FREUD KŐBÁNYÁN

A Tószegi Freund család — Dréher Antal Kőbányai Sörgyárával, a Leszámítoló Bankkal és a Pesti Magyar Ipari és Kereskedelmi Bankkal — 1892-ben megalapította a Kőbányai Polgári Serfőző (Serfözöde) Részvénytársaságot, amely 1894-ben kezdett el termelni — az első évben ötvenezer hektoliter, a másodikban százezer hektoliter sört. Az 1910-es évek második felében a cég ügyvezető igazgatója dr. Tószegi Freund Antal volt — az idegen nyelvű szakirodalomban dr. phil. Anton von Freund —, aki 1880-ban született Budapesten, és 1920-ban halt meg Bécsben. Van róla egy bekeretezett fénykép Londonban, a Maresfield Gardens 20. alatt, abban a házban, ahol Freud meghalt. A fotó a harmincas éveiben járó, nemesen szép arcvonású Freund Antalt ábrázolja kalapban. Tragikus sors jutott neki. Első felesége öngyilkos lett. Lánya neurotikus volt. Újranősült, de barátnőt is tartott, akire halála után pénzt hagyott. Második feleségét Ferenczi Sándor — Freud legközelebbi munkatársa és barátja — analizálta, húgát, Freund Katát maga Freud. Freund Kata (Katinka) szegényeket védő, népházat — Budapest, V. kerület, Vág utcza 12. — alapító szociális munkás, mondhatnánk, laikus szociálpszichológus volt, aki már a korai időkben analitikussá képeztette ki magát Freudnál, s később gyermekanalitikus lett. Haláláig szoros barátság fűzte a gyermekpszichológus Anna Freudhoz. Freund Kata Lévy Lajos belgyógyásznak volt a felesége. Lévy a Pesti Izrealita Hitközség kórházai Belgyógyászati osztálya főorvosa, majd a Szabolcs utcai Zsidó Kórház igazgatója volt, Ferenczi Sándorhoz járt analízisbe, később pedig Ferenczi orvosa lett, s így egy nyelvbotlásáról is híressé vált: amikor a leukémiában szenvedő Ferenczi már olyan beteg volt, hogy nem tudott felkelni az ágyból, azt mondta neki, hogy a gyógyszer, amelyet felír, „biztos, mint a halál”.

Lévy Lajos édesanyja Löw Lipót szegedi főrabbi unokahúga volt. Lévy anyai nagybátyja Kármán Mór, a modern magyar pedagógia megalkotója és br. Eötvös József kultuszminiszter tanácsadója, unokatestvére Kármán Tódor, a helikopter feltalálója és a „rakéta-tudomány atyja”, unokanagybátyjai között volt Löw Sámuel, a korszak egyik legkiválóbb orvosa, és Löw Immánuel, akit a „földkerekség legtudósabb rabbijának” neveztek. A korszak egyik legjobb diagnosztájának tartott és rendkívüli intuíciós képességekkel rendelkező Lévy többször kezelte Freudot, sőt, állítólag Horthy Miklós is a páciensei közé tartozott. Ferenczi Sándort ő vitte el Freudhoz Bécsbe. Öregkorukra Lévy Lajos és Freund Katinka Freud lányának, Annának szomszédai lettek Londonban. Unokaöccsük, a Lévy-tanítvány Tószegi Antal (Antony Toszeghi), Freund Antal fia, az 1930-as években Martin Freud családját gondozta Bécsben, majd az Anschluss után Londonba települt, és az 1970-es években Anna Freud kezelőorvosa volt. A filozófiadoktor és sörgyáros Tószegi Freund Antalnak tehát volt oka és lehetősége rokonszenvezni a pszichoanalízissel, sőt, olyannyira elkötelezett és hozzáértő lett, hogy szakmai jellegű rendezvényeken is képviselhette Freudot vagy Ferenczit. 1919 februárjában például — a beteg Ferenczi helyett — Freund Antal elnökölt és tartotta meg a bevezető előadást a Főiskolai Pszichoanalitikai Egyesület alakuló ülésén. A Freund javaslatára elnökké megválasztott Litván József — akkor első éves orvostanhallgató — 1984-ben Freundra úgy emlékezett, mint aki „maga is analitikus volt, bár orvosi diplomával nem rendelkezett”.
primitív törzs főnöke
Az első világháborús évek nélkülözései, a nyomasztó élet, az elégtelen táplálkozás miatt Anna Freud megbetegedett. A fertőzést — amelynek első jelei 1917 januárjában jelentkeztek influenzás tünetekkel — tuberkulózisként diagnosztizálták. 1917. június 30-tól kezdődően — Ferenczi jóvoltából — Freudék két hónapot töltöttek Csorbatón a Mária Terézia-villában, szokatlanul hideg és viharos időben, de jó hangulatban. „Bár a magyarok faragatlanok és hangosak — írta Freud 1917. augusztus 21-én —, de az udvariasság, vendégszeretet, barátság és hűség a nagylelkűség formáját ölti, és ennek köszönhetően szinte gázolunk a túláradó kenyér-, vaj-, kolbász-, tojás- és szivarbőségben, mint valami primitív törzs főnöke.” Augusztusban tértek haza Bécsbe, kis időre megszakítva útjukat Budapesten. Freud hazafelé utaztában írta meg cikkét Goethéről — Egy gyermekkori emlék a Dichtung und Wahrheitből. 1917-ben Anna kellemes napokat töltött Ferenczi családjánál, anyjánál és húgánál. Pihent, evett, lovagolt. Ferenczi húga összeismertette néhány helybéli tanárral, úgyhogy a következő nyáron Anna Freud — aki Bécsben tanárként dolgozott — elhozta az osztályát. Ezekben a szervezőmunkákban nagy szerepet vállalt Lévy Lajos és Freund Kata, aki amolyan anya-pótlékot is jelentett Annának.

