Szerényi Szabolcs

HITTAN

[HÁTHA BENYITNAK]

HITTAN

Mindig imával indítottuk és fejeztük be a hittanórát. Általában a Miatyánk volt az első, utoljára a Hiszekegyet mondtuk el közösen. A hittan végét nem jelezte csengő, legfeljebb a falióráról tudtuk, hogy lassan befejeződik az óra. Gábor atya olyankor szorgos leckeírást kívánt, és jó étvágyat azoknak, akik nem az iskolában ebédeltek.

Kettő előtt kopogtattak az ajtón. Kántorné, a 3/a tanítója nyitott be. Mondott valamit Gábor atyának, aki erre kérte, hogy a bések maradjanak a helyükön, a tanítónő kérdezne valamit, az ások hazamehetnek. Elköszönt, és kiment a teremből.

– Azért maradtunk itt, mert tisztázni kell pár súlyos dolgot – Kántorné itt szigorúan végigmért minket. – A tegnapi hittanórán lopások történtek az osztályteremben – vágott a közepébe.

Vegyesen jártunk hittanra ások és bések, de mindig az ások termében tartottuk az órát, ami a mi osztályunkkal szemben volt.

– Több padból tűntek el dolgok – újra végignézett rajtunk, mintha várna valami reakciót. – Tegye fel a kezét, aki tud erről bármit!

Maradt a néma csend, egymásra pislogtunk. Főleg Asztalos Tomi barátom tekintetét kerestem, értetlenség ült az övében is.

– Addig senki nem megy haza, amíg ki nem derül, kik loptak. Mindenki kap egy papírlapot, felírja a nevét, meg azt, hogy mit lopott el tegnap az osztályteremből.
kamaszkorom legizgalmasabb olvasmányai
Körülbelül húszan voltunk, mindenkinek kiosztott egy üres írólapot. Felírtam a nevem. Egyebet nem tudtam. Életemben egyszer loptam, már ha azt egyáltalán lopásnak lehet nevezni. Az is évekkel később történt. Harmadikos gimnazistaként a nyíregyházi nagykörúton sétáltam az állomás felé egy buli utáni éjszakán. Valaki betörte egy újságosbódé üvegét, a tenyérnyi rés mellett kamaszkorom legizgalmasabb olvasmányai, erotikus újságok hevertek. Körülnéztem, sietve kikaptam két, kisméretű magazint, és elrohantam velük az állomás felé. A legócskább pornóval voltak tele, de mivel se bátorságom, se pénzem nem volt ilyesmit venni, hónapokra szóló élményt jelentettek.

Kántorné néhány perc múlva begyűjtötte a lapokat, mindet egyenként végignézte.

– Látom, ebben az osztályban senkinek se kenyere a becsület! Jól van, akkor máshogy csináljuk. Téged hogy hívnak?

– Szakács Adél.

– Osszad szét újra a lapokat, Adél.

JJ Losier, flickr.com

JP Freethinker, flickr.com

Adél szétosztotta. Annyira gyönyörű volt az aranyszőke hajával, azt is imádtam nézni, ahogy írólapot oszt. Igazából bármit csinált, imádtam. Akkor is imádtam, ha teli szájjal, gúnyosan nevetett rajtam, amikor nem sikerült felmásznom arra a nyavalyás kötélre; és akkor is, amikor a barátnőivel féléven keresztül csak gülüszemű strébernek hívott.

– Akkor most írjátok rá a papírra annak a nevét, akiről tudjátok, hogy lopott. Azt is, hogy mit. Nem fog kiderülni, ki árulta el a tolvajokat.

Az előbbinél is értetlenebbül néztünk egymásra, a hátam mögül pusmogást hallottam.

– Nem hallom sercegni azokat a ceruzákat!

Asztalos Tomi felemelte a kezét. Kántorné intett neki.

– De tanítónő, mi nem loptunk semmit.

– Honnan tudod, kisfiam, mindenkinek belenéztél a táskájába?

Tomi csendben maradt.

– Akkor ne tudálékoskodj, üljél le és írjad, amit tudsz.

Pár perc telt el, senki nem írt semmit.

– Értem. Akkor várunk.
rettentő soknak tűnt
Fogalmam sincs, mennyi idő ment el így, de rettentő soknak tűnt. Nem volt karórám, mobiltelefont még csak a tévében láttunk. Mögöttem, valahol a bejárat fölött volt a falióra, de nem mertem megfordulni.

Kántorné elővett egy nagy köteg dolgozatot, javítani kezdte. Egyre türelmetlenebbek voltunk. Gyomai Pisti emelte fel a kezét.

– Tanítónő, megehetem a szendvicsemet?

– Eszedbe se jusson! – csattant fel Kántorné elképedt arccal – Mit képzelsz? Kilopkodjátok a gyerekeim holmiját, aztán még össze is disznólkodnátok a padokat?

Pisti csalódottan elrakta a szendvicset.

Két vastag köteg dolgozaton rágta keresztül magát. Nyomorultul lassan vánszorgott az idő. Nem voltam menzás, mindig otthon ettem, és már nagyon éhes voltam. Apám ráadásul biztosan várt haza, mert előző nap a facsemeték felével végeztünk a kertben, és folytatni akartuk a munkát.

