ÁTELLENBŐL

(KORONA) II. Erzsébet angol királynő – mint arról a nemzetközi média beszámolt – nemrégiben ünnepelte trónra lépésének 50 éves jubileumát. Az uralkodói rezidencia parkja, a fényes garden partyk színhelye ez alkalomból megnyílt a nagyközönség számára, s napokon át hangversenyek, pop-koncertek váltották egymást, alkalmanként tizenkétezer néző jelenlétében. A Buckingham-palota balkonján időnként megjelent maga az uralkodó is, láthatóan élvezve a diszkréció és „privacy” drámai méretű összeomlását – a királyság intézményének megtámogatására. A „megtámogatás” ebben az esetben talán nem fedi a lényeget. Inkább a „felmutatás” szó helyénvaló. Ugyanis Angliában a királyságot nem szükséges megtámogatni – mélyen beépült az az angol nép tudatába, olyannyira, hogy szerves része az igazi demokráciának.

monolitikusan

Ausztrália azonban – valaha brit koronagyarmat lévén – nincs különösebben meghatva a jubileumtól. A Brit Nemzetközösség tagjaként formálisan elismeri az angol uralkodó jogrendi hatalmát, az állampolgári eskü szövegében az őfelsége iránti hűség és az angol alattvalóság fogalma kiemelten szerepel, mégsem lehet azt mondani, hogy az ausztrálok monolitikusan állnak a brit monarchia mögött. Mi több, jó részük egyenesen véget vetne az angol koronától való – igencsak formális – függőségnek. A köztársasági mozgalom – az Ausztráliát köztársasággá alakítandó tömörülés – az elmúlt években annyira megerősödött, hogy nemrégiben népszavazásra került sor, melynek eredményeként a népesség többsége a monarchikus formula megtartása mellett döntött. A köztársasági államforma eljövetele azonban továbbra is a „levegőben lóg” – a legközelebbi népszavazásig. Kétféle politikai józanság áll jóindulatúan szemben egymással: az egyik igencsak igényli, hogy az ország most már formálisan is vágja el a köldökzsinórt, és legyen alkotmányosan is önálló. A szavazás végeredménye azonban előtérbe helyezte a másik józanságot: hogy „miért cseréljünk le valamit, ami eddig jól működött?” .

Ez utóbbi jellegzetesen konzervatív álláspont, és időleges elfogadása hűen tükrözi az ausztrál társadalom többségének vonakodását a struktúraváltástól. Holott valójában – ami az életvitelt, gazdasági kapcsolatokat, politikát illeti – semmi nem változna, ha Ausztráliát mint Ausztrál Köztársaságot ismerné a világ. Az angol uralkodó helyett ausztrál köztársasági elnök gyakorolná a legfőbb hatalmat. A népszavazást megelőzően hónapokig folyt a parlamenti pártokon kívül és felül álló „korteskedés”, gyűlések, fórumok tucatjai álltak a két áramlat támogatóinak rendelkezésére, az „igen” és „nem” mögött tömegek – s ezzel szinte két részre szakadt az ország.

Aztán… aztán mint minden választás után, a mértékletesen felborzolt kedélyek megnyugodtak, ki-ki folytatta dolgát, a köztársaság ügyének zászlóhordozói visszavonultak a közéletbe, a szavazók nemigen tudták, hogy a másik ember mire adta voksát. Az ilyesmi magánügy, lelkiismeret és meggyőződés dolga. Végtére is mindegyik fél elismerten jót akart.

fondorlatos okfejtéssel

(VISSZAFOLYÓSDI) Ökológiai diadal ritka manapság a világban, amikor még az ügyeletes nagyhatalom is az önérdekre hivatkozva nem hajlandó aláírni az atmoszféra tisztán tartásáról szóló egyezményt. Azonkívül, hogy nehéz megérteni, mi az önérdek abban, hogy polgárai majd fullasztó gázoktól és ultraviola sugárzástól pusztulnak, magával ragadva a világ ratifikáló országainak polgárait is, ide kell biggyesztenem, hogy ebben a fontos kérdésben Ausztrália is csatlakozott az Egyesült Államok önérdekéhez. Mégpedig fondorlatos okfejtéssel: mondván, hogy ha az USA – a legnagyobb levegőszennyező – nem írja alá az egyezményt, akkor nem ér az egész semmit, tehát Ausztráliának sincs értelme aláírnia.

Az ötödik földrész ökológia-politikája Janus-arcot mutat. Vagy talán az „egy lépés előre, kettő hátra” jól ismert „egyenlegét”. Mert míg hallgatólagosan bólintottak az említett önérdekre, ugyanakkor véghezvisznek egy szívmelengető tettet, talán a világon az első olyan természet-megújítást, ami szemmel követhető és törvénybe ágyazott.

Victoria és Új-Dél-Wales államok alpesi régióján, esőerdő borította hegyek és fennsíkok között kacskaringózik egy folyó, a Havas Folyó, azaz Snowy River. Huszonötezer éve él e folyó a partjainál táborozó bennszülött törzsek mondáiban, de még inkább a fehér honfoglalók kétszáz éves írott történelmében. Ide terelték évszakonként nyájaikat itatni a hegyi pásztorok, akiknek fakunyhói – azaz a kunyhók maradékai – még ma is fellelhetők, vadlovak és szarvasok vonulásai csipkézték a kavicsos-füves partokat. Ez a jókedvű és bővizű hegyi folyócska – irodalmi folyó is. Beépült az ausztrál legendakörbe. A környékről származott nemzeti költő, Paterson erről a folyóról írta legismertebb művét, The Man from Snowy River című balladát, amely a fiatal ausztrál költészet talán legismertebb darabja. A gyors vizű hegyi folyó egy alpesi tóból, a Lake Eucumbene-ből ered és a Marlo nevű halászfalunál érkezik az óceánba, „útközben” meghatározva, kialakítva a vidék ökológiáját. Mindez azonban a múlté.

Az ötvenes évek elején kezdték el az alpesí vidéken az ország legnagyobb vízierőmű-rendszerének, a „Snowy Mountain Scheme”-nek építését. A hihetetlenül nehéz és zseniális mérnöki tervezést igénylő munkákat nagyrészt Ausztráliába érkező emigránsok végezték, gigantikus méretű turbinákat vájva hegyek gyomrába, duzzasztógátak sorát emelve. A cél az volt, hogy megtermeljék a két szomszédos állam villamosenergia szükségletét és amúgy „mellékesen” öntözővízzel lássák el az alföldi részeken elterülő farmokat. Az utóbbit szenvedte meg a Snowy River. Az Eucumbene tóból a folyómederbe hömpölygő vízmennyiség 99 százalékát a farmok felé irányították! Elképzelhető-e, hogyan néz ki egy folyó, vízmennyiségének 99 százaléka nélkül? A nyolcvanas években egy autóutamon áthaladtam az alpesi tájon, és az út tetemes része a Snowy River vonala mellett vezetett. A folyómederben hosszú kilométereken keresztül nyoma sem volt víznek, olyannyira, hogy némelykor azt hittem, nem is folyómeder kanyarog a betonút mentén, hanem egy másik, éppen konstrukció alatt lévő bekötőút. Száraz, sárgára aszalódott köveket, sziklatörmelékek absztrakt vonulatait láttam a folyó helyén, közép-mélyedésében néha megcsillant némi nedvesség, de hihetőbb volt, hogy ez egy esőzés maradéka, mint az a bizonyos 1 százalék.

A farmok azonban virágoztak és ontották a gyümölcsöt és gabonát. Hogy, hogy nem, a kilencvenes években természetvédők és gondolkodó farmerek hiányolni kezdték a Snowy Rivert. Mozgalom alakult néhány politikus részvételével, mely célul tűzte ki, hogy – egyelőre – felmérjék, mit lehetne tenni a folyó újraindításáért. Hosszú évekig tartott a munka, tudniillik egy folyót sokkal nehezebb életre kelteni, mint kivégezni. De megszületett a terv és – elfogadtatott. A vizet elosztották a farmerek és a folyómeder között. Ötven évvel a folyó leállítása után ezekben a napokban hömpölyög az első eresztés a tóból a szomjas folyómederbe. Egy folyó újrakezdi életét, hát ilyen is van, a természet meg- és kijavítható – íme a példa.

mindig elérhetően

(A BÖGRE MINT SZÜKSÉGES KELLÉK) Apró és talán lényegtelen megfigyelés az ausztrál televíziós műsorok egyik tartozékáról. A képernyőn folyó cselekmény kellékei között egyre nagyobb szerepet kap a – bögre. Közönséges, öblös, füles ibrik, rendszerint a műsorvezető, interjúvoló, tévésztár vagy hasonló kulcsember közelében van, sokszor már kézben, de mindig elérhetően. Az egyébként feszült narrátor olykor-olykor utánanyúl, felemeli, kortyolgat belőle, néha csettint, jóízűen megtörli a száját, járkál vele. Mint mi, a nézők, otthon, az önfeledtség fellegvárában, magunk között. Erről van szó.

Nyilvánvaló, hogy a bögre jelenléte nem eltikkadt vagy koffein-addikt műsorvezetők szomjának kielégítésére szolgál. Sokkal inkább a tömegpszichológiában jártas műsorkészítők leleményességéről tanúskodik. A nézőnek ugyanis nagyobb a bizalma az olyan tévészereplő iránt, aki ugyanolyan könnyed és zavartalan, mint ő otthon a képernyő előtt. A sztár, a perszonalitás a bögréből kortyolt kávéval egyszeriben közönséges emberré lesz, olyanná, mint mi vagyunk. Bízhatunk benne, a termék – lehet szellemi is –, amit árul, megvásárolható vagy elfogadható.

De hát miért éppen bögre?

Miért nem csésze, vagy közönséges vizespohár?

Az a gyanúm, hogy esetünkben a bögre a paternalitás jele és a tömeg, a plebs iránti erőltetett közelítés eszköze. Paternális, mert gyerekek kezébe általában bögrét nyomnak, és nem csészét vagy poharat, ha inni kér. Mindenki volt gyerek, tehát a bögre a nézőt a gyermekkorára emlékezteti, s ez érzelmileg is közel hozza a nézőt a műsorhoz vagy a személyiséghez. De a bögre ugyanakkor afféle proletár edény, kifőzések, konyhaasztalok, hetivásárok, búcsúk darabja, s noha Ausztráliában nem proletariátus az ún. „alsóbb néposztályok” gyűjtőneve, mégis, a tévénézők zöme a kertes házakba dobozolt egyszerű emberekből kerül ki. Ezek megnyerésére kerül a bögre az asztalra, az azonosulás ravasz, mégis átlátszó kísérleteként.

lényeges különbség

(LÓ) Ausztráliában augusztus elsején van a lovak születésnapja. A lóversenyzés lázától áthevített ausztrál néplélek a Lovat mint piedesztálra való teremtményt tiszteli, de inkább szereti. A megjegyzett, családon kívüli születésnapok csak két lényt tartanak ünneplésre érdemesnek: az angol uralkodót és általában a Lovat. A két ünnepelt közötti lényeges különbség többek közt az, hogy az előbbi születésnapja munkaszüneti ünnep, míg az utóbbié mindössze megemlíttetik. A Ló jóvoltából azonban ugyancsak kegyelemteljes szabadnapban részesül a Victoria államban élő polgár: november első keddjén futják a paripák a híres-neves Melbourne Cupot, ez itt pirosbetűs ünnep, a tavaszi versenyszezon fő száma.

Tudósításom elején említettem a republikánus mozgalom lassú térhódítását és annak valószínűségét, hogy a népszavazás eredménye ellenére végül is sor kerül majd az ország köztársasággá alakulására. Az angol uralkodó születésnapjának megünneplése ekkor megszűnik mint naptári esemény és munkaszünet – de a Ló születésnapja megmarad, mert monarchiák dőlhetnek meg és omolhatnak össze, de a Ló mint a Nemzeti Egység szimbóluma az idők végezetéig futni fog az ötödik földrész turfjain.

kép | shutterstock.com