1918-ban, amikor a bécsi lakások általában fűtetlenek voltak, és alig volt mit enni, és amikor Freud — kabalisztikus számítások alapján — halálát várta, a Freud család — a körülményekhez képest — jól volt ellátva élelemmel, mert Ferenczi és Freund — katonai pozícióikat és kapcsolataikat felhasználva — minden körülmények között szereztek nekik élelmiszert, elsősorban húst, amely Freudnak mindig is fő tápláléka volt, és Trabucco szivarokat: ezek nélkül Freud képtelen volt dolgozni. Ekkoriban történt, hogy tószegi Freund Antal herefájdalmakkal kórházba került, ahol diagnosztizálták hereszarkómáját, és megműtötték. A nők körében népszerű, szép, gazdag és művelt férfinál — betegsége természete miatt és a kór kiújulásától való félelmében — neurózis fejlődött ki, és mélységes depresszióba zuhant. Elutazott Freudhoz, aki 1918–19 között analizálta és lelkileg meggyógyította. Halálos betegségének tudatában Freund elhatározta, hogy vagyonát jótékony célokra fordítja. Már korábban is segítette gyárának megöregedett munkásait, jelentős összegeket adva a vállalat nyugdíjintézetének, most úgy döntött, hogy pénzének nagyobbik részét a pszichoanalízis előremozdítása érdekében fogja felhasználni. Az volt a terve, hogy vagyonából másfélmillió koronás összegű Sigmund Freud-alapítványt hoz létre, aminek gondozásával Budapest városát bízza meg. Elképzelései szerint az alapítványból — Ferenczi Sándor tudományos irányításával — pszichoanalitikai népkórházat létesítenének Budapesten a kispénzű neurotikusok, depressziósok kezelésére. Egy kisebb összeget pedig nemzetközi pszichoanalitikai kiadó létrehozására fordítanának. Freudnak ugyanis vég nélküli nehézségeket okozott könyvei és folyóiratcikkei megjelentetése. Nemcsak azért, mert hiánycikk volt a papír, a betűminta, a munkaerő, hanem mert kiadója, Heller nehézkes ember volt.

Freund Antal és Freud elhatározták, hogy egy független, saját tulajdonú kiadóvállalatot alapítanak, amely lehetővé teszi Freud számára a kiadási munka önálló irányítását. Az elképzelés először az volt, hogy a kiadót Budapesten hozzák létre, hiszen itt volt a pénz, de később — 1918 novemberében — Freud Bécshez ragaszkodott. Addigra Freund negyedmillió koronát már átutaltatott Freud bécsi bankszámlájára, ám nagyon is kétséges volt, hogy a magyar hatóságok lehetővé teszik-e a fennmaradó és nagyobbik összeg kijuttatását az országból. Mindezek végül is azzal az érzéssel töltötték el Freudot, hogy van miért élnie, talán ezért is kezdett el ekkortájt egyre többet foglalkozni az írással. Ugyancsak 1918-ban Freud és barátai elhatározták, hogy kongresszust tartanak a nyári vakációk idején. Eleinte Breslauban tervezték megtartani, ám szeptember elején Budapest mellett döntöttek. A nyári szabadságok problémája ebben az évben elég zavaros volt, de Ferenczinek sikerült a Tátrában — ugyanott, ahol az előző évben — Freudéknak elhelyezést találnia. Freund Antal felajánlotta, hogy a tátrai út előtt pihenjenek nála. 1918. július 5-én Freud és a huszonhárom éves Anna hajóra szálltak Bécsben és titokban Budapestre érkeztek. Kiautóztak Kőbányára, a Tószegi Freund-villába. Itt vendégeskedtek, Freud egy-két hétig, Anna több hónapig. Freud felesége ezalatt második lányát, Sophie-t látogatta meg. A csorbatói szobák augusztus végéig voltak hozzáférhetők, majd ezután, nem messze, Lomnicban, a Vidor-villában kaptak elhelyezést szeptember végéig. Itt döntöttek arról, hogy a Kongresszust Budapesten tartják, mert Freud azt mondta, hogy Budapest a pszichoanalitikai mozgalom központja. Anna Freud ezalatt egy kőbányai iskolában tanított, formálisan pedig Freund Vera házinevelőjeként szerepelt. Kőbányán fogadta bécsi diákjait „project tanításra”. Tanulóinak Magyarország volt a project, tapasztalataikat feljegyezték, és aztán Bécsben a könyvtárban folytatták a munkát. Szeptemberben találkozott szüleivel és bátyjával, Ernsttel Budapesten, ők a kongresszusra érkeztek, Anna visszautazott Bécsbe, hogy tanári munkáját folytassa.
hangulatfestés
Sigmund Freud kőbányai tartózkodását titokban tartották, nehogy a riporterek megrohamozzák a vendéglátó házat. Freudot csak Ferenczi Sándor, Lévy Lajos, az Álomfejtést magyarra fordító Hollós István, tehát a legszűkebb baráti- szakmai kör látogathatta. Radó Sándor is csak évtizedek múlva idézte fel, miként ültek együtt egy kisvendéglői kerthelyiség diófája alatt Freuddal és Annával. A városban beszélték, hogy Freud Pestre érkezett, de azt, hogy hol lakik, nem tudták. Dénes Zsófia visszaemlékezéseiben megírja, hogy ő a Japán Kávéház művészasztalánál hallotta Freud titokzatos pesti tartózkodásának hírét. „Elrohantam Ferenczihez, aki akkor már Pesten volt katonaorvos. Sándor, igaz ez? Igaz. Miért nem mondtad el nekem? Mert szavamat adtam nekik […] Vendéglátó barátja úgy intézkedett, hogy a kert vasrácsos kapuja zárva legyen, és csöngetésre a kertész azt jelentse: nincs senki a házban. […] Másnap, amikor a válaszért beállítottam, komoly volt az arca. Tudod, mit kérdezett? Hogy te újságírásból élsz-e. Azt feleltem: igen. Erre azt kérdezte, hogy az ilyen interjúval külön keresnél-e. Azt feleltem: bizonyára, mert ez újságírói bravúr lenne. És erre azt mondta: hát akkor jöjjön el a hét végén.” Az interjú — amelynek az elejét hangulatfestésként idebillentyűzöm — a Világ 1918. augusztus 4-i, vasárnapi számában jelent meg. „Utam kivitt Budapest határába, egy zöld gyepágyas, Studió-rajzú, levegős és nagyszerűen magányos villába, Sigmund Freud tanár jóbarátainál tartózkodik látogatóban. A szobába, ahol ültünk, annyi fény özönlött be, mintha műteremablakon áramlanék. Kint júliusi, teljes rózsákat facsart a szél. Freud háttal ült az ablaknak, nagy, sötét bőrfotelben és világosszínű, nyári öltönyben.”