Abbahagyta a javítást.

– Látom, kitartóak vagytok. Jól van. Mostantól mindenki hazamehet, aki bevallja, hogy lopott.

Újra a dolgozatokba merült. Pár perc múlva Gyomai Pisti feltette a kezét. Kántorné intett neki.

– Tanítónő, én bevallom, hogy loptam.

JP Freethinker, flickr.com

Joey Lax-Salinas, flickr.com

Kántorné félretolta a füzeteket, maga elé húzta a lapot, ami addig az asztal szélén hevert.

– Értem. És mit loptál?

Pistit váratlanul érte a kérdés, hebegett.

– Ööö… nem tudom.

– Nem tudod, hogy mit loptál?

– Hát – Pisti sosem volt túl okos, ekkor is látszott arcán a gondolkodás gyötrelme –, hát én. Én füzetet loptam! – nyögte ki diadalittas mosollyal.

– Mennyit?

– Kettőt! Nem, hármat! – még egy diadalittas mosoly.

– Hogy hívnak?

– Gyomai István.

Kántorné feljegyzett valamit a papírlapra.

– Jól van, elmehetsz.

Pisti vidáman felkapta a táskáját, kiszaladt a teremből.

Példája ragadós volt, hosszabb-rövidebb ücsörgés után sorban vallotta tolvajnak magát Kiss Fecó, Novák Jancsi, Lábodi Eszti és a többiek, még a szépséges Szakács Adél is.

A végére ketten maradtunk Asztalos Tomival. Nem hinném, hogy bármit számított akkor, hogy barátok vagyunk, magunk miatt maradtunk ott, ahogy addig is mindenki a saját igazságával és félelmével törődött.
melyik kezeddel loptál?
Félelmem márpedig bőven akadt. Akkora verést kapok apámtól, amiért ilyen későn tolom haza a képem az iskolából, hogy öröm lesz nézni. Ennél nagyobbat csak akkor adna, ha meghallaná, hogy lopott a fia. Szinte láttam magam előtt a jelenetet: – Melyik kezeddel loptál, fiam? – Egyikkel sem, apa. – Nem ezt hallottam. Szóval, melyik kezeddel loptál? – Egyikkel sem. – Jól van, akkor megszereljük mindegyiket. Lehozom a padlásról a kisebbik satut is.

– Tanítónő, én is loptam – váratlanul ért Tomi hangja, össze is rezzentem.

Kántorné lassan felemelte tekintetét a dolgozatokból.

– Te mit loptál, fiam?

– Hegyezőt.

– Hegyező nem tűnt el.

Láttam Tomin, hogy gondolkodik, mi volt már, mi nem volt még.

– Radírt!

– Annak meglett a gazdája.

– Akkor szögmérőt – nyögte ki némi töprengés után.

– Mi a neved?

Kántorné feljegyzett valamit a papírlapjára.

– Elmehetsz.

Tomi gyorsan összekapkodta a cuccát, szinte kifutott az ajtón.

Ketten maradtunk. Kántorné lesajnáló várakozással nézett rám. Nem tudtam mit mondani neki. Már csak apámra gondoltam, meg arra, hogy nem fogok hazudni ennek a banyának a kedvéért, akkor sem, ha itt kell maradnom a holnap reggeli matekóráig.

Nem tudom, mennyi idő telt el így. Kántorné visszatért a javításhoz, néha nézett csak fel rám utálattal és türelmetlenül. Nem bírtam tovább, hátrafordultam és ránéztem az órára. Azt hittem, már legalább hat lehet, de még csak négy volt. Mit gondolhat apám?

Hirtelen kivágódott az ajtó. Gábor atya állt ott, teljes liturgiai öltözékben. Az ötórai vecsernyére öltözhetett be, valamelyik szülő biztosan szólt neki. Emlékszem, olyan dühös volt az arca, amilyennek soha máskor nem láttam. Megvetéssel nézett Kántornéra.

– Péter! Szedd össze a holmidat és menj szépen haza.

dee & tula monstah, flickr.com

dee & tula monstah, flickr.com

Úgy pattantam fel, mintha rugókon ücsörögtem volna. Összenyaláboltam a holmim, kifutottam a padok mellett. Mikor Gábor atya mellé értem, megfogta a karomat. Felnéztem rá.

– Jól vagy?

Bólintottam.

– Menj. Apád már biztosan vár.
milyen pedagógus maga
Siettem tovább, csak érjek ki azon az ajtón. Aztán a következőn. Aztán az iskolakapun. Gábor atya indulatos kiabálásából is csak foszlányokat hallottam, miközben vettem fel az utcai cipőt. Olyasmiket, hogy milyen pedagógus maga, hogy ez még a kommunizmusban is szégyen lett volna, meg ilyenek. Nem sokat értettem belőle.

Otthon nem kaptam verést. Mire hazaértem, apám már eleget ivott, hogy ne tudjon dolgozni. Horkolva feküdt a kanapén, mellette a söre, a tévében az esti film ismétlése ment.

Nem tudom, lett-e a délutánnak következménye az iskolában, mindenesetre Kántorné másnap ugyanott cigarettázott a szünetekben, ahol mindig is, én pedig igyekeztem messzire kerülni őt.