágon családtag, alig láttuk, igen ritkán jött össze az a rokonság, ez is valahogy furcsa illetlenséggel lengte be a történetet, ha rokonok, miért olyan ritkán, ha olyan ritkán, mit is jelent, hogy rokonok. Voltaképpen miféle szégyen háramlott rám abból, hogy, mint mondták, kissé hóbortos, öregszagú édesanyja így keresztelte el, és a név rajta is maradt, nekünk már csak „Kuki bácsi”? Nem Kuki, hanem Géza, erőlködött anyám, de nagyanyám lecsapta diadalittasan, gonoszkásan: Kuki az, Kuki.

Hogyan is mertem volna Kuki bácsi élére vasalt polgárnadrágján éppen azt a tájékot nézni, amiről alighanem tréfás nevezetét nyerte egy életre, egy irgalmatlanul hosszú életre, melyet agglegényként élt le, orrából kilógó szőrszálakkal, sörpocakkal, kardigánnal, kopasz fejbúbbal? Mindig meglepett a belőle áradó jóindulat, kedvesség, akkor ez egy félrevezető név, jelenlétében nem is Kukinak hívtuk, csak édesanyja, rendíthetetlenül. Sőt, Kukikám! Egy jószándékú pöcs? Vagy mit jelentsen ez?

tisztátalan dolog ez

Nem tudtam mégsem feszélyezettség nélkül szót váltani vele, holmi szervvel beszélget az ember, tisztátalan dolog ez, felrémlik mögötte az ősök kérlelhetetlen hatalma, annak neveznek el, aminek akarnak, s az leszel aztán, szeretnéd, nem szeretnéd, egyre megy. Kering utánad a név, mint torpedórakéta, mint levakarhatatlan darázs. „Ott megy a Kuki”, súgják a hátad mögött, és fuccs mindennek, karriernek, tekintélynek, szerelemnek. Ki akarna egy Kukival?

Miért tapad egyesekre így a kiszolgáltatottság, mint afféle fityma, miért van jogunk némelyeket lefitymálni csak úgy?
És mit kezdjek a történet végével, Kuki bácsi szinte szabálytalan boldogságával, mikor meg volt írva neki, hogy magára maradjon, végleg magára? Szemüveges, szobanövény-jellegű hölggyel kötött házasságot, illetlenül későn, azt mondanánk, az már nem a házasság ideje, legfeljebb a sokadiké, ha telivér csődörként kifutotta már magát valaki a lóvásárban. Valaki, akire azt mondjuk, nagy kujon, megéri a pénzét, fekete bárány, de nem nevezzük el kétes szervekről. Pedig jogcím több lenne rá. Kuki bácsi és neje lesütött szemmel fogják egymás kezét, mosolyognak. Akkor most jó a vége, nem?

A nemjó végét nem látom, csak a hír jön: a feleség mélyen depressziós volt, Kuki bácsi ápolta, hiába, mert az asszony felkötötte magát a csillár kampójára. Előtte vajon levette a csillárt? Nem tudom. Honnan tudnám, és számít-e? Csak mert levenni olyan polgári lenne. Rendezett. Miért vagyunk bezárva mind a nekünk rendeltetett csőbe, miért olyan nehéz egymáson segíteni, átlépni szégyenen, félszegségen, hülye ragadványneveken?

kép | fortepan.hu