Az Ötödik Nemzetközi Pszichoanalitikai Kongresszust 1918. szeptember 28–29-én rendezték a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Freudon és szakmabeli lányán kívül részt vett felesége és legfiatalabb fia, Ernst Freud, a későbbi építész, aki 1926-ban házat épít Palesztinában Chaim Weizmannak. Ez volt az egyetlen olyan kongresszus, ahol — Annán kívül — a Freud család valamelyik másik tagja is megjelent. Ernst, kétéves frontszolgálat után — tuberkulózis és nyombélfekély miatt — szárnysegédi rangban rokkantállományba került, és 1918 nyarán egy tátrai szanatóriumban pihent, ezért tudott csatlakozni szüleihez. A tudományos kongresszus témája a háborús neurózisok voltak. Szakmai megfigyelőivel az Antant is képviseltette magát. A konvencióktól mentes tanácskozás hangulatát — a szivarozva és cukorkát szopogatva gondolkodó Freudot — Kosztolányi Dezső megörökítette. Budapest főpolgármestere és elöljárói a résztvevőket a nemrégiben megnyitott Gellért Szállóban helyezték el, egy külön gőzöshajót bocsájtottak rendelkezésükre, fogadásokat és vacsorákat adtak. A Nemzetközi Szövetség következő elnökévé Ferenczi Sándort, főtitkárává Freund Antalt választották. Freud — családja neheztelése ellenére — olvasta, és nem szabadon mondta előadását — Fejlődési tendenciák a pszichoanalitikus terápiában —, amelyet júliusban írt, Kőbányán, a Freund-villában. A kongresszus szinte eufórikus hangulatában Freud bizonyos volt abban, hogy a pszichoanalízis világviszonylatban legfontosabb központja Budapest lesz. Októberben például több mint ezer diák kérvényezte a rektornál, hogy Ferenczi előadhassa a pszichoanalízist az egyetemen. A magyar kormány ígéretet tett, hogy létrehoz egy pszichoanalitikai intézetet, és bevezeti a tárgy egyetemi oktatását valamelyik megfelelő tanszékhez rendelve. A Freund által adományozott pénz Budapesten volt, ahol Otto Rank, Freund és Ferenczi hónapokat töltöttek el az új kiadóvállalat megszervezésével. Még arról is beszéltek, hogy Rank áttelepül Budapestre. De a Monarchia felbomlása minden elképzelést meghiúsított, hónapokba is beletellett, amíg egy levél Pestről Bécsbe jutott, a letéti pénz hozzáférhetősége megingott.
a lovagi kornak vége
„Tudom, hogy Ön egy magyar hazafi — írta Freud 1918 őszén Ferenczinek —, és ezzel kapcsolatban fájdalmas tapasztalatokra számíthat. Úgy tűnik, a magyarok azzal a gondolattal hitegetik magukat, hogy ők egyedül elkerülhetik az országuk megkisebbítését, mert a külső világ különösképpen szereti vagy tiszteli őket: egyszóval, hogy ők »kivételek«. […] Biztosan el kell jönnie a kiábrándulásnak és rossz idők jönnek majd vele. Mindazok a hiányosságok, amelyeket a magyarok mint politikusok mutatnak, önmagukon fognak visszaütni. Még jó időben vissza a haza iránti libidóval és azt a pszichoanalízisnek szentelni, különben visszavonhatatlanul nyomorultul fogja érezni magát. […] Nem tudja, hogy a lovagi kornak vége van Don Quijotéval együtt?! Ne engedje, hogy túlságosan érintve legyen Magyarország sorsától; talán egy ilyen tehetséggel megáldott és életerős nép megfog újulni. Ami az öreg Ausztria letűnését illeti, csak mély megelégedettséget érzek. Sajnos én nem tartom magamat sem németnek-osztráknak, sem pán-germánnak.

Szeretnék mély szimpátiát érezni a magyarokkal, de képtelen vagyok rábírni magam. Nem tudom túltenni magam ezeknek az egészen műveletlen embereknek a kegyetlenségén és érzéketlenségén. Kétségtelenül nem voltam a régi rendszer híve, de kétlem, hogy a politikai bölcsesség jele volna megölni a legokosabbat [Tisza] a sok gróf közül, és a leghülyébbet [Károlyi] megtenni elnöknek. A mi pszichoanalízisünkre is balszerencse jár. Nem előbb kezdte el érdekelni a világot — a háborús neurózisok miatt —, mint amikor a háborúnak vége lett, és amikor végre keresztezi az utunkat egy pénzforrás, azonnal kiszárad. Persze a balszerencse az élet szokásos velejárója. A mi királyságunk bizonyosan nem ebből a világból való.¹‘

A helyzet Ausztriában olyan rossznak tűnt, hogy többen is megpróbálták emigrációra késztetni Freudot. Ferenczi magyarországi áttelepülést javasolt 1918 novemberének elején.

Az Internationaler Psychoanalytischer Verlagot 1919. január közepén alapították meg Bécsben. Az igazgatók: Freud, Ferenczi, Freund, Rank. Első kiadott könyvük a háborús neurózisokról szólt, Abraham, Ferenczi, Jones és Símmel írták, az előszót Freud. A kiadó a teljes húszéves működése alatt mintegy százötven könyvet jelentetett meg, köztük Freud összegyűjtött munkáit. Freud nem kért jutalékot a könyvei után, sőt ő maga is adott saját pénzéből a kiadásokra. Igazából Rank volt a motorja a kiadónak, pihenés nélkül dolgozott éveken át. Freud életrajzírója, Ernest Jones szerint, Rank teljes testi és szellemi kimerülésének ez volt az oka.

A Freund-féle másfélmillió koronás — kb. félmillió dolláros — alapítványi tőkéből összesen félmillió koronát utaltak át Bécsbe. Ennek az összegnek a felét Bécsben akarták tartani, a másik felét Londonba átutalni. A Monarchia felbomlásakor a koronát vagy osztrák koronaként, vagy az akkor alakult Csehszlovák Köztársaság koronájaként lehetett elhelyezni. A kiadó a Bécsben hagyott negyedmillió koronát osztrák koronaként tartotta a bankban. Ez szerencsétlen dolog volt, mert az osztrák korona inflálódott, míg a csehszlovák korona megerősödött. A kiadó által foglalkoztatott nyomdák is Csehszlovákiában voltak, így ezeket csehszlovák koronában kellett kifizetni. 1919 szeptemberében Ernest Jones és Eric Hiller — utóbbi a kiadónál alkalmazott egyik munkatárs — elhatározták, hogy a másik negyedmillió koronát kicsempészik Ausztriából Angliába. Az osztrák határon a vámvizsgálatnál meztelenre vetkőztették őket, de végül sikerült kivinniük a pénzt Londonba. A Magyarországon megalakult Tanácsköztársaság az alapítványi összeg hátramaradt nagyobbik részét az országban tartotta. A fehérterror idején — a növekvő antiszemitizmus miatt is — Ferenczi helyzete megingott. Freund, Rank és Ferenczi hiába igyekeztek meggyőzni a hatóságokat, engedjék ki Bécsbe a pénzt, csak azt sikerült elérniük, hogy a pénz egy részét megmentették a lefoglalás elől. A fővárosi hatóságok úgy döntöttek, hogy ezt a jótékony célú összeget emberbaráti célokra kell fordítani, de csakis az országon belül. Ferenczi felajánlotta, hogy a pénz felét kapja meg Budapest jótékony célra, a másik felét pedig fordítsák a pszichoanalízis előmozdítására, hozzanak létre egy szakirányú intézetet a fővárosban. Bódy Tivadar polgármester felkérte az egyik orvosprofesszort — nem tudjuk, kit —, készítsen írásbeli véleményt a pszichoanalízis tudományos állásáról. A vélemény nagyjából csak idézeteket tartalmazott egy freiburgi orvos, Hoche, 1910-ben Baden-Badenben tartott, a freudi elméletet „ördögi módszernek” nevező előadásából. Ferenczinek — aki a Tanácsköztársaság idején a pszichoanalízis egyetemi tanári rangú előadója volt — felajánlották, írjon ellenvéleményt. Ő Freud tanácsát kérte. 1920. január 1-én Freud ezt válaszolta Ferenczinek:

Kedves Barátom:

Proszit az Új Évre, bárcsak megérné — lévén sokkal fiatalabb, mint én —, hogy lásson valamelyes menekülést a nyomorúságnak ezen tengeréből!

Nagyon nagy sajnálkozással töltött el az a meglátásom, hogy nem sikerült előbbre jutnia Bódyval, aki, azt hiszem, egy gyáva és csaló állat. Meggyőződésem, hogy másfajta és ellentmondást nem tűrő módon kell vele bánni. Úgy tűnik, ön úgy viselkedett, mint egy alázatos ügyfél a bíróságon, akitől megtagadják az időt, hogy kifejthesse az álláspontját, pedig úgy kellene őt önnek kezelnie, mint egyenlő jogokkal rendelkező felet. Továbbá, az az elképzelése, hogy egy udvari tanácsostól protekciót kér, megdöbbentett engem, mert teljesen elhibázott; jó, hogy kérése visszautasításra talált.

Azt javaslom, ahelyett, hogy ismételten könyörögne B-nek, hogy nagy kegyesen megajándékozza önt egy személyes kihallgatással, kérje meg Lévy Bélát [Lévy Lajos bátyja, nemzetközi jogász, H. M.], hogy küldjön neki egy formális levelet — szilárd és kimért stílusban írva — valami ilyesféleképpen:

Ön, az a személy, akit az ajándékozó teljes hatalommal ruházott fel, minden kétséget kizáróan részes abban, hogy a város képviselői magukévá tettek egy ellenséges, negatív hozzáállást az alapítványi összegnek az adományozó szándékai szerinti és az előző polgármester által jóváhagyott felhasználásához.

Tévedhetetlen bizonyítéka ennek az volt, hogy ön ítéletet kért valakitől, aki a leghalványabb szakismerettel sem rendelkezett ahhoz, hogy megőriztessék a közönséges előítéletektől. Ez a hozzáállás a város részéről nagyon sajnálatos, hiszen egy intézet létrehozása a pénztelen idegbetegek kezelésére a legnagyobb mértékben humanitárius és tudományosan igen értékes vállalkozás lett volna, amely Budapestet a többi nagy központ elé helyezte volna.

Ha Budapest visszautasítja ezt a tervet, önnek nem kell az ügyet tovább sürgetnie. Továbbá, legyen biztos abban, hogy a sok idegen, az olyan emberek felvétele a kuratóriumba, akik számára a munka ismeretlen, és akiket az érdekeik más irányokba húznak, csak egy állandó meg nem értés forrása lesz, és elkerülhetetlenül veszélyeztetni fogja a vállalkozást.

Másrészt, ön megadhatja az abszolút biztonságot az ajándékozó nevében, hogy az összeget nem fogják más felhasználásra számításba venni, mint amire szánva lett. Halála esetén is biztos lehet abban, hogy az örökösei és a végrendeletének végrehajtói az akaratát változtatás nélkül teljesítik. A kölcsönös hajthatatlanságnak az egyetlen következménye az lenne, hogy az összeget nem lehetne felhasználni, és sem a város, sem a tudomány nem részesednének belőle. A város képviselői legyenek teljesen tisztában azzal, hogy bármilyen próbálkozás, hogy az összeget a saját szempontjaikra fordítsák, mind most, mind a jövőben kudarcra lesz ítélve.

Ennek a kellemetlen lehetőségnek a fényében ön javasolja — ismét csak az ajándékozó nevében — a következő megoldást, amely eloszlathatja az összes nehézséget. Készüljön fel, hogy az összeg kéthetedét átutalja a városnak szabad felhasználásra, feltéve, hogy a maradékot azonnal és semmiféle további ellenőrzés vagy megszorítás nélkül az ön rendelkezésére bocsátják, hiszen ön az ajándékozó megbízottja az ő tudományos céljainak véghezvitelében. Ha a város képviselői nem fogadják el ezt a megosztást és éles elválasztást, akkor önnek kell felelőssé tennie őket az ajándékozó emberiességi céljainak érvénytelenüléséért.

Ennyit a levélről. Keményebbé is alakíthatja, de semmiképpen ne enyhítse. Erélyesen utasítson vissza minden elképzelést a pénz elaprózva elfecsérléséről vagy bármely más megalkuvásról. Végső esetben (bár nem szívesen) beleegyezhet, hogy a város az összeg háromhetedét kapja.

Az ön erélyessége a végén hatásos lesz. Bármilyen további »jelentés« vagy »vélemény« teljesen fölösleges lesz. Az ön részéről való ilyen hozzáállás előfeltevése egyetértés lenne azzal, hogy Tóni [Freund Antal, H. M.] eredeti szándékát nem teljes mértékben visszük végbe. Ezt most Budapesten nem lehet megtenni. Őrizzen meg valami közvetlen autonómiát.

Gyors és energikus lépést javaslok az ön részéről.

Szívélyes üdvözlettel, az Ön Freudja.”

A próbálkozások nem értek el semmit, csak három év múlva tudták az összegnek egy kis részét kimenteni, és 1926-ban tízezer svájci frankot megszerezni.

Freud elhatározta, hogy a kapott pénz kamataiból díjat alapít, amelyet minden évben a legjobb orvosi, illetve nem orvosi tárgyú esszé írójának ítélnek. A második évben az egyik díjazott Róheim Géza volt.
hasüregi áttét
1919 márciusában Freund Antalnál hasüregi áttét jelei mutatkoztak. Hónapokon át remény és félelem között hányódott. „Ebben az évben nem lesz nekünk többé semmiféle Magyarország” — írja Freud május 9-én Max Eitingonnak, az analitikai mozgalom Freund melletti másik gazdag emberének, majd április 20-án Ferenczinek a következőket: „Harminchárom évvel ezelőtt, frissen avatott orvosként egy bizonytalan jövővel kellett szembenézzek, azzal az egyetlen megoldási lehetőséggel, hogy Amerikába megyek, ha az alatt a három hónap alatt, ameddig készleteim kitartanak, nem történik valami reménykeltő. Nem lett volna jobb összességében, ha a sors abban az időben nem mosolyog rám olyan barátságosan? Bármit is értem el azóta, a biztonságot nem értem el. Mégis, nem leszek képes sokkal többre, mint egy másik egyharmad évszázadnyi kemény munkára — emberi lényekkel és démonokkal.”

1919 októberében Ferenczi — Magyarország nemzetközi elzártságára hivatkozva — lemondott az egyesületben betöltött elnöki tisztéről. Az irányítást Jones vette át, és a pszichoanalitikai mozgalom központjává Londont tette meg. Ekkortájt, október elején egy londoni orvos, David Forsyth több hétre Bécsbe utazott, hogy Freudtól analitikai órákat vegyen. Forsyth felvidította Freudot azzal a véleményével, hogy Freund Antal kiújulónak tűnő daganata nem rosszindulatú. November közepén maga Freud is felfedezett egy vándorvesét Freundnál, amelyikről — legalábbis rövid ideig — azt remélte, hogy ez az a valami, amit a magyar orvosok kiújult daganatként diagnosztizáltak. Bizakodott azért is, mert egyik közeli munkatársát, Ludwig Binswangert — aki egyedül Freuddal osztotta meg betegsége igazi természetét — még 1912-ben ugyanazzal a daganattal műtötték, mint Freundot, s Binswanger életben volt. Azonban egy további, diagnosztikai célú műtét minden kétséget kizáróan igazolta a metasztázist, és Freund Antal állapota gyorsan romlott.

Freud mindennap Freundnál volt. Talán közösen néztek szembe a halállal. Szeptemberben a kiadó vezetőségében a munka ellátására már képtelen Freund Antal helyére Ernest Jones került. Találkozásukról Jones utólag megjegyezte: „Ez volt az egyetlen alkalom, amikor von Freunddal találkoztam, és sohasem fogom elfelejteni azt a szomorú kifejezést, amely ebből a halálra ítélt emberből áradt, miközben nézte az utódját.”

Még az 1910-es évek elején Freud legbizalmasabb munkatársi köre — Ferenczi Sándor, Karl Abraham, Ernest Jones, Otto Rank és Hans Sachs — egy zárt, szinte titkos műhelyt hozott létre az ,,Öreg” körül. Ez volt az ún. Bizottság, amely „erőt öntött Freudba”. Az ókori holmik gyűjtése Freud hobbija volt. Voltak régi görög intagliói is, ezekből egyet-egyet ünnepélyesen átadott a Bizottság tagjainak, akik azokat gyűrűbe foglaltatták és viselték. Freud maga is hordott egy ilyen gyűrűt: egy Jupiter-fejet ábrázoló görög-római intagliót. Freud közölte a szenvedő Freund Antallal, hogy megválasztották a Bizottság leendő tagjának, és átadott neki egy intagliós gyűrűt. Decemberben Abraham, aki a budapesti kongresszus alatt ismerkedett meg Freund Antallal — megkérdezte Freudtól, hogy szerinte Freund tisztában van-e közelgő végzetével, mert írna neki, de nem tudja, milyen hangot üthet meg. Freud azt válaszolta, hogy Freund mindennel leszámolt józanul, sőt, még arról is rendelkezett, hogy az a gyűrű, amelyet — mint a Bizottság leendő tagja — tőle kapott, a halála után visszaszármaztassák, hogy Eitingonnak — aki a Bizottságban az ő helyébe lép — átadható legyen. Később Freund özvegye igényt tartott a gyűrűre, így Freud a saját maga által viselt gyűrűt adta Eitingonnak.

A haldokló Freundot Freud nap mint nap kísérte a halál felé. Freund Antal halála után három évvel Freud is rákos lett. Max Schur, Freud kezelőorvosa írja, hogy a szenvedő Freund Antal szelleme állandóan a beteg Freud előtt volt.
hősiesen halt meg
Dr. Tószegi Freund Antal 1920. január 20-án hunyt el Bécsben. Freud hangsúlyozta, hogy Freund hősiesen halt meg, nem hozott szégyent a pszichoanalízisre. Másnap ezt írta Eitingonnak: ,,T(oni) F(reund) meghalt tegnap, megszabadult csendben gyógyíthatatlan betegségéből. Az ügyünk szempontjából nagy veszteség, számomra metszően éles fájdalom, mégis olyan, amelyhez az elmúlt hónapok során volt módom hozzászokni. Reménytelenségét hősiesen és tiszta tudatossággal viselte és nem hozott szégyent a pszichoanalízisre.

Amikor megkapta az ön levelét, amiben üdvözölte őt mint a Bizottság egyik tagját, elsírta magát és ezt mondta: Tudom, hogy ő lesz az utódom, rámutatva a Bizottság-gyűrűre, amit tőlem kapott. A megszokott okosságával helyesen kitalálta, hogy ezt a gyűrűt — amelyben ez a különösen érdekes kő van — önnek szántam, és ezért nem próbáltam meg egy másikat keresni önnek. Egy kis idő múlva ténylegesen lehúzta ujjúról a gyűrűt és rendelkezett arról, hogy halála után juttassák vissza hozzám.” Ferenczinek megírta Freud, hogy megöregedésének egyik lényeges oka Freund halála volt.

Freund Antalt január 22-én, egy csütörtöki napon temették. Ugyanennek a napnak az estéjén Freudot értesítették Hamburgban élő, huszonhat éves, kétgyermekes Sophie lánya súlyos tüdőgyulladásáról, majd további két nap múlva — január 25-én — haláláról.,,Szegény vagy boldog Freund Tónit a múlt csütörtökön, e hónap 22-én eltemették. Sajnálattal hallom, hogy az ön édesapja a soron következő most, de nekünk mindnyájunknak egyszer soron kell következnünk, tűnődöm, mikor következem én. Tegnap átéltem egy olyan tapasztalatot, amelynek hatására azt kívánom, bárcsak nem sokáig tartana!” — írta Freud január 26-án Jonesnak, akinek apja ekkortájt halt meg rákban, és ,,Azért ez egy kicsit sok volt egy hétre” — írta január 29-én Ferenczinek, majd február 12-én újból Jonesnak: ,,Így hát az ön apjának nem kellett addig kitartania, amíg a rák darabonként fel nem falja, mint szegény Freundot. Milyen szerencse. … Vissza tud emlékezni egy olyan időszakra, amely ennyire tele lett volna halállal, mint a mostani?”

Freund Antal Freud-írta nekrológja a Zeitschrift für Psychoanalyse 1920. évi 1. számában jelent meg. Freud 1925-ös Önéletrajzában a pszichoanalitikai mozgalom egyik legkiválóbb tagjaként említi Freundot. Freud egyik fia, Martin, aki bankügyekkel foglalkozó ügyvéd volt, Freund Antal emlékére fiát Antonnak nevezte el. Ugyanígy tett a pszichoanalitikus Ernst és Marianne Kris. Ügyvezető igazgatója emlékére — akinek „megértő szociális gondolkodása és humanizmusa ritka jóakarattal és példaadóan nyilvánult meg alkalmazottaival szemben” — a Kőbányai Polgári Serfőző Részvénytársaság, az 1919/20. üzletév terhére háromszázezer koronás alapítványt hozott létre.
mindnyájunk barátja
Freund Antal alakját Freud belefoglalta egyik híres előadásának, Az álom és az okkultizmusnak szövegébe: „1919 őszének egy napján, d. e. 3/4 11 órakor dr. David Forsyth, aki éppen akkor érkezett Londonból, beküldi hozzám névjegyét /…/. Röviddel ezután, 11 órakor egyik betegem jön hozzám, P. úr, egy 40–50 év közötti, szellemes és szeretetre méltó férfi […]. Az elmúlt hét egyik napján, miután 11 órakor hiába vártam P. urat, elmentem hazulról, hogy meglátogassam dr. Anton v. Freundot penziójában. Meglepetve láttam, hogy P. úr ugyanazon ház egy másik emeletén lakik, mint amelyben a penzió volt. Később, ezen esetre célozva, elmondtam P-nek, hogy úgyszólván meglátogattam a házát, arra azonban egészen határozottan emlékszem, hogy az illető nevét, akit meglátogattam — nem említettem. […] És most esett meg vele régen fennálló érintkezésünk kapcsán először, hogy nevemet […] Freud helyett Freundnak mondta. […] Azon férfinak nem csupán a neve volt Freund, hanem valóban mindnyájunk barátja is volt. Az a dr. Anton v. Freund volt, akinek adománya lehetővé tette kiadóvállalatunk megalapítását. Az ő és Karl Abraham néhány évvel később bekövetkezett halála volt a két legsúlyosabb csapás, amely a pszichoanalízist érte.”

*

Az, hogy Freud a tizenkilencedik század utolsó másfél, vagy két évében írta Álomfejtés című könyvét, s a mű 1899 novemberében jelent meg, ám a kiadó úgy elöntött, hogy a címlapon 1900-at tünteti fel a megjelenés éveként, nem valami érdekes dolog. Az sem számottevő, hogy a hatszáz példányban megjelent könyvön csak nyolc év alatt sikerült túladni. Hogy a könyv megírásának idején — Ernst Freud visszaemlékezése szerint — apja úgy jött a családi étkezésekhez a lugasból, ahol dolgozott, „mintha holdkóros volna”, és egészében „álomban élő ember” benyomását keltette, különösebben semmit nem jelent. Legfeljebb annyit, hogy Freud nagyjából átaludta azt a másfél vagy két évet, ami a tizenkilencedik századból még hátravolt. Arra, hogy az Álomfejtés szecessziós könyv, közvetve jön rá az ember. A kortársak reakcióiból, akik Freud munkáját „misztikusnak” és „zűrzavarosnak” nevezték. Mivel ugyanezek a kortársak ugyanilyen jelzőkkel illették a preraffaelitákat, vagy éppen a gödöllői művésztelep „álmodozóit”, a balítéletek következetessége okán az Álomfejtés is szecessziós. De ez sem érdekes. Mondhatnánk a tizenkilencedik század értelmezőjének, összefoglalójának, „alapművének” is az Álomfejtést, s ezzel bizonyosan a legfontosabbat mondanánk róla. Nem az álmokról beszélnénk és nem a megfejtésük tényéről, ez különben is ókori dolog volna. Hanem arról — és ebben van a tizenkilencedik század, és ebben az Álomfejtés lényege —, hogy minden az emberre hagyódott. Nem rábízódott. Ráhagyódott, mint egy kabát. A rábízás a huszadik század kudarca. A ráhagyás a tizenkilencedik század reménysége. Ráhagyni az emberre a test dolgait és remélni, hogy ez jó — ez volt a tizenkilencedik századi ember hite. Rábízni az emberre mindent — ebből lettek a haláltáborok.
itt bujkáltak
Az Álomfejtés Freud főműve. Nem mi mondjuk, ő írta 1931 tavaszán, a könyv harmadik angol kiadásának előszavában. „Ez a könyv foglalja magába a legértékesebb felfedezést valamennyi közül, amelyeket tennem megadatott.” E híres könyvnek méltán híresek az előszavai. Két kivétellel Bécsben, a szecesszió fővárosában kelteződtek. A második kiadás előszavát Freud Berchtesgadenben írta 1908 nyarán. Az Álomfejtés ötödik kiadása előszavának végén ez áll: „Budapest-Kőbánya, 1918 júliusában”. Még áll a villa Budapesten, a Sörgyár utca 16. szám alatt, ahol ez az előszó megíródott. A külső zárt kőkerítés is eredeti, a sarokoszlopok még mindig a kerti lépcső lámpatartóit mintázzák. Régi még a vasalásos tömör fakapu, s a sörgyári épületek idetűnő kontúrjai is régiek. A gőz is akként oszladozik a gyártelek fölött, mint a századelőn. Tószegi Freundék kőcímere, s az egykor tán lenyűgöző fafaragásos belső lépcső is megvan még. A Budapest Gyűjtemény fotótárában őrzött felvételek szerint 1992-ben még megvolt a Vidor Emil tervezte villa bejárat feletti kupolás esőbeállója, és 1975-ben még nem építették be a teraszt. Talán az ászokpincékhez vezető alagút is létezik, a ház egyik mostani lakója, Cserháti János mérnök úr meséli, itt bujkáltak 1944-ben a Freund család tagjai. A kertben, mint a kertekben általában, rózsák vannak, de roncsautók és dudva is. Felsejlenek, a belső útról nézve, a környező lakótelep blokkjai. A villa egykori tulajdonosa, a Freudékat vendégül látó, s a pszichoanalízist halálával is dicsérő Freund Antal sírja a Salgótarjáni úti temetőben van, ahol — szecessziós kövek alatt — a holokauszt előtti magyar kapitalisták nyugosznak. Az éjszakát idéző gránit síremlék is Vidor Emil tervezése, mint ahogy tőle valók a Serfőző Rt. régi épületei is. Itt a temetőben belelátni némely sírba. Fekvő kriptaajtók, félrelökött zárólapok — mint ajkak: „Megszámlálhatják minden csontomat.”

IRODALOM

Dénes Zsófia: Beszélgetés Freud professzorral. Világ, 1918. aug. 4.
Dénes Zsófia: Szivárvány Pesttől Párizsig. Gondolat, Budapest, 1979.
Freud, Sigmund: Önéletrajz. Pantheon, Budapest, (é. n.)
Freud, Sigmund: ’Az álom és az okkultizmus’. In: S. Freud: A lélekelemzés legújabb eredményei. Ampelos Könyvek, Debrecen, 1943., p. 37—68.
Freud, Sigmund: Álomfejtés. Helikon, Budapest, 1985.
Gay, Peter: Freud. A life for our time. W. W. Norton and Co., New York and London, 1988.
Harmat Pál: Freud, Ferenczi és a magyarországi pszichoanalízis. Bethlen Gábor, Budapest, 1994.
Haynal André: Viták a pszichoanalízisben. Freud—Ferenczi—Bálint. Thalassa Alapítvány, Cserépfalvi, Budapest, 1996.
Jones, Ernest: Sigmund Freud: Life and work. I—III. The Hogarth Press, London, 1956—57.
Jones, Ernest: Sigmund Freud élete és munkássága. Európa, Budapest, 1983.
Kosztolányi Dezső: Freud szivarja. Pesti Napló, 1918. okt. 1. (Kosztolányi Dezső: Füst. Szerk.: Réz Pál, Szépirodalmi, Budapest, 1970., p. 447—478.)
Kőbányai Polgári Serfőző Rt.: Az 1920. évi március hó 30-án tartandó XXVII. rendes évi közgyűlés elé terjesztendő évi jelentés és zárszámadás az 1918/1919-ik üzleti évről. Cilcer és Társa, Budapest, 1920.
Litván József: A Főiskolai Pszichoanalitikai Egyesület. Magyar Nemzet, 1984. okt. 26.
Robert, Marthe: The Psychoanalytic Revolution. Sigmund Freud’s life and achievement. A Helen and Kurt Wolff Book, Harcourt, Brace and World, Inc., New York, 1966.
Schur, Max: Freud: Living and Dying. International Universities Press, Inc., New York, 1972.
Tószegi Antal: Lévy Lajos arcképe. In: Scheiber Sándor szerk.: Évkönyv — 1983/84. MIOK, Budapest, 1984., p. 369-3841
Young-Bruehl, Elisabeth: Anna Freud. A biography. Summit Books, Simon and Schuster, Inc., New York, 1988.

FÜGGELÉK

Sigmund Freud
Dr. Anton von Freund

(Sigm. Freud: Gesammelte Werke, 13. kötet, Imago, London, 1940, p. 435—436. Az eredeti megjelenés éve: 1920.)

1920. január 20-án, néhány nappal negyvenedik életévének betöltése után egy bécsi szanatóriumban meghalt dr. Tószegi Freund Antal, aki az 1918 szeptemberében megrendezett budapesti kongresszus óta a Nemzetközi Pszichoanalitikus Egyesület főtitkáraként dolgozott. Tudományunknak legerőteljesebb előmozdítója és legszebb reményekkel kecsegtető tagja volt. 1880-ban született Budapesten, megszerezte a filozófiai doktorátust, tanári címre pályázott, azonban engedett a rábeszélésnek, hogy beálljon apja ipari vállalkozásába. Azok a nagy sikerek, amelyeket mint gyáros és szervező elért, nem tudták a szociális segélynyújtás és a tudományos tevékenység iránti, lénye mélyéről fakadó vágyát elnyomni. Saját személye iránt igénytelen volt, és minden olyan képességgel rendelkezett, amellyel az embereket bámulatba ejthette és szeretetüket megnyerhette. Minden pénzügyi hatalmi eszközét arra használta fel, hogy másokat segítsen, az emberi sorsok nehézségeit enyhítse és mindenütt erősítse a szociális igazság lényét. Nagy baráti körre tett szert, akik nagyon érzékenyen fogják fogadni az ő elvesztését.

Amikor az élete utolsó éveiben megismerkedett a pszichoanalízissel, úgy tűnt, hogy mind a két nagy kívánsága teljesülhet. Azt a feladatot tűzte maga elé, hogy a tömegeknek pszichoanalízis útján segítsen és gyógyításra használja fel ennek a tudománynak a technikáját. Ez eddig csak néhány gazdagnak jutott osztályrészül, ő a szegények neurotikus nyomorán akart segíteni. Mivel az állam a lakosság neurózisával nem foglalkozott, a klinikák nagy része a pszichoanalitikus terápiát elvetette anélkül, hogy valami pótlást nyújtott volna, és a pszichoanalitikus orvosok — kötve az önfenntartás szükségességéhez — nem voltak alkalmasak erre a hatalmas feladatra. Freund Antal az ő magánkezdeményezésére meg akarta találni az utat egy ilyen fontos szociális kötelezettség teljesítéséhez. A háborús évek alatt egy akkor nagyon jelentős összeget, több mint másfélmillió koronát Budapest város humanitárius céljaira összegyűjtött. Ezt az összeget ő az akkori polgármester, dr. Bárczv István beleegyezésével egy budapesti pszichoanalitikai intézet megalapítására fordította, így támogatva, s a nép számára hozzáférhetővé téve az analízist. Az volt a szándéka, hogy pszichoanalitikai gyakorlatra kiképeztesse az orvosok nagy részét, akiket azután az ambuláns kezelésre megjelenő szegény neurotikusokat kiszolgáló intézmény honorált volna. Az intézet az analízis területén középpontja lett volna a tudományos továbbképzésnek. Dr. Ferenczi lett volna az intézmény tudományos vehetője és Tószegi Freund a szervezet fenntartója. Egy megfelelő kisebb összeget az adományozó Freund odaadott a Nemzetközi Pszichoanalitikai Kiadó alapítására.

Ám „Mik azok a remények, mik azok a tervek, melyeket az ember, a múlandó, épít?”

Tószegi Freund korai halála ezeknek az emberbaráti, s a tudomány számára oly reményteljes terveknek véget vetett. Noha az általa gyűjtött alapítvány megvan, a magyar fővárosban lévő jelenlegi hatalmi testület viselkedése nem tesz eleget ezeknek a várakozásoknak. Csak a Pszichoanalitikai Kiadó jött létre Bécsben.

Az a példa, amelyet az elhalt nyújtani akart, mégis megtette a hatását. Néhány héttel a halála után Max Eitingon — energiájának és szabad szellemének köszönhetően — Berlinben megnyitotta az első pszichoanalitikai poliklinikát. így Freund munkája folytatóra talál, személyisége pótolhatatlan és felejthetetlen marad.

felső kép | Balról jobbra: ülnek: Sigmund Freud, Ferenczi Sándor és Hans Sachs. Állnak: Otto Rank, Karl Abraham, Max Eitingon, és Ernest Jones, 1922, blog.stillpointspaces.com