SÓTARTÓ ÉS KÉPKERET-VIDÉK
2000 március
Ha egyszer úgy lépsz be a szobába,
hogy elengeded
láthatatlan pórázon ficánkoló
hatalmad
alázatosan szolgáló tárgyaid felett,
ahogy így átvesz a szoba
doboza, lapjaival köréd csukódik,
más értelmet kapnak a falak,
s te már nem te vagy;
részévé lettél egy sebtében emelt székesegyháznyi geometriának
hol léghuzat se zeng,
csak a szabaduló tárgyak figyelme méricskéli a testközelt.
Jársz-kelsz, s ahogy
a mindent felülről szemlélő
megcsörrenti a kaleidoszkóp hengerét; elindul az asztallap és a szék
feléd
Lámpád sarokba fut, majd visszatér,
falra gördülnek az eddig engedelmes, tűrő, csak tűrő szőnyegek.
A máskor simulékony és kezes
formák zendülése ez,
sótartó és képkeret-vidék,
tükröd szemgolyója is nékik jelez, érkezéseddel túszukká lettél,
te már nem Te vagy,
személyedről csak egy papírlap vall iratfiókod lapos homályában:
az új rend által máglyára szánt
születési anyakönyvi kivonat.