Handi Péter

ÁTELLENBŐL

2005 február

ÁTELLENBŐL

KORAI FÜGE A kertben elsőnek a fügefa nyújtózott egyet és kipattantotta levélrügyeit. Ez még az itteni – ausztráliai – tavasz legelejének mutatványa volt: a tar ágak mintha szégyellnék pőreségüket a környező honos növényzet örökzöldsége előtt – fügefalevelet eresztettek. (Na és?! – hördül fel a bibliai mítoszon nevelkedett urbánus lélek – mi mást ereszthet egy fügefa, mint a saját leveleit!) Csakhogy nem olyan könnyű az Édenkert képzőművészet-sulykolta jeleihez ragaszkodni, amikor szeme előtt öltözködik egy valóságos fa, s mintegy megelőzni akarván a kert többi lakóit, rögtön apróka gyümölcsöket teremt a levelek tövébe. Ezek a korai fügék.

Néhány éve tűnt fel ez a fa a kertben, nem ültettük, madarak hozták a fügemagot csőrükben és ejtették itt a humuszba. Vagy talán ültették? Füge-éréskor ugyanis megjelennek – pontosan tudják, mikorra válik duzzadtan puhává a gyümölcs –, és hajnalonként leszüretelik a termést. Egytől egyig. Ha mégis sikerül bementeni előlük egy-két szemet, lelkifurdalásom támad: hogy jövök én ahhoz, hogy elhalásszam előlük a termést, amit ők ültettek, nyilván a maguk számára – noha az én kertemben. Így hát átadom birtokomat ezeknek a nomád földművelőknek, akik azért bámulatos trillákkal és csicsergéssel mégiscsak fizetnek a bérleményért.

a pártzsargonnal élve

Idén azonban az urbánus lélek számára megmagyarázhatatlan dolog történt: a fügék még fejlődésük első szakaszában elsárgultak, megfonnyadtak, majd leestek az ágakról. Nem tudtam mire vélni a jelenséget, mivel a levelek továbbra is üde-zölden terjeszkednek, a fa tehát egészséges, a régi pártzsargonnal élve (vajon miért, ötven év után?) fejlődőképes. Elmondtam az esetet egy értőnek. – „Korai fügék – mondta –, a fa túl korán hozta őket. Elvetéltek.” Bólogattam. Hallottam ilyesmiről a teremtés egyéb ágazataiban is. Hanem mit fogok mondani a madaraknak? Hallod-e, Tandori?

adobestock 459961841

TOVÁBBI GONDOK A kora nyárban lubickoló kert egyéb fáira mostanság két madár a törzsvendég. Azért „mostanság”, mert már vagy három-négy napja űzik, kergetik egymást az ágakon, önfeledten cikáznak a keskenylevelű lombok között. Amint összeérnek, ismét csak szétugranak, az egyik elszáll, a másik azonnal követi, elrepülnek valahová, de másodperceken belül visszacikáznak – láthatóan ez az ő kertjük. Először arra gondoltam, hogy valamiféle harcnak, területvitának vagyok értetlen tanúja, aztán persze rávezetődtem a nyilvánvalóra: ezek jegyben járnak, násztánc, a madárvilág jellegzetes párválasztási rituáléja játszódik szemem előtt.

szorgalmasan ügyködnek

De néhány napos intenzív röpdösésük közepette valamiféle türelmetlenséggel keveredő nyugtalanságot észleltem magamon. Meddig tart ez a légi hancúrozás? A nyár véges, nem volna ideje határozni, a viszonyt tető alá hozni? Mi lesz a fészekrakással, az építkezéssel? Nézzetek körül – ekkor döbbentem arra, hogy hangosan beszélek feléjük –, a többi madár csőrében már bajuszként csüng az építőanyag, szorgalmasan ügyködnek jövőjükön, ti meg csak élvetegen hajszoljátok egymást, időztök… Majdhogynem gondterhelten feszengtem a kerti széken, küldtem volna madaraimat kötelességük teljesítésére: az egymás iránti felelősség és a majdan tojásaikból kikelő utódok méltó körülményeinek megteremtésére. Szégyenkeztem is persze: a kétségtelen jóakarat sem adhat menlevelet az emberközpontúság csacskaságának.

adobestock 476905216

BONNY A szomszéd házikó lakója egyedül élő, jóakaratúnak tűnő özvegyasszony, de zárkózottsága megszégyeníti még az angolokat is. Huszonnyolc esztendeje élünk egymás mellett, és sohasem kopogott be hozzánk. Ha az utcán nagy ritkán szembekerültünk, udvarias mosolyra húzta száját, előfordult, hogy megjegyzést tett az időjárásra – és tovasietett. Egyszer a patikában találkoztunk. A statikus állapot igen kellemetlen lehetett számára. Kénytelen volt feltárni, hogy asztma-gyógyszerreceptjét jött kiváltani. Felhasználtam az alkalmat és felajánlottam: szívesen hazahozok vásárlásainkkor neki is bármit, amire szüksége van, hiszen közvetlen mellettünk lakik. És különben is, bármikor szíves-örömest rendelkezésére állunk. Úgyszólván megszégyenülten hallgatta mondandómat, ismét csak egy magára erőltetett mosollyal bólintott. – Köszönöm – zihálta kipirulva, és kisietett a gyógyszertárból, nehogy alkalmam adódjék még mondani: hazaviszem autóval.

Az izoláltság és magánakvalóság megszemélyesültségével szembesülni megalázó. A rokonszenv visszautasítása mögött megannyi vélt vagy tényleges ok ólálkodik. Bonny – merthogy néhány éves egymás mellett élésünk után nevét is megtudtuk! – esetében jókora bizalmatlanságról lehet szó, mégpedig az idegenek iránt, akik betelepültek ebbe az országba – és valahogy: idegenek. Minden rosszindulat nélkül idegenek. Azok.

generációváltás

Bonny egyike a kihalófélben lévő dinoszauruszoknak. A generációváltás, a bevándorlók sokszínűsége feloldotta az elzárkózás módozatait, noha az európai értelemben vett „szomszédolá” még nemigen ismert. Ahogy itt ülök a kertben és morfondírozok, anyám alakja tűnik fel vagy ötven év távolából, amint hétkerületi lakásunk konyhaajtaját belisztezett keze miatt könyökével nyitja ki, s odaszól nekem: – Menj, kérj két tojást kölcsönbe Pajoréktól, kifogytam, kell a dagasztáshoz. – Pajorék a negyvenlakásos bérház körfolyosójának, a gangnak lakásunk melletti kanyarjában laktak, s ugyancsak beszóltak hozzánk, ha valamire hirtelen szükségük támadt. S így volt ez a többi lakóval is. Harag és civakodás persze tarkította a képet; olyankor a lakók egy másik szomszédhoz fordultak. Mindez érthető volt, mert valamiért történt a szívesség kérésének megtagadása – egészen a békülésig. Itt ülök a kertben, mint ahogy mondám, a társadalmi érintkezés két extrém megnyilvánulását latolgatva. Az „egymás szájában élni”, meglehet: békétlenül – és az angolszász indíttatású „privacy” praktikusan nézve ön-büntető végletei között. Nézem, amint Bonny takaros faházát két vaskarmú bulldózer néhány óra alatt lapos deszkahalmazzá rombolja, majd újabb földgépek elkotorják, és helyét a földdel egyenlővé gereblyézik. Az idős hölgy ugyanis a reggeli napilap előfizetőjeként tartotta jórészt egyetlen kapcsolatát a külvilággal, a plasztik-borítású újságot hajnalonként kertjébe hajította a kihordó, ő azon nyomban kiment érte. Nemrégiben észrevettük, hogy vagy egy tucat kibontatlan újság hever a kertjében, rosszat sejtve értesítettük a rendőrséget. Kiszálltak, betörték az ajtót. Bonnyt holtan találták, egy valószínű asztmaroham áldozataként. A házat elárverezték, az új tulajdonos építkezni fog, a világ – azaz a Föld – évmilliókig eljár tengelyén. Zavar azonban, hogy csak egyetlen (pozitív?) emberi tulajdonságot menthetek át Bonnyról az utókornak: a következetességet.

adobestock 482069570

MÉG LÚDTOLLAL íródott az a Mozart-levél, melyet a már beteg zeneszerző nyilvánvaló ínségében 1791 májusában küldött Bécs városatyáihoz, alkalmazását kérelmezve. Ekkor már néhány éve a császári udvar kinevezett zeneszerzője, a titulus azonban már akkoriban sem járhatott különösebb anyagi juttatásokkal, mert e levélben éppen afféle „másodállást” igyekszik kijárni magának. De milyen módon! A barokk faragások ismeretesek – a barokk fúrások talán kevésbé.

Bécs mélyen tisztelt, tudományokban jártas tanácsnokai! Nagyra becsült Uraim!

hozzájárulnék

Elõbb arra gondoltam, hogy Hofmann kapellmeister betegségének idejére megpályázom pozícióját, mivel ismert vagyok zenei tehetségemről, külországokban becsülnek és nevemet respekt övezi mindenfelé, magam pedig néhány éve a nagytekintélyű bécsi Udvar hivatalos zeneszerzője vagyok. Ezeknek folytán méltán reméltem, hogy kiérdemlem a tekintélyes városi tanács kedvező döntését személyemet illetőleg a kapellmeisteri állás betöltésére. Hofmann kapellmeister azonban visszanyerte egészségét – szívemből kívánok neki hosszú életet –, és a körülmények ilyetén alakulása folytán arra a gondolatra jutottam, hogy az Önök és a Székesegyház érdekében elvállalnám a fizetés nélküli asszisztens pozícióját az öregedő kapellmeister mellett. Ezzel lehetőség adódnék segíteni e nagy tudású férfi munkájában, s a nagyra becsült Városi Tanács jóváhagyásával hozzájárulnék a szertartások celebrálásához, melyre igen rátermettnek tudom magam, mivel jártas vagyok mind a világi, mind pedig az egyházi zene területén.

Az Önök alázatos szolgája: Wolfgang Amadé Mozart

Mozart kérését a bécsi városatyák teljesítették. De mivel Hofmann túlélte a zeneszerzõt, a kapellmeisteri asszisztencia nem sok haszonnal járt.

adobestock 488421807

CSERE-BERE Ausztrália Nagy Homoksivatagjának szélén terül el a mulan bennszülöttek települése: néhány száz ember a vörös homoktengerben. A település lakosainak mintegy 90 kilométerre kell menniük benzinért, ha járműveiket használni akarják. Ezért arra kérték a kormányt, hogy létesítsen területükön benzinkutat. Az állam méltányolta a kérelmet, és 172 ezer dollárt szavazott meg a mulanoknak a cél érdekében. Csakhogy… egy ausztrál mondás azt tartja, „ingyen ebéd nem létezik” (a mondás valahai miniszterelnöktől származik, aki az adórendszer egyik kedvezményét vétette el a polgároktól), valamit valamiért, s az állam hozzátette: két kívánalma van. Az egyik, hogy úgymond cserébe a mulan gyerekek naponta kétszer mossanak arcot. A második, hogy a település házaiban a családok takarítsanak. Mindezt a benzinkút mellé.

a szemétre szálló légyrajok

Na mármost: a bennszülöttek higiéniai helyzete valóban probléma. A folyamatosan támadó légy- és rovarrajok, a homokszórások, a tűző nap hatására rendkívül elterjedt a trachoma, sokan már az öregkor elérkezte előtt megvakulnak. A gyerekarcok napi kétszeri lemosása állítólag csökkentené a betegség terjedését. A lakóhelyek rendszeres takarítása ugyancsak hozzájárulna a szemétre szálló légyrajok távozásához. Az állam bizonyára jót akar – ügyetlenül. A paternalizmus tónusa, egy egyedi népcsoport jóságos vállon veregetése éppen a bennszülött jogok visszaállításának kínosan lassú évtizedeiben a gyarmatosító múlt szellemét idézi, a kolónia megenyhült bánásmódját az „alacsonyabb rendű” aboriginekkel szemben. A közfelháborodás érthető, mivel éppen az államnak kellene olyan körülményeket teremteni az oktatás és egészségügy területén, melyek megelőznék a benzinkút ellenében támasztott igényeket. Lehet, hogy nem is a jóakarat, de a hozzáértés biztosan hiányzik. Így és ennyi.

kép | adobe.com