ERN MALLEY VERSEI
Az ötödik világrész kultúráját, a késlekedő nagykorúsodást is, sokáig az angol gyarmati státusz befolyásolta. Amikor az európai művészetben az avantgárd különféle irányai és iskolái úgyszólván uralták a „mezőnyt”, az ausztrál társadalom kultúréhségét még bőven kielégítette az akadémiai táplálék, a klasszicizmus meg a romantika.
szalonképtelen
A múlt század negyvenes éveiben a dél-ausztráliai Adelaidban élő Max Harris szűk körben ismert, kis példányszámú irodalmi magazint szerkesztett, az Angry Penguinst (Mérges pingvinek). A lap elsőként feszegette a konzervatív formákat. Olyan stílusforradalmat kezdeményezett, amely ugyanakkor őrzi az „ausztrál identitást” is. Próbálkozásai – ahogy a hasonló törekvések a világ minden tájékán – kemény falba ütköztek, és a költészet megújítóját nemegyszer nevetség tárgyává tették. Hiszen még a szabad vers is szalonképtelen volt.
1943 őszén Max Harris a reggeli posta átnézésekor vastag borítékra lelt, benne egy kötegnyi gyűrött csomagolópapíron kézzel írt versek. Meg egy levél, bizonyos Ethel Malley aláírással. Hogy a küldött verseket huszonöt évesen meghalt bátyja, Ern Malley holmijai között találta, és úgy gondolta, elküldi a szerkesztőnek, minthogy ő maga nem ért a versekhez…
Harris először csak átfutotta a küldeményt, félretette, később újra és újra elolvasta, mert rádöbbent, hogy kiforrott, modern, elemi erejű költő művei ezek. A mélyről jövő érzéseket például a sorok váratlan újrarendezésével, a „szokásos” formák üdítő elhagyásával fejezi ki. A szürrealizmus érkezett a szerkesztő asztalára.
Max Harris elérkezettnek találta az időt, hogy előrukkoljon Ern Malley verseivel. A zseniálisnak érzett fiatalember hagyatékát lobogtatta a konzervatívokkal vívott harcában. A jószemű szerkesztő saját diadalának szánva az Ern Malley-verseket különszámban hozta, a fedőlapot az ausztrál avantgárd későbbi ikonikus festője, Sydney Nolan készítette, a halott költő absztrakt arcképével.
előjöttek a farbával
Az Angry Penguins különszámának megjelenése után két konzervatív, egyébként ugyancsak fiatal költő, James McAuley és Harold Stewart előjöttek a farbával: Ern Malley „verseit” ők ütötték össze egy nap alatt, találomra tallózva különböző szövegekből. Maga a „költő” fiktív alak, sohasem létezett, akárcsak nővére, Ethel – a Harrisnak írt levelet is ők komponálták. Harris nem hitte el. Magándetektívvel ellenőriztette Ethel Malley sydneyi lakcímét, amely a borítékon szerepelt, de a nyomozó jelentette, hogy a cím valóban fiktív, az illető neve a választópolgári jegyzéken sem található.
Max Harrison évekig nevettek.
McAuley és Stewart valaha Harris iskolatársai voltak. Ám ők szenvedélyesen hirdették a klasszikus irodalom maradandóságát és fölényét. A mókán túl visszavonhatatlanul bizonyítani akarták, hogy a modernizmus szemfényvesztés.
Garry Shead: Ern Malley feltámadása
Az Ern Malley-affér azonban nem az irodalmi csalások, beugratások egyike. Először is nagyobb hatása volt, mint általában a vicceknek. Évtizedig akadályozta az ausztrál költészetben a kísérletezést, kerékkötője volt az Új befogadásának. És most jön a fordulat: a fiktív Ern Malley művei nagyon jó versek. A két rászedő, McAuley és Stewart önkéntelenül, éppen deklarált szándékuk ellenére, műveket alkottak, s megteremtették az ausztrál szürrealizmust! Fegyverük visszafelé sült el. Az ötödik földrészen azóta Max Harris, James McAuley és Harold Stewart az ausztrál irodalom jelesei. Ern Malley versei pedig kötetben is megjelentek. Hát hogy van ez? Ami megtörtént – Füst Milán szavaival –, látomás és indulat volt a művészetben?