Handi Péter

ÁTELLENBŐL – A KERT JELZÉSEI 

2013 február

ÁTELLENBŐL – A KERT JELZÉSEI 

(RÓZSA-BALETT) Amikor már azt hinném, ismerem a kertet, ezt a lakhelyem mögötti négyszögletes területet, fáival, bokraival és fűszálaival, újdonsággal lep meg. Az egyetlen rózsatő itt egy fehér virágokat bontó bokor, magányosságában is hűséges és állhatatos; tél kezdetekor drasztikusan megnyesem és szunnyadni hagyom tavaszig. Akkor zsenge ágakat ereszt, apró levelekkel jelentkezik, és csakhamar alacsony bokorrá formálja magát, szinte forog a szélben-napsütésben, mint egy előadásra készülő balett-táncos. Aztán félénken bimbózni kezd, megjelennek a kis hegyes-telt duzzanatok a levelek tövében.

nem adja fel a harcot

Csakhogy az ausztráliai városokban igen elterjedt mókusszerű állatkáknak, az oposszumoknak becses csemege a zsenge rózsabimbó. Éjjelenként – mert éjjel lakmározó állatok – rózsabimbó-vadászatra indulnak a kertekbe, így aztán évről évre a reggeli kert-szemlémen bimbótlan rózsabokor fogad, az ágak szétterülve, mint az említett balett-táncosok hullámos tüll-szoknyácskái. A tő azonban nem adja fel a harcot: nyáron újabb és újabb bimbókkal próbálkozik, hátha… Nagy néha egy-két bimbó elkerüli az oposszumok figyelmét, és virággá nyílik, ilyenkor ünnepel a kert, illetve a kert gondozója.

vecteezy ai generated possum high quality image 38034746

Mígnem… az idei tavaszon a kopár rózsatő ugyanúgy kieresztette hajtásait, de észrevettem, hogy ezek az ágacskák már nem terülnek fodros balettszoknyaként körbe, szerteszét, hanem egyenesen nőnek az ég felé, mintha vonalzóval egyengetné útjukat a láthatatlan balettmester. Már méternyire nőttek, amikor megjelentek a levelek alatt-körül a hegyes bimbók. A rózsabokor lábujjhegyre állt, és reggeli szemléimen egyre több, érintetlen bimbót számolhattam, legutóbb huszonkettőt! Most nyiladoznak, habfehér tüll-szirmok tülekednek az ágakon, kezdődhet az előadás.

egyensúly

Mi történt? A rózsatő talán taktikát változtatott; a földön és vastag kérgű fákon közlekedő éjjeli oposszumok így nem érik el a merőleges ágak tetején szaporodó bimbókat, és nem tudnak felmászni a gyenge hajtásokon. A rózsatő mintegy két évtized tapasztalata után stílust váltott, íróknál is előfordul az ilyesmi. A természet – ha engedik – helyrebillenti az egyensúlyt, és az sem csoda, hogy az evolúció felgyorsulása mint korjelenség manifesztálódott a kertben. Meglehet, nálam józanabb botanikus racionálisabb magyarázattal áll majd elő.

(SZÚNYOG) Dögivel vannak mindenütt, alkonyatkor alig győzi csapkodni magát az ember. Láthatóan – és hallhatóan! – jól érzik magukat a kertben. Az egyensúly érdekében különböző praktikákkal próbáljuk kivédeni támadásaikat: szúnyogháló, spray, elektromos csapda-lámpa, villanyoltás. A nyilvános helyekről kitiltott dohányzók szabadban elszívott alkonyi cigarettájukkal valamelyest segítenek: a szúnyog nem szereti a füstöt. Az én szúnyogom azonban nem szállt tova, bárhogy csapkodtam, hessegettem. A szivarfüst sem bántotta. Makacsul ült jobb szemem sarkában, mindig ott, és arra repült, amerre néztem. Estére velem együtt elfáradt, a sötétben azonban kialudhatta magát, mert a reggeli szemfelnyitáskor újra megjelent.

vecteezy close up view of a mosquito on a human arm created with 23772649

Néhány napos egyenlőtlen küzdelem után szemészhez mentem. A szemorvos hosszú és alapos vizsgálat után megállapította, hogy esetemben nem egy szúnyog állhatatosságáról van szó, hanem az öregedésemről. A látóideg és a retina közötti kocsonyás anyag az évek teltével dermedtebb lesz, mondta, keményedik, veszít rugalmasságából, és le-leválik róla egy szilánk, az lebeg a pupilla szélén. Sok idősödő embernél előfordul, nem múlik el, de az agy fokozatosan alkalmazkodik, s már nem zavaró. Éljen vele! – tette hozzá búcsúzóul.

Ilyenkor a gondolatok más irányt vesznek. Ha valami „nem múlik el”, akkor feltételezhető, hogy rosszabbodik. Némileg dúltan kiültem a kertbe konzultációra. A kert, ez a hallgatag bölcs, nemegyszer kapcsolt már áramkörébe, ha szükségem volt lelki vagy szellemi támaszra, a klorofill regeneráló pöffentéseire. A rossz gondolatok akörül keringtek, hogy eljő-é az idő, amikor majd érzem a lombok zöldjét, de nem látom. A fonal innen könyves szobámba vezetett; vajon elvész-e egyszer az újraolvasások gyönyöre, a könyvekkel bélelt falakra tekintés, a pászta ámulata? Az értelmes létezést megoldom-e majd még funkcionáló érzékszerveimmel? Mert egyszer, ugye, minden megszakad, de az már a totalitás.

a petúniák szomja

Ide kívánkozna most valami enyhén szentimentális mellékzönge a kert jótékony gyógyító simogatásáról, szellőkről és levelek susogásáról, egyebekről a romantikus kellékek tárházából. Ehelyett inkább a locsolóért megyek – a petúniák szomja szinte érezhető. A szúnyog meg jön velem.

(KERT-ÁTÜLTETÉS) Virginia Woolf utolsó naplóbejegyzése közvetlenül öngyilkossága előtt: „L. is doing the rhododendrons.” Pontos megfigyelés a férj és munkatárs, Leonard foglalatosságáról, mielőtt ő elindul az Ouse folyó felé, amiből három héttel később kiemelik holttestét. De nem tudható pontosan, kiről szól ez a sor; Leonardról vagy az életüket mámorral körülfogó kertről. Három hét eltelte után azonban olvasom – a férj teljes egy napon át a kertet gondozta, azaz az örökséget rendezte. Egy kert ugyanis örökölhető, és ha fizikailag nincs is jelen, egy imázs fészket rakhat az emberben egy darab természetről, melyet valaha látott, élvezett, valamilyen módon életéhez kötődött, vagy akár elképzelt.

vecteezy ai generated beautiful gum tree pink flowers and buds ai 35977804

Feltételezem, hogy a terasz előtt elterülő, zöldellő négyszög ugyancsak átplántált kreáció, mert nagyon hasonlít gyermekkorom csillaghegyi kertjére, amelyről csak a retina mögött létezik fotográfia. Nénémék kis nyaralójának kertje volt, ahová a budapesti falak közül nyaranta kiszabadultam. Fák és bokrok körös-körül, középen füves tisztás, az előtérben két virágágyás. Az ausztráliai kertben azonban füge és eukaliptusz található, néhány ceruzafenyő és az az eukaliptusz-fajta, amelynek hosszúkás, vörös, apró szirmú virágai egy gubancban csüngnek az ágakról, egy üvegmosó kefe képzetét keltve. Az ember, ha elutazik, magával viszi a legszükségesebbeket: fogkefét, fésűt, bugylibicskát, létét igazoló papírt, váltás fehérneműt, esetleg egy vékonyabb verseskötetet. A kert a retina mögött marad, de úgy látszik, mégiscsak fontos, mert némi módosítással az új berendezésbe illeszthető.

Orwell, naplójának utolsó bejegyzése szerint, mikor ágyából körültekintett, megállapította: „Havazik. Amott néhány tulipán. A violák még nyílnának.”

kép | vecteezy.com