BÍRÓ ZSUZSA MOZIJA
2006 január
Van-e szebb, romantikusabb, izgalmasabb, érdekesebb és némileg fájdalmasabb, mint rálelni az elhalt szülők hátrahagyott noteszeire, leveleire, naplóira? Bíró Zsuzsa briliánsán viliódzó, szöcske-szökdelésű írása a Liget 2005-ös májusi számában, az Apák mozija lapról lapra ezeket a jelzőket tolultatta fel bennem. Irodalom, film, filozófia és memoár virtuóz stafétája ez a mélységesen szubjektív érdeklődés-görgeteg – nehéz volna szilárd kategóriába zárni mint műfajt, éppen határtalansága miatt. Anélkül, hogy részletezném az ebbe a valamibe zsúfolt tartalmat, engedtessék meg elmondanom, hogy az írás elsősorban azért tetszett, mert – nem késztetett gondolkodásra, azaz a mondandók elemzésére, intellektuális feldolgozására. Meglehet, ez így sértőnek mutatkozhat az íróra és kérdésessé teheti e sorok írójának szellemi kapacitását is, de éppen a történetek sodrása, az olvasmány-dinamika (ha van ilyen), a feltételezések továbbfejlődése a ludas ebben. Vastagon jönnek az információk, Delmore Schwartz 1937-ben írt, de 28 évvel előbb játszódó novellája (mozija) nyomán Amerikából átlépünk Balatonfüredre, itt ugyan csak 1909-et ír a naptár, az író ötéves anyukája az egy évvel fiatalabb és ugyancsak ott nyaraló Koestler Artúrkával játszik a Grand Hotel kertjében, három év múlva ismét találkoznak Füreden, és a hétéves Koestler Artúr akkor felvilágosítja a naiv kislányt „az élet tényei felől”… Koestler erről az epizódról nem ír memoárjában, de ez elég Bíró Zsuzsának a korszak és alakjai tovább játszatására, hogy a szülők leveleiben, noteszeiben talált rejtélyes jelekről, hosszan húzódó, házasságuk előtti szerelmi huzavonáikról tűnődjön. Eközben belép „igazán” a huszadik század, az író lepkeként szálldos család és a tágabb univerzum összefüggései között, szinte szinkronizál, úgyszólván filmkockákra telepíti a sokrétű felfedezés-halmazt. Az apák mozija vetítődik.
megbűvölt olvasó
Azt mondtam, azért tetszik elsősorban, mert nem késztet – mégiscsak esszé lévén? – gondolkodásra. Vagyis elsősorban Bíró Zsuzsa érdeklődése ragad el, s teszi mindenekelőtt olvasmánnyá, amit írt, és csak másodsorban tanulmánnyá. Nem tudom, említhetem-e itt a Mallarmé macskái kötetének darabjait (a cím másik kedveltem, Julien Barnes Flaubert papagáját juttatja eszembe), ahol szárnyra kelő érdeklődése ugyancsak megutaztatott a koráramlatok tájain, s mint megbűvölt olvasó, föltétlenül elfogadtam az elém tálalt tényekkel és esetlegességekkel egyensúlyozó történetiséget.
Szeretem Bíró Zsuzsát. Azt, hogy olyat írt, mint az Apák mozija. Elteszem magamnak.
Szeretettel köszöntjük a 90 éves Bíró Zsuzsát!