FELDOLGOZVA
[LÁTTAM, HOGY KÖZELEDIK]
Az előszoba sarkában, a fogasról lógó kabátok alatt élt Candy anyó. A tizennyolcadik születésnapomra kaptam anyámtól, aki az ő anyjától örökölte, a nagyanyám meg a dédanyámtól, aki az üveghegyen túl találta szitaszitapénteken, kidobva a szeméttelepre az elnyűtt matracok közé.
Kis termetű (alig nyolcvan centis), zömök asszony volt. Kilowattokat evett, évente százhetvenkettőt, és bár a lidérces nyikorgásától sosem tudtam aludni, ő szolgáltatott egyedül fényt a sötét előszobában, ha kinyitottam az ajtaját.
dugig gyömöszölt fiókok
Kitártam reggelente, hogy felhúzzam a csizmámat, hogy megtaláljam a csempére esett kontaktlencsét. De nyílt az ajtaja magától is, tolták a dugig gyömöszölt fiókok, mindig meg akart lesni az előszobában, az a három fiók, tele fagyasztott borsóval, darált hússal, a szomszéd fájáról szedett meggy-gyel, kimosatlan, véres bugyikkal, befizetetlen számlákkal, megtartott könyvtári könyvekkel, sosem kapott Bálint-napi rózsával, mind mínusz tizennyolc fokon hibernálva.
Candy anyó visított, ha megéhezett, egy éppen vágott disznó hangjával, és nem csitult, míg csordultig nem tömtem, ahogy anyám tanította, aki az övétől leste, és így tovább.
Mesterien tudott fagyasztani, ha hazahoztam egy pofont, egy felfutott szálú harisnyát, egy kinyomott hívást, vagy akciós volt a zsemle a péknél, moly petézett a lisztbe, Candy anyó bármit elsüllyesztett, és gondolnom sem kellett azokkal többé.
Mikor aztán pukkadozott, nyivákolt, hogy tele van, berúgni sem lehetett az ajtaját, csurgott belőle a vér, kigurultak a résein a leggyengébb borsószemek, biztosnak tűnt, hogy többé képtelen nyelni, akkor éjjel eleredt az eső, lecsöpögött a lyukas tetőn az előszobába, megöntözte Candy anyót, aki nőtt, mint a gomba a mesében, és másnap befért alá-belé az egérke, a veréb, a nyúl meg az újabb pofon is.
százéves bejgli
Mikor várandós lettem, és kellettek a gyerekkori leleteim, kértem Candy anyót, adja ki. Mondta, hogy nyiff-nyaff, nem adja holnap se, az övé. Erőszakkal felfeszítettem az ajtaját és téptem a fiókokat, ő bosszúból megfagyasztotta a csuklóm, de akkor sem engedtem, túrni kezdtem. A végtelenbe láttam, a saját védtelenségembe, meg kellett állni, hogy került ide ez a százéves bejgli, az ajándék szappan, amiről rég elfeledkeztem, az érintés, amit sosem feledtem teljesen, és ott volt a CSÚNYA, amit az iskolában mondtak rám, meg a NYOMORULT és a DÖGÖS, és mit keres a fagylaltos dobozban a halott gyerekkori pintyem, a nagyanyám szomorúsága meg az anyám éjszakája a nemapámmal.
Candy anyó jajveszékelt, én is nyüszítettem, ránk omlott a lyukas tető, de én csak rángattam a fiókokat, ő meg húzta vissza magába, és akkor megláttam a leleteket, jégkockává fagyva, évtizedek álmatlan éjszakái, barnuló banánok, maradék szalonnák és minden, minden alatt.
Hívtam az anyámat, a nagyanyámat, a halott dédanyámat, a pszichológust meg a fagyasztó-irtókat, és szépen lassan kirámoltunk és leengedtünk mindent, nyakig elborított a víz meg a borsó. Büdös lett és nedves, és azt kívántam, bár ki se nyitottam volna, hagytam volna a leleteket a fenébe, nem kellett volna viszontlátni az érintést, a CSÚNYÁT, a dédapám kötelét, az anyám éjszakáját. Mégis, ahogy sorra feldolgoztam a húsokat, apadt a víz, szebb sorokba gurult a borsó.
Nem dobhatom ki, vagy adhatom másnak Candy anyót, a vérem foltot hagyott az oldalán, az ő jege meg az én csuklómon, de eldöntöttem, a lányomnak majd új fagyasztót veszek, tisztát, üreset, csendeset, fehéret, AA+ energiaosztályút, vagy inkább ráhagyom, választhat szürkét, Gorenjét